Connect with us

Magyarország

GYÜLEKEZÉSI HELY: A horgosi MOL-kútnál gyülekeznek a migránsok, az az embercsempészet utolsó szerbiai állomása

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

MOL-kutak
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Aki Magyarország felől utazik Szerbiába, és Horgosnál lépi át a határt, az egy MOL kúttal találkozik az autópálya mentén. Ott nem feltétlenül áll meg az utazó, de aki mégis erre szánja rá magát, az azonnal migránsokba botlik. Majd visszafelé ugyanígy, rögtön kilépés előtt, utolsó szerbiai szuvenír az emlékezetben a MOL-kút. A migránsok nem véletlenül vannak ott. Látszólag ennek semmi köze a ma reggeli lövöldözéshez, de csak látszólag.

Megpróbálják elsunnyogni a dolgot

A migránsok elvben nem a Magyarország felől érkezőkre vadásznak, mivel ők éppen a másik irányba tartanak, akár csak a kamionok, amelyek a határon történő elviselhetetlenül lassú ügyintézés miatt feltorlódnak, és szinte prédaként kínálják magukat a migránsoknak.


A migránsok itt találkoznak az embercsempészekkel, akik útbaigazítást adnak nekik, hogy ki, mikor és hol számíthat a határátlépésre, amiben segítenek nekik a szabadkai és a zombori rendszámú autókkal bűnöző taxisok.

A Szabadka melletti Makkhetesnél történt szombat reggeli lövöldözést követően a szerb belügyminisztérium „jótékony hallgatásba burkolódzott”, gondolják, hogy az ügy úgyis gyorsan feledésbe merül, mivel a hírhajsza idején a csoda & hír három órán belül elveszti a szavatosságát.

A rendőrségi közleményre az internet népe éppen ezért gyorsan reagált, azonnal támadtak a „webes gyorsreagálású egységek. Egy hozzászóló az N1-es ellenzéki hírportálon ugyanazt jegyezte meg, amit a BALK is írt, hogy a szerb rendőrség csak néz és néz, de nem csinál semmit.

Mi tudjuk, hogy ezt adták nekik parancsba, eléggé frusztráló dolog, de a rendőrt azért fizetik, hogy végrehajtsa a parancsokat, és nem azért, hogy a lakosságot & embereket védje. Gondolkodás pedig végképp jegelve.

A MOL-kút

Embercsempész szempontból a magyar-szerb határszakasz egyetlen egységes „operációs övezet”, amelynek a szerb oldalon egyes szakaszait bérbe adják bizonyos embercsempészcsoportok, erről itt írtunk.

A belinkelt cikkben arról is szó van, hogy embercsempész-fronton dúl a háború a különböző bandák között, korábban az afgánok voltak fent, de a szírek lenyomták őket, amiben a rendőri struktúrák is közrejátszottak, de nem azok a rendőrök, akik közvetlenül a „rendre vigyáznak”.

Ők parancsot teljesítenek, mint mondtuk, és azokat veszik őrizetbe, akiknek az elfogására utasítják őket, mert nem fizetnek „határhasználati díjat” az embercsempész-főnököknek, akiknek állítólag a minisztérium felső köreiig terjedő kapcsolataik vannak.

Ezért nem értik az emberek, hogy mi történik, illetve hogy mi nem történik meg, aminek talán meg kellene történnie.

– Azt mondják, hogy a nyomozás folyamatban van, de a nyomozást egy általános iskolás is lefolytathatná, mert a bizonyítékok kiszúrják az ember szemét

– méltatlankodik a CISTAC (takarító) néven bejelentkező olvasó az N1 hírportálon a makkhetesi lövöldözéssel kapcsolatban kiadott rendőrségi közleményre reagálva. CISTAC a horgosi határövezet szerbiai oldalán dolgozik, ahol a szerb rendőrég és határrendőrség tagjai nap, mint nap szemtanúi annak, ami történik, mégsem intézkednek.

– A migránsok átrohannak az autópályán, zaklatják a turistákat, veszekednek, durvák és erőszakosak

– írja az olvasó, aki meg is nevezi a pontos lokációt, ahol az általa nem a legpozitívabb jelzővel illetett migránsok gyülekeznek.

– A fő gyülekezési/találkozási pont a csempészet szempontjából a Szerbiából Magyarországra tartó oldalon lévő utolsó MOL-kút. A migránsokat a taxisok csempészik és szállítják. A taxisok SO és SU (Zombor és Szabadka) rendszámú autókkal közlekednek

– teszi hozzá a takarítóból lett szerző, aki itt tér át arra, hogy a rendőrség mit tesz ebben a helyzetben, azt, amit tennie kellene, vagy azt, amire parancsot kap.

– A rendőrök ott állnak tőlük 15 méterre, és mindent látnak, de nem nyúlnak senkihez sem

Gyülekezési pont

Gyülekezési pont

– jegyzi meg a takarító & olvasó, aki ezt követően moralizálásba kezd, és azt kérdezi, hogy hol vannak a migránsvédő szervezetek, vagy a szélsőjobbról a Népi Járőrség tagjai, akik az emberek védelméről és valamiféle „szerbeskedésről” papoltak… Jó éjszakát!

BTW: azt körülbelül értjük, hogy a szerb rendőrök lapítanak, de vajon tesz-e valamit a MOL, mert aligha hihető, hogy most hall először az esetről?

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap