Az oroszok idén januárban kétszer is kitüntették a Vulint, aki tárca nélküli miniszterelnök-helyettesi posztot kapott az új szerb kormányban. Kara-Murzára, mert 2022 januárjában azt írta az...
Milorad Dodik szerint az általa képviselt boszniai Szerb Köztársaság nagyon hálás azért, ahogy Oroszország bánik vele, amit a boszniai szerbek "stratégiai együttműködésként" fognak fel személyesen Patrusev...
Akit Washington szankcionál, annak Moszkva megveregeti a vállát, mint látjuk, néha kétszer is. Várjuk a következő amerikai szankciót, mert az oroszok immáron 3:1-re vezetnek, és az...
Nem kell azt hinni, hogy Sándor kettő, azaz Aleksandar Vulin, a BIA éléről történt lemondásával kiesett volna a pikszisből, a december 17-i választásokat követően ugyanis a...
A szerbek parancsba kapták, hogy induljanak harcolni, de a 119-es ezred csak 2-3 tárat adott nekik, majd megjelentek valahonnan a katonai rendőrök, akik lövöldözéssel próbálták megfélemlíteni...
Vulin két és fél évvel ezelőtt egy moszkvai találkozója alkalmával állítólag a legszigorúbb titoktartás mellett az oroszokkal közösen munkacsoportot hozott létre a „színes forradalmak” letörésére, beleértve...
Szerbiában folytatják az Orosz Demokratikus Társaság üldözését és ellehetetlenítését, a szerb hatóságok ugyanis nem hosszabbították meg egy orosz ellenzéki ideiglenes tartózkodását. A szerbiai orosz szervezet közölte,...
Szerbia felkérte az Egyesült Államokat, hogy adjon meg „minden információt” arról, hogy Aleksandar Vulin, a szerbiai polgári titkosszolgálat vezetője miként hozható összefüggésbe a kábítószer-kereskedelemmel. Ezt a...
Az Egyesült Államok szankciók alá helyezte Aleksandar Vulint, a szerbiai polgári titkosszolgálat vezetőjét, akit kábítószer-kereskedelemben való részvétellel gyanúsítanak, és az orosz befolyás kiterjesztésével vádolnak. A BALK...
A szerbiai ellenzék pénteken (június 9-én) hatodik alkalommal tüntetett a kormány ellen azt állítva, hogy a kabinet viselkedésével tovább gerjeszti az erőszakot. Az egyik felszólaló szerint...
A Napi hírek élére kívánkozik, hogy Milorad Dodik boszniai szerb elnök Várhelyi Olivér félreérthetetlen megjegyzése ellenére is Moszkvába utazott, ezzel beigazolódott, amit már eddig is körülbelül...
Hazaárulás vádjával 25 év börtönbüntetésre ítélte egy moszkvai bíróság Vlagyimir Kara- Murza orosz ellenzéki politikust, a Washington Post kommentátorát, amiért bírálta Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Kara-...
Az amerikaiak „fagyasztóba teszik” az együttműködést a szerbiai polgári titkosszolgálattal, miután annak élére Aleksandar Vulin személyében olyan szerb politikus került, aki „meghitt” kapcsolatban áll Vlagyimir Putyin...
A szerb kormány mai ülésén Aleksandar Vulin volt belügyminisztert nevezték ki a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA igazgatójává. A kinevezés nem hat a meglepetés erejével, a...
Oroszországban már a demokrácia illúziója is halványul, ahogy a Kreml egyre nagyobb engedelmességet követel minden téren. Ez egyre inkább egy totalitárius állam – írja a londoni...
Szeptember arról írtunk, hogy senkinek sem kell a szerbek által lekapcsolt Andrij Naumov, az ukrán titkosszolgálat belbiztonsági osztályának egykori vezetője, aki mindössze néhány órával az előtt...
Eddig sem Ukrajna, sem Oroszország nem kérte Szerbiától az ukrán titkosszolgálat (SBU) egyik magasrangú tisztjének kiadatását, akit június 7-én Szerbiában tartóztattak le, miközben Észak- Macedóniába igyekezett...
A szerb belügyminiszter visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint orosz ellenzékieket hallgattak le Belgrádban. Aleksandar Vulin úgy ítéltek meg, hogy ez része annak az ármánykodásnak, amit...