A horvát államfő júliusban „szárazföldi úton” kereste fel a boszniai-horvát határt. Kolinda Grabar- Kitarović akkor úgy nyilatkozott, hogy stratégiai hiba volt 2015-ben az embereket Németországba hívni....
Bulgáriában megnyitották a Török Áramlat első szakaszát. Nem kell hosszú szakaszra gondolni, mert mindössze 11 kilométerről van szó, amely a török határtól a Sztrandzsa (Странджа) településen...
Aligha kapott eddig magasabb szintről támogatást Borkai Zsolt a botránya kirobbanása óta, mint Aleksandar Vučić szerb államfőtől. A politikust a TV Prva műsorában kérdezték a múlt...
Macedónia és Albánia egyelőre mégsem tolhatja be a biciklit az Európai Unióba, sőt még arról sem nagyon lehet elképzelésük, hogy milyen színűre fessék a vasparipát, hiszen...
A szerb és a horvát sajtó eddig a magyar médiajelentések alapján foglalkozott Borkai Zsolt orgiájával. A belgrádi Kurir azt követően kezdett alaposan utánanézni az ügynek, miután...
Szerbia, Albánia és Észak- Macedónia úgynevezett „mini schengeni övezetet alakítana ki”, amelyet röviden nevezhetnénk akár „Balkáni Schengennek” is. A három ország vezetői nem titkolták, hogy ezzel...
Horvátország örömmámorban úszik a spliti győzelmet követően. Az egyik horvát hírportál szerint Splitből látszik Európa, természetesen a horvát válogatott számára. A magyarok számára legfeljebb csak a...
Kolinda Grabar- Kitarović horvát államfő hivatalosan is bejelentette, hogy újraindul az elnöki tisztségért, amivel senkit sem lepett meg. Grabar- Kitarović a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség...
Magyarországról az egészségügyi dolgozók mennek el. A Balkánról, ezen belül pedig Bosznia- Hercegovinából, Horvátországból és Szlovéniából viszont a különböző rendőri szervezetek tagjai. Ha pénzről van szó,...
A horvát miniszterelnök abban bízik, hogy az Európai Bizottság zöld utat ad Horvátország felvételének a schengeni övezetbe. Ez a horvát várakozások szerint október 16-án történhet meg,...
Svako ima svojih pet minuta, neko jednom, neko više puta – énekelte majdnem fél évszázaddal ezelőtt a bosnyák műdalok egyik avatott előadója. A szörnyűséges produkció refrénje...
Splitben október 10-én találkozik a horvát és a magyar válogatott. A horvát nemzeti tizenegy négy és fél év után játszik ismét a tengerparti városban, ahol kimondottan...
Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja Karlócán (Sremski Karlovci) – közölte a Mol szerbiai leányvállalata, a Mol Serbia. Ez a magyar olajipari vállalat legnagyobb szerbiai...
Felértékelődött a térségben a balkáni országok uniós csatlakozásának kérdése, miután nagy valószínűséggel Magyarország adhatja az bővítési biztost az új brüsszeli bizottságban. A V4-ek most zárult prágai...
A szlovénokat nagyon érdekelte a bővítési biztosi poszt, ugyanakkor a horvátokról terjedt el, hogy ők kapják meg a Balkán szempontjából különösen fontos „uniós tárcát”. A befutó...
A magyar miniszterelnök kihívta a teraszra a szerb elnököt. Erről számolt be tudósításában a Tanjug szerb hírügynökség, amely szerint ez nagy megtiszteltetés, mert a magyar miniszterelnök...
Az amerikaiak ki akarják szorítani a küszöbön álló 5g-s mobilhálózatok kiépítéséből a kínaiakat. Ezt szolgálhatja az is, hogy Donald Trump nemrégiben feketelistára tette a Huaweit. Zsen...
Egy nappal a BALK-ban megjelent cikket követően a belgrádi Blic is foglakozott az Európán belüli migrációval, ami erőteljesen érinti az egész régiót. A belgrádi napilap írása...
Egy szerb kispárt az „ötágú csillag” betiltását követeli, mégpedig magyar mintára. Ez részükről nem meglepő, hiszen ők a királyság visszaállításáért küzdenek Szerbiában. A párt neve is...