A szerb miniszterelnök a szerbiai állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy külföldi drónok repültek el a szerb laktanyánk felett, ami összefüggésbe hozható a koszovói szerbek biztonságának kérdésével....
Találgathatjuk, hogy újabb gócpont alakulhat-e ki a Balkánon: a koszovói helyzet fokozódásával egyidejűleg bontakozott ki vita a horvát hadsereg esetleges boszniai katonai missziós szerepvállalásáról. Gordan Grlić...
Az új szerb védelmi miniszter közlése szerint Aleksandar Vučić köztársasági elnök a hadsereg főparancsnokaként elrendelte, hogy a fegyveres erők tagjai legyenek készenlétben, és emeljék a harckészültséget...
A belgrádi Prva televíziónak nyilatkozva az új szerb külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a Nyugat inkorrekt hozzáállásával Szerbiát Oroszország, Kína és mások karjaiba kergeti. Dačić ugyanakkor úgy...
A BALK-on éppen a minap mutattuk be, hogy a migránsok milyen könnyen veszik az akadályként épített magyar kerítést, nem kell hozzá több, mint néhány létra. Nem...
A héten megkezdődött az alvilági bírósági tárgyalás, amelyre több mint másfél éve vártak Szerbiában. A tárgyalás kezdetén Veljko Belivuknak kellett volna vallomást tennie mindazzal kapcsolatban, amivel...
Aleksandar Vučić úgy véli, hogy nagy dilemma előtt áll az ország, mert ha Szerbia nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben, akkor bajba kerül. Ez a mondat...
Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter kijelentette, hogy Szerbiának nem az Európai Unióban van a helye, és ezt minél előbb felismeri az ország, annál jobban jár. A kormánypárti...
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a CNN-hez közeli szerb N1 csatornának interneten keresztül úgy nyilatkozott, hogy „csökkent Szerbia megfelelése az Európai Unió külpolitikájának”. Josep...
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy lelket leheljen az elhalófélben lévő koszovói-szerbiai párbeszédbe. A State Department...
Az ENSZ Közgyűlése elutasította Oroszország kezdeményezését, hogy a testület titkos szavazást tartson arról, hogy miként vélekedik a négy ukrajnai megszállt régió Oroszországhoz csatolásáról, vagyis a Moszkvát...
A belgrádi Srpski Telegraf közzétette a Szerbia/Kis- Jugoszlávia (a továbbiakban Szerbia) lerohanásának állítólagos hadműveleti terveit, amelyet 1999-ben a NATO-stratégák részletesen kidolgoztak. A napilap szerint a Szerbia...
Lejárt Kajári Ferencnek, a Magyar Honvédség vezérőrnagyának a megbízatása a NATO parancsnoksága alatt Koszovóban működő nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR élén hétfőn. Kajári Ferenc egy éven...
Orbán Viktort az a „megtiszteltetés érte”, hogy a Pink Televízióban a Hágát is megjárt Vojislav Šešelj csetnikvajda magasztalta, miközben megindult a mítoszteremtés is, miután a radikális...
A szerb elnök szombati sajtótájékoztatója alkalmával azzal az információval hozakodott elő, hogy az amerikaiak és a britek Szerbia megtámadására akarták rávenni Magyarországot, és azt is közölte,...
A Mieink kitettek magukért, illetve kitették óriásplakátjaikat Belgrádban, amelyeken az orosz elnöknek gratulálnak hetvenedik születésnapja alkalmából. És kik azok az Mieink? A Mieink egy magát konzervatív...
A szerb államfő a médián keresztül visszaüzent a német kormány különmegbízottjának, Manuel Sarrazinak, akinek egy tévényilatkozatára reagált. A téma természetesen Koszovó volt, az álláspontok pedig egy...
Nikola Selaković, aki az utóbbi időben különös aktivitást mutat, most annak a várakozásának adott hangot, hogy Horvátország vonja vissza Koszovó függetlenségének elismerését. Az erre vonatkozó igény...
Még mielőtt a politika közbeszól, kihasználom az alkalmat, hogy olyasmiről írjak, amit a legjobban szeretek, a mindennapok kis balkáni furcsaságairól, ezek nemegyszer megszégyenítik a legvadabb képzelőerővel...