Aleksandar Vučić május elsején kora reggel nyitotta meg a Tarcal-hegyi korridor munkálatait, amit persze, több szerbiai kormánypárti televízió élőben közvetített. Május elseje 2021-ben az ortodox...
A koszovói-szerb párbeszéd egyelőre nem folytatódik. Ezért a szerb elnök egyedül ment Brüsszelbe, miközben a koszovói miniszterelnök Tiranában szavazott az albániai választásokon. Aleksandar Vučićnak azonban megérte...
A szerbiai közösségi médiában előkelő helyen szerepel, hogy a tiranai Albawings légitársaság stewardessei Belgrádban kapták meg a koronavírus elleni oltást, ami a korábbi években szinte elképzelhetetlen...
Megrázó felvételeket tettek közzé Belgrádban a szerbiai nemzetbiztonsági tanács ülését követően. Aleksandar Vučić szerb elnök egy hete szinte folyamatosan arról beszélt, hogy a Bajkeverő-üggyel kapcsolatban olyan...
Veljko Belivuk és barátja, Marko Miljković Mare 24 órán át kínozta Milan Ljepoját, levágták a fülét, és kikaparták a szemét. A testrészeket több fordulóra vitték el...
A jelen pillanatban talán a legveszélyesebb szerbiai bűnbanda felszámolásába kezdett a belgrádi rendőrség, amikor csütörtökön reggel letartóztatta Veljko Belivukot, ismertebb nevén Velja Nevolját (Bajkeverő Velja), aki...
Szerbiában körülbelül félmillió ember jelezte, hogy szeretné felvenni a koronavírus elleni védőoltást, és már sokan meg is kapták, mivel mintegy 150 ezer embert oltottak be. Folyik...
Eddig még soha nem jegyeztek fel ennyi megbetegedést Szerbiában, mint az utóbbi 24 órában. A legfrissebb hivatalos adatok szerint egy nap alatt 14 015 tesztelést hajtottak...
Milliárdnyi ígéretes dollárok repkednek a tárgyalóasztalok felett azóta, hogy a szerb kormány egyeztetéseket folytat az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Társaság (DFC) küldöttségével. Mint ismeretes, Donald Trump...
Szerbia az utóbbi időben eléggé hektikus külpolitikát folytatott. Tavaly Oroszországgal fűzte szorosabbra a kapcsolatait, idén viszont Kínával, majd az Egyesült Államokkal kezdett barátkozni, és meg is...
A BALK néhány nappal ezelőtt azt írta, hogy Izrael a koszovói-szerbiai megállapodás legnagyobb nyertese, mert Szerbia áthelyezi Jeruzsálembe a nagykövetségét, Koszovó pedig rendezi kapcsolatait a zsidó...
A kilencvenes években szemtanúi voltunk annak, hogy a német, és nemcsak német (rabló)tőke áttette a termelését Kínába, vagy más ázsiai országokba. Vonzó volt az olcsó munkaerő,...
A szerb védelmi minisztérium közlése szerint 11 orosz repülőgép landolt Belgrádban. A gépek védőeszközöket és orvosi felszereléseket hoztak, amelyeket Oroszország azt követően küldött Szerbiának, hogy Aleksandra...
[responsivevoice voice=”Hungarian Female” {rate: 1.5} buttontext=Hallgasd!]Szerbia tovább szigorította a koronavírussal kapcsolatban hozott intézkedéseket. A 65 év felettiek délelőtt tíz órától nem léphetnek az utcára, este nyolc...
Szerbiában az átlagos fizetés 2025 végén 900 euró, az átlagnyugdíj pedig 430 és 440 euró között lesz – jelentette ki a szerb elnök a „Szerbia 2025”...
Szerbiában az utóbbi időben egyre több migráns van. A befogadó központokban hivatalosan 4 542 migránst tartanak nyilván, becslések szerint azonban összesen 5 400 migráns tartózkodik az...
A Balkánon a legnagyobb marakodás a testvérnépek között folyik. A bolgárok viaskodnak a macedónokkal és a szerbekkel, a szerbek nem nem kedvelik a bosnyákokat és a...
Az amerikaiak ki akarják szorítani a küszöbön álló 5g-s mobilhálózatok kiépítéséből a kínaiakat. Ezt szolgálhatja az is, hogy Donald Trump nemrégiben feketelistára tette a Huaweit. Zsen...
Budapest és Niš között indított járatot az Air Serbia – közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport. – A két város között a...