Connect with us

Oroszország

JÁRVÁNY: Önkéntes karanténba vonult az orosz külügyminiszter, a szerbiai látogatás is elhalasztva

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter önkéntes karanténba vonult, miután kapcsolatba került egy fertőzött személlyel, ezért nem csak a horvátországi látogatást mondták le az utolsó pillanatban.

A belgrádi Blic című napilap szerb kormányzati körökhöz közelálló forrásokból úgy értesült, hogy ezért elhalasztották Lavrov szerbiai látogatását.

Az orosz média szerint Lavrov minden tervezett látogatását és találkozóját más időpontra teszik át.

Az orosz külügyminisztériumból származó információk szerint Szergej Lavrov jól érzi magát.

https://www.facebook.com/maria.zakharova.167/posts/10224540604812297



Booking.com

Ezeket az információkat a belgrádi orosz nagykövetségen is megerősítették.

Szergej Lavrov holnap (október 28-án) kezdte volna meg turnéját a Nyugat- Balkánon, és Szerbiát is felkereste volna, a karantén miatt azonban minden balkáni programját lemondták.

A tervek szerint Szerbiában találkozott volna Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és részt vett volna a Szent Száva-templom belső berendezéseinek megszentelésén, valamint az örök láng meggyújtásán a Belgrád felszabadításakor elesett orosz katonák temetőjében.

Lavrov találkozott volna Irinej szerb pátriárkával is.

Szergej Lavrov már a Balkánon volt, és Athénban tárgyalt a görög vezetőkkel.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

QUINTA KFOR
A szerb elnök tegnap az orosz nagykövettel, ma a Quinta-országok nagyköveteivel találkozott (Forrás: Szerb elnöki Instagram)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A találkozót követően a szerb elnök alig írt valamit az Instagramon, az amerikai nagykövet a többiek nevében is nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, hogy nagyon veszélyes a helyzet Koszovóban.

Vučić a KFOR-t kéri

Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Szerbia számára egyik legnehezebb pillanatban “volt egy fontos beszélgetése a Quinta képviselőivel”.

Ismét felvázolta Szerbia álláspontját a legutóbbi koszovói (és metóhiai) eseményekkel kapcsolatban, és kérte, hogy “Kurti rendőrsége” helyett a KFOR gondoskodjon minden biztonsági kérdésről Észak-Koszovóban.

Vučić kérdés formájában felvetette azt is, hogy a koszovói rendőrség miért utasította el, hogy az EULEX részt vegyen abban a műveletben, amelyet Koszovó északi részén hajtottak végre a koszovói albán rendőrök.

KFOR QUINTA

A szerb elnök “farkasszemet nézett” a fotósnak háttal lévő amerikai nagykövettel (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Szerb nemzeti amnézia

Christopher Hill amerikai nagykövet a szerb elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a Quinta nagykövetei szerint nagyon veszélyes a helyzet Koszovó északi részén, és további erőfeszítésekre lesz szükség a kiváltó okok megtalálásához.

Hill tragikus eseménynek nevezte, ami történt, és hozzátette, hogy mindenkinek el kell ítélnie a koszovói rendőrség egyik tagjának meggyilkolását. Megjegyezte, hogy természetesen mindig sajnálják az emberéleteket, viszont nem szabad elfeledni, hogy folytatni kell a politikai folyamatot.

Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a következő napokban, hetekben erősíteni kell a diplomáciai tevékenységet. Egyúttal elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai válságot, valamint a különleges biztonsági és politikai helyzetet illetően fontos beszélni arról, hogy Szerbia hol szeretne lenni.

Hill úgy fogalmazott, hogy Szerbiának magának kell döntenie az útjáról, de annak a véleményének adott hangot, hogy a jólét nem keletről jön, mert az az útvonal folyamatosan javítás alatt áll, és a kérdés az, hogy Oroszország mikor tudja visszaszerezni azt a szerepet, amellyel hozzájárul a civilizációhoz.

A nagykövet úgy vélte, hogy sok ember megérti, hogy Szerbiának nincs más választása, minthogy a Nyugat részévé váljon, merthogy katonai értelemben a semlegesség drága, a független országoknak maguknak kell finanszírozniuk a védelmüket, mert számukra nem létezik a kollektív segítség elve.

Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy mindazzal, amit elmondott nem arra szeretne utalni, és nem osztja azokat a véleményeket, hogy Szerbiának el kell felejtenie a múlt keserű tapasztalatait, és nemzeti amnéziát kell tartania.

Hill hozzátette, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító, és nem sok eladható fegyverrel rendelkezik, pedig az ukrajnai háború előtt sokan azt hitték, hogy az orosz a második legerősebb hadsereg a világon.

Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy meggyengítheti és megoszthatja a NATO-t, és hogy a NATO eltűnhet, mint a Szovjetunió, amihez hozzátette, hogy amikor Svédország is csatlakozik, akkor éppen az ellenkezője következik be, és újra kell fogalmazni a NATO-szövetség határairól szóló földrajzi adatokat.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava