Bűnügy
A HORROR HÁZA: 24 órán át kínozták, majd feldarabolták a Pink Panthers egyik tagját

Veljko Belivuk és barátja, Marko Miljković Mare 24 órán át kínozta Milan Ljepoját, levágták a fülét, és kikaparták a szemét. A testrészeket több fordulóra vitték el a helyszínről egy Opel Astrával. Mindez egy Belgrádtól délkeletre lévő ripoteki házban történt, közel a Dunához.
A horror háza
– Milan Ljepoját, a Pink Panthers banda egyik tagját, brutálisan megkínozták Ritopekben, a horror házában
– írja keddi, nyomtatott kiadásában egy belgrádi napilap.
A Kurir nyomozati adatokra hivatkozva arról számol be, hogy Ljepoja december 9-én tűnt el. Az azt megelőző napon Veljko Belivuk, ismertebb nevén Velja Nevolja (Bajkeverő Velja), és jobbkeze, a szintén meggyanúsított Marko Miljković Mare Ripotekbe érkezett.
– Ljepoját Nišből csalták fel Belgrádba, ahonnan egy Passattal vitték a ritopeki házhoz. A gyanú szerint a kínzás teljes 24 órán át tartott. Előbb levágták a fülét és az orrát, majd azzal folytatták a feldarabolását, hogy levágták a karját, a lábát, kivették a szemét, végül pedig levágták a fejét is
– árulta el a Kurir egy meg nem nevezett forrása.
Ljepojáról állítólag azt gyanították, hogy közel áll az ellenlábas škaljari klánhoz, és az ő segítségükkel szándékozik uralni az alvilágot Nišben.
Velja Nevolja a kavači klán néven elhíresült bűnözői csoporttal működött együtt, amely az előbb említett škaljari klán esküdt ellensége.
Másnap
Másnap, amikor befejezték Ljepoja szörnyűséges megkínzását, Bajkeverő Velja és barátja elhagyta a hétvégi házat. A Kurir forrása szerint a „horror házának” közelében lévő kamerák azt rögzítették, hogy a gyilkosok még aznap visszatértek a tetthelyre.
– A felvétek szerint az említett Opel Astrával érkeztek. Öt-tíz percenként távoztak és tértek vissza, kezükben táskákkal és szatyrokkal. A felvételek szerint 18 kört csinálták. Feltételezzük, hogy a testrészeket tették a zacskókba és a táskákba, és azzal vitték az Astrába, amelyet a rendőrség már vizsgál
– mondta a Kurir informátora, aki hozzátette, hogy Belivuk és Miljković végül egy BMW 760L típusú autóval távozott a helyszínről.
A Kurir szerint az ügyészségi iratokokból az is kiderül, hogy abban a házban, ahol megölték a Pink Panthers bűnözői csoport tagját, felgyújtották a férfi ruháját, savval öntötték le a földi maradványait, és különféle vegyszerekkel tisztították meg a házat a vértől, a nyomok eltüntetése érdekében.
Az ügyészség szerint ebben a gyilkosságban Bajkeverő Velján és barátján kívül részt vett a ritopeki ház tulajdonosa, valamint többen is a napokban őrizetbe vett bűnöző bandájából.
______________
Fotó: Internet

Szerbia
SZERB LELEMÉNY: A kutyára tette a lábbilincset, ő meg a városban flangált

Levette a lábára szerelt jeladó készüléket, vagyis az elektromos lábbilincset az a szerbiai férfi, akit a bíróság egyéves háziőrizetre ítélt, mert megverte Zoran Lilić volt kisjugoszláv bábelnök fiát. Zoran Lilić az 1994 és 1997 közötti időszakban volt a Kis- Jugoszlávia elnöke, de túl sok köze nem volt a saját munkájához, mert az országot a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević irányította.
Lábbilincs nélkül szabadon
A szerbiai rendőrség annak gyanújával vette őrizetbe Dejan Vuksanovićot (29), hogy akadályozta az ítélet végrehajtását, valamint megsemmisítése, illetve megrongálta mások tulajdonát, és ezáltal újabb bűncselekményeket követett el.
Az 12 hónapos háziőrizetre vonatkozó ítéletet október végén mondta ki egy belgrádi bíróság, miután vádalkut kötött Vuksanovićtyal, aki beismerte bűnösségét, és ennek értelmében a büntetésvégrehajtás elektromos jeladót szerelt a lábára.

Forrás: Privát archívum
A belgrádi Blic hírportál/napilap beszámolója szerint az elítélt férfi azonban eltávolította a lábáról az elektronikus bilincset, amelyet a lakásban tartott kutyájának nyakába tett, ő pedig a városban flangált.
A két újabb bűncselekmény elkövetése miatt Vuksanovićot a napokban hallgatja meg az illetékes ügyészség, az előzetes eljárási bíró és a büntetésvégrehajtási igazgatóság biztosa pedig arról dönt, hogy a házi őrizetet rendes börtönre változtatja-e.
Vuksanović egy másik férfival közösen októberben bántalmazta a volt kisjugoszláv államfő fiát, amit egy térfigyelő kamera rögzített.
A másik férfi, Aleksandar Relić ellen elfogatási parancs van érvényben, miután egy sokkal súlyosabb bűncselekmény miatt is keresik.
Relić 2019 első napján, egy újévi ünnepséget követően kialakult vita során közvetlen közelről fejbe lőtt egy férfit a Duna partján, a Paradicsom-sziget közelében, és ugyanazzal a golyóval a barátnőjét is megsebesítette.
A gyilkosság miatt első fokon 8 év és 10 hónap börtönt kapott, a fellebbviteli bíróság azonban megsemmisítette az ítéletet a büntetőeljárási rendelkezések jelentős megsértése miatt, az ítélet szövege állítólag ugyanis érthetetlen, és ellentétes az indoklásban foglaltakkal.
-
Szerbia5 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
English2 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia5 nap telt el azóta
VÁLTÁS: A Kisfarkas váltja a Nagyfarkast a Szerb Haladó Párt élén
-
Bosznia3 nap telt el azóta
ERŐDEMONSTRÁCIÓ: Az USA stratégiai bombázókkal gyakorlatozik a boszniai légtérben