Az Európai Unió elvárná, hogy Koszovó és Szerbia ne nyisson nagykövetséget Jeruzsálemben, vagyis hogy ne teljesítse a washingtoni szerződés erre vonatkozó pontját. – Az EU régóta...
Kicsivel több mint egy hónapja működik Újvidéken Magyarország tiszteletbeli konzulátusa. A vajdasági székvárosban először nyílt magyar képviselet: Zavarkó Árpád ügyvédet október 9-én iktatták be a tisztségre....
Tíz újvidéki civil szervezet írt a budapesti Duna Bizottságnak, az ulmi Duna Irodának, valamint a dunai országok belgrádi nagykövetségeinek. Levelükben aggodalmukat fejezték ki az „Újvidék a...
Egy német Balkán-szakétő úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden megválasztását követően a szeptember 4-én aláírt washingtoni szerződés a történelem süllyesztőjébe került. Bodo Weber szerint egyúttal lezárult a...
Meghátrált a lengyel kormány, és elhalasztotta az abortusz további szigorításának bevezetését, miután a kérdés felkavarta az érzelmeket. Európa legkeményebb abortusztörvénye azért nem szigorodott tovább, mert a...
A Szerb Ortodox Egyház bejelentette, hogy a koronavírus megfertőzte Irinej pátriárkát is, akit a belgrádi speciális COVID-kórházba szállítottak. A pátriárka szerdán rendes munkanapot tartott, amely során...
A címben említett három kérdést taglalta behatóbban a belgrádi Prva televíziónak (Prva Srpska Televizija, Első Szerb Televízió) adott interjújában a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter önkéntes karanténba vonult, miután kapcsolatba került egy fertőzött személlyel, ezért nem csak a horvátországi látogatást mondták le az utolsó pillanatban. A belgrádi...
A belgrádi Novosti négy nappal ezelőtt megszellőztette, hogy Szergej Lavrov lemondta horvátországi látogatását, ám akkor hivatalosan nem reagált senki az értesülésre. A szerb napilap/hírportál akkor azt...
Vlagyimir Putyin orosz elnök októberben Belgrádba látogat, vagy talán mégsem? Putyin elnök állítólag a látogatás lemondásával büntetné meg a szerb elnököt azért, mert az amerikaiakkal kokettál....
Az amerikaiakkal történt nagy összeborulást követően a szerbek nem feledkeztek meg a kínaiakról sem, nekik is megengedik, hogy építsenek valamit Szerbiában csekélyke 606 millió euró értékben....
Szerbiában bebizonyították, hogy a nem kerek évfordulókat is érdemes megünnepelni. A Gornji Milanovac közelében lévő Pranjaniban a hétvégén emlékeztek meg a Halyard-hadműveletről, amelynek idén van a...
A gazdasági együttműködésről, valamint a kedvező kamatozású és a kamatmentes hitelekről tárgyalt Belgrádban Ana Brnabić szerb kormányfő és Adam Boehler, az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Társaság...
Peter Stano, az Európai Bizottság külügyekért felelős szóvivője egy újságírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy Koszovó nem pályázhat az uniós tagságra. – Erre nincs lehetőség, mivel...
A BALK néhány nappal ezelőtt azt írta, hogy Izrael a koszovói-szerbiai megállapodás legnagyobb nyertese, mert Szerbia áthelyezi Jeruzsálembe a nagykövetségét, Koszovó pedig rendezi kapcsolatait a zsidó...
Az amerikaiak a koszovói-szerb megállapodás ürügyén több békát is lenyelettek a szerbekkel. Az egyik a kínaiak kiszorítása Szerbiából, de erről majd egy külön cikkben lesz...
Az amerikai közvetítéssel létrejött koszovói-szerb megállapodás legnagyobb nyertese Izrael, de a megállapodás jótékony hatással lehet Donald Trump választási kampányára is. Az amerikaiak szerint a Fehér Házban...
A napokban felmerült, hogy szerb zsoldosok vesznek részt az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elleni tüntetések letörésében. A hír minden bizonnyal egy belarusz újságíró túlbuzgóságának köszönhető. Ugyanakkor...
Az orosz elnök augusztus első felében jelentette be, hogy elkészült a koronavírus elleni vakcina. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az új...