Napról napra egyre több ukrán állampolgár érkezik Romániába, aki a háború elől menekül. A konfliktus első napján tízezren indultak el Románia felé, a pénteken közzétett összesítés...
Orosz-ukrán mintára okozhat-e háborút, hogy Koszovó kérte felvételét a NATO-ba, vagyis az Ukrajnától eltérően mindössze zsebkendőnyi nagyságú Koszovó, belezavarhatja-e a világot egy ukrajnai háborúhoz hasonló hacacáréba,...
A szerbiai kormánypárti média & sajtó „egy emberkén állt ki” Aleksandar Vučić szerb elnök és az Ukrajnával kapcsolatban korábban elég nehezen megszült belgrádi álláspont mellett, amely...
Az ukrajnai háború még inkább összekomplikálta az amúgy sem egyszerű boszniai helyzetet. Az EUFOR Althea misszió vezetése a nemzetközi kontingens Bosznia- Hercegovinában állomásozó létszámának növeléséről növeléséről...
Háború van, és ebből kifolyólag a törökök megtették, amit sokáig csak lebegtettek: éltek a montreux-i konvenció származó jogukkal, amit az amerikaiak már meg is köszöntek. A...
Szerdán délelőtt Andrej Plenković miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a Horvát Nemzeti Bank kormányzója sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy a Sberbank horvátországi leányvállalatát megvásárolta a Horvát Postabank, kicsit...
Az ukrajnai helyzetet vitatta meg a horvát parlament, az ülésen részt vett Vaszil Kirilics, Ukrajna horvátországi nagykövete is, aki felelős lehet azért, hogy az általa vezetett...
Ma van az elnökválasztások kiírásának napja Szerbiában. A jelen pillanatban ez a leköszönő házelnök, Ivica Dačić feladata, ami azonban az Ukrajnával összefüggő események hátterébe szorul Szerbiában...
Davor Štern volt horvát gazdasági miniszter, energetikai tanácsadó az N1-es televízió műsorában elemezte a szankciók hatását az orosz gazdaságra. Štern kezdetben a kőolajiparban tűnt ki, volt...
Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett...
A horvát miniszterelnök bejelentette, hogy a jelenlegi globális körülményekre való tekintettel az általános/szokásos szinthez képest megemelték a horvát hadsereg készültségi szintjét. Andrej Plenković reagált az ukrajnai...
Oroszország szarajevói nagykövetsége közölte, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon tárgyalt Milorad Dodikkal, a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagjával. Hivatalos orosz közlés szerint a telefonbeszélgetést a bosznia-hercegovinai...
Nem kellett sokat várni a szomszédságban kibontakozó orosz-ukrán háború első „balkáni” politikai áldozatára: a bolgár védelmi miniszter a február 24-én Facebookon tett kijelentése, miszerint nem folyik...
Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását hazánk...
A horvát kormány hétfői ülésén úgy határozott, hogy 124 millió kuna (kb. 17 millió euró) értékű gyalogsági fegyverből és védőfelszerelésből álló segélyt küld Ukrajnának. A védőfelszerelés...
Az oroszbarátságáról ismert Bulgária az ukrajnai háború kirobbanása után gyorsan csatlakozott az uniós szankciókhoz, szombaton lezárta a légterét. Szófiában oroszellenes tüntetések is voltak, a bolgár hatóságok...
Az orosz támadás az egész Balkánt lendületbe hozta: Szerbia végül kénytelen-kelletlen elismerte Ukrajna területi integritását, azonban továbbra is vonakodik az Oroszország elleni szankcióktól. A felfejlődő uniós...
A nyugati szövetségesek és Oroszország között egyensúlyozó, a feleket fegyverszünetre felszólító Ankara egyelőre az ukránok kérésére még nem zárta le a szorosait az orosz hadihajók előtt....
Csupán a jegyzőkönyv miatt, kérem, hogy jegyezze fel valaki: vasárnap csak a miniszterelnökök és az újságírók dolgoznak. No, jó: meg a rendőrök, katonák, tűzoltók és egészségügyi...