Connect with us

Szerbia

Aleksandar Vulin: Nem az Európai Unióban van Szerbia helye

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter kijelentette, hogy Szerbiának nem az Európai Unióban van a helye
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter kijelentette, hogy Szerbiának nem az Európai Unióban van a helye, és ezt minél előbb felismeri az ország, annál jobban jár. A kormánypárti Novostinak adott terjedelmes interjújában a “szerb világ” propagálójának számító Vulin úgy fogalmazott, hogy az Európai Uniónak nevezett szövetség a múlté, a politikai függetlenség elvesztésével ugyanis az EU-tagországok államok helyett területekké váltak.

Őrült zsarolás

Aleksandar Vulin szerint a politikai függetlenség elvesztésével az Európai Unió tagállamai kezdik elveszíteni gazdasági erejüket, ami az EU vonzerejének számított.

– Nagy- Britannia EU-ból való kilépésével az unió olyan országok klubjává vált, amelyek Sztálingrád alatt legalább egy hadosztállyal rendelkeztek, és most is ilyen politikát folytatnak

– jelentette ki Vulin, aki nem az első, aki előhúzza Sztálingrádot, mint “politikai metaforát”. Korábban Aleksandar Vučić szerb államfő az általa generált “félelemkeltési hisztéria” során beszélt arról, hogy az “új sztálingrádi csata” hamarosan megtörténik, és gyorsabban sor kerül rá, mint azt bárki gondolná.

Sztálingrád felemlegetése részükről azonban nem eredeti ötlet, Vulin és Vučić ugyanis azt követően vette elő ezt a metaforát, hogy az a szerb szélsőjobb képviselői, Miša Vacić és Ivan Ivanović, részt vett az Oroszország által nemrég szervezett népszavazási bohózat “ellenőrzésében”, és több fotót is posztolt az interneten Volgográdból, azaz az egykori Sztálingrádból. Könnyen elképzelhető, hogy a szerb államfő és “hűséges belügyminisztere” az interneten szemmel tartja az említett két oroszbarát & “tűrhetetlenül nacionalista” figurát, és “elirigyelték tőlük” Sztálingrádot, mint metaforát.

– Nem az a kérdés, hogy akarunk-e csatlakozni az Európai Unióhoz, hanem az, hogy az EU akarja-e Szerbiát. Abból az őrült zsarolásból ítélve, aminek Koszovó elismerésével, a boszniai Szerb Köztársaság felszámolásával és az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésével kapcsolatban kitesznek bennünket, nem akarnak minket

– mondta Vulin, aki hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal való barátság a legfontosabb, mert anélkül Szerbia fizikai léte kerül veszélybe.

Barátok és ellenségek

Aleksandar Vulin az interjú során ellenségként emlegette a Nyugatot, beleértve ebbe az Európai Uniót is.

– Mennyire tisztelnének bennünket a barátaink, ha látnák, hogy az ellenség ereje előtt állva figyelmen kívül hagyjuk saját érdekeinket? Ki küzdene értünk, ha úgy döntenénk, hogy nem harcolunk saját magunkért?

– tette fel a kérdést Vulin, aki szerint “ha az asztalnál nincs ott Oroszország, akkor nincs ott Szerbia sem”.

– Senki sem gyűlölte Szerbiát, aki Oroszországot szerette, de viszont mindenki, aki utálta Oroszországot, utálta Szerbiát is. Szerbia jövőjét az Oroszországgal, Kínával és a más, minket zsarolás és feltételek nélkül elfogadó szabad országokkal fenntartott kapcsolatok jelentik

– mondta Vulin, aki nem hisz abban a német és francia ígéretben, hogy Szerbiának jelentős gazdasági haszna származik és gyorsított eljárással kerülhet be az Európai Unióba, ha nem akadályozza Koszovó, vagyis a Novosti megfogalmazása szerint Pristina felvételét az ENSZ-be és más nemzetközi szervezetbe.

– Tényleg azt hiszi, hogy a horvátok minden egyéb feltétel nélkül megszavazzák Szerbia uniós csatlakozását?

– tette fel a költői, vagyis inkább a “vulini kérdést” a szerb belügyminiszter, aki a koszovói miniszterelnököt is kiosztotta a rá jellemző nem igen “disztingvált modorban”.

– Kurti egy gyáva alak, ezért félelmeit olyan döntésekkel leplezi, amelyek erőszakot váltanak ki. És igen, teljesen biztos vagyok abban, hogy a szkipetárok megpróbálják erőszakkal elfoglalni Koszovó északi részét

– mondta Vulin a szerb szóhasználatban lekicsinylő “szkipetár” kifejezést használva a koszovói albánokra, akiket arra kért, hogy tartózkodjanak az erőszaktól, merthogy szavai szerint a szerbek “majdnem mindent” meg fognak tenni a békéért, ami értelmezése szerint nyilván azt jelenti, hogy a felelősség mindenért és bármiért a koszovói albánokat terheli. Vulin arról is beszélt, hogy Szerbia miért akarja kívül tartani Koszovót az Interpolon.

– Képzelje csak el, hogy mi lesz, ha egy kábítószer-klánok által irányított terület hozzáférhet a kábítószerbandák elleni akciókról szóló információkhoz, és képzelje el, hogy mi történne, ha Pristina elfogatóparancsokat adhatna ki, így nem lenne egyetlen szerb sem, aki nyugodtan elhagyhatná Szerbiát

– nyilatkozta Aleksandar Vulin, aki szerint azonban a szponzorai a tagság irányba lökdösik Koszovót, ám ezt Szerbia a barátaival együttműködve egyelőre sikeresen megakadályozta.

A szerb kormánypárti Novostinak adott interjút mindenképpen az motiválta, hogy a végéhez közeledik a szerb miniszteri névsor összeállítása, az előrejelzések szerint október 27-én megalakul az új szerb kormány. Vulin nagyon szeretne bennmaradni a kabinetben, és lehetőleg a belügyminiszteri poszton, aminek érdekében mindent meg is tesz a baráti média segítségével, nemrégiben például interjút adott a Pink Televíziónak, természetesen hasonló tartalommal.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

HAZAFIAS BŰNCSELEKMÉNY: Kihallgatták a banjskai támadás vezetőjét, de nem került őrizetbe

Közzététel:

a megjelenés dátuma

hallgat Radoičić kihallgatás
A koszovói szerb "szabadságharcos" meghallgatásra megy az ügyvédje társaságában (Forrás: Novosti)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

Kihallgatták Milan Radoičićot, aki ügyvédje kíséretében ment be a belgrádi rendőrségre. A banjskai támadást megszervező koszovói szerb vezető ugyan vallomást, illetve nyilatkozatot tett, de nem vették őrizetbe, habár az általa szervezett fegyveres akcióban legalább négy személy, egy koszovói albán rendőr, és három koszovói szerb lázadó életét vesztette. A szerbiai belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy az ügyet a belgrádi főügyészség veszi át, amelynek vezetője a nem kormányzati szerbiai sajtó szerint a szerb elnök köréhez tartozik.

Meghallgatás a hazafias bűncselekmény miatt

Milan Radoičić vallomásával kapcsolatban egyelőre nincsenek kiszivárogtatások, de még találgatások sem nagyon, egyelőre tehát csak annyit tudni, hogy a sokak által a koszovói szerb területek informális urának tekintett üzletember magára vállalta a felelősséget a banjskai lövöldözésért, mint ahogy ezt ügyvédje által tudatta.

A kihallgatást megelőzően – ellentétben Radoičić ügyvédjével – Aleksandar Vučić szerb elnök úgy látta, hogy a koszovói szerb vezetőnek meg kell jelennie a szerbiai illetékes hatóságok előtt, a szerb elnök ugyanakkor biztos volt abban, hogy sem Radoičić, sem a társai nem tűnnek el, jószerivel nem is igen van hova menniük.

– Ha bárki is azt hinné, hogy elszöknek és elrejtőznek, nem fognak. Ő és ezek a fiúk, akik az események szereplői voltak, büszkék a tettükre

– mondta Vučić, aki feltűnően direkt módon kapcsolódott be az ügy kezelésébe, ő jelentette be Radoičić távozását a Szerb Lista alelnöki tisztségéről, és ő jelezte előre a koszovói szerb “szabadságharcos” kihallgatását is, amit szerb részről persze nem így prezentálnak a nagyérdemű felé.

A szerb oldalon úgy fogalmaznak, hogy Radoičić állampolgári minőségében nyilatkozatot tett, ami nem vonja maga után, hogy netalán őrizetbe vegyék és vizsgálati fogságba helyezzék, ez Szerbiában a “hazafias bűncselekmények” esetében egyébként sem igen szokás.

Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy szerb részről ugyanúgy “félrevezető terminológiát” használnak, mint az oroszok az Ukrajna elleni támadás esetében, a szeptember 24-én történt eseményeket ugyanis nem nevezik terrorakciónak, de még lázadásnak sem, hanem “tragikus eseményként” aposztrofálják a történteket.

Ezek után már az is érthető, hogy miért nem került sor Radoičićnak és a banjskai “hazafias bűncselekmény” többi résztvevőjének az őrizetbe vételére.

Koszovó követeli a kiadatásukat

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter a Szabad Európának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Milan Radoičić azért vállalta magára a történtek megszervezését, mert bebizonyosodott a részvétele a terrortámadásban.

Ami a terminológiát illeti a pristinai albán vezetés természetesen nem “tragikus eseményként” emlegeti a történteket, hanem egyértelműen terrorcselekményként, miután a szerb fegyveresek szeptember 24-én, a hajnali órákban koszovói rendőrökre támadtak Banjska térségében, és megöltek egy albán származású koszovói rendőrt.

Sveçla ezért jelezte, hogy a koszovói illetékes hatóságok a nemzetközi partnereken keresztül kérni fogják Szerbiától mindazok kiadatását Koszovónak, akik részt vettek a terrorakció tervezésében és végrehajtásában. A partnereken először az Egyesült Államokat kell érteni, majd az Európai Uniót, aztán pedig a többieket, mondjuk Németországot és Nagy-Britanniát.

A legújabb pristinai matematika szerint a kiadatás kapcsán akár nyolcvan személy is számításba jöhet, bár korábban csak harminc támadót emlegetett a koszovói vezetés, ami a különböző videók alapján reálisnak is tűnt.

hallgat kihallgatás  Radoičić

A szponzor és a szponzorált?

Ennek értelmében – ad absurdum – a kiadatás esetleg vonatkozhat magára a szerb elnökre is, hiszen Sveçla szerint Radoičić nem egyedül cselekedett, hanem Aleksandar Vučić és a szerb kormányzati struktúra támogatásával.

– Nagyon jól tudjuk, hogy rendkívül közel állt Aleksandar Vučićhoz, aki a Milošević-kormány idején propagandaminiszter volt. Bár ő Szerbia elnöke, mégis propagandaminiszter maradt

– mondta Sveçla, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadók Banjskában katonai fegyvereket használtak, amelyek között voltak 2021-es és 2022-es évjáratúak is, vagyis nem arról van szó, hogy az 1998/99-es háborúból maradtak vissza.

A koszovói belügyminiszter ennek okán megjegyezte, hogy ezek a fegyverek közvetlenül a szerb katonai raktárakból érkeztek Koszovóba, és nem elszigetelt esetről van szó, mert korábban hasonló fegyvereket foglaltak le Zvečanban és Észak-Mitrovicában is.

Az oroszok is érintettek?

Sveçla az érintettség terén még tovább ment, nem elégedett meg Szerbia felemlegetésével, szerinte az ügybe ugyanis Oroszország is belekeveredett, bár konkréten Vlagyimir Putyin orosz elnök kiadatását nem követelte, ellene már egyébként is van egy érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs.

A koszovói belügyi tárca vezetője megjegyezte, hogy szerinte orosz zsoldosok nem vettek részt az eseményekben, mert ez Szerbia és Oroszország politikai projektje, és ezért a megbízható struktúrákat használják.

– Annak lehetünk a szemtanúi, hogy Nišben van egy Orosz Humanitárius Központ, amelyről sokan általában úgy tudják, hogy egy hírszerző gócpont, amelyen keresztül az egész régiót kémkedik, és ahol különféle gyakorlatokat is végrehajtanak, akár a hírszerző szolgálatok számára is

– jelentette ki a koszovói belügyminiszter, aki meg van győződve arról, hogy ez a központ is az érintettek között van a banjskai “terrorakció” esetében.

hallgat kihallgatás  Radoičić

A nyugati kémek kedvéért nem cirill betűkkel írták ki a központ nevét (Forrás: Internet)

Vajon kiadják-e Radoičićot?

Ami Radoičić és a többiek kiadatását illeti, ennek több akadálya is van, Koszovó és Szerbia között ugyanis nincs kiadatási egyezmény, honnan is lenne, amikor Szerbia nem ismeri el Koszovó államiságát, ilyen egyezmények pedig általában csak országok között jönnek létre.

A következő akadály az lehet, hogy Vučić elnök számos interjúban eldicsekedett már azzal, hogy az ő regnálása alatt senkit sem adtak ki, ezért ez valószínűleg Radoičić és társai esetében sem történik meg, önmaga esetében pedig végképp nem.

Tehát amíg ő van hatalmon Szerbiában, addig nyugodtan alhat minden koszovói szerb “szabadságharcos”, akiket a szerb médiában egyre inkább Miloš Obilić késői leszármazottjaiként emlegetnek, arra a szerb történelmi hősre utalva, aki az 1389-ben zajlott rigómezei csatában megölte I. Murád török szultánt.

A kiadatás megtagadása vonatkozhat Vojislav Šešeljre, a szerb radikálisok vezetőjére is, aki iránt a napokban érdeklődött a Hágai Törvényszék, illetve ami abból maradt, egyebek között azért, mert a csetnikvajda nyilvánosságra hozta a herkócai (Hrtkovci) horvátok elüldözésével kapcsolatban lefolytatott eljárás során beidézett védett tanúk vallomásait.

Aligha lehet véletlen, hogy Hága újabb kérelme az Aleksandar Vučić korábbi főnökének számító Šešelj iránt éppen most érkezett, ami a szerb elnök szerint minden egyéb nyomásgyakorlásnak a betetőzése.

Ezek után borítékolható, hogy a koszovói “tragikus eseményeket” követően semmiféle kiadatás nem lesz, legfőként azért nem, mert Szerbia nem ismeri el Koszovót, így annak az intézményrendszerét sem, ugyanakkor egyre inkább érnek a nemzetközi szankciók, amelyeknek létjogosultságuk ugyan lehet, de értelmük nemigen van.

A kérdés most már csak az, hogy a jelenlegi formájukban egyáltalán folytatódhatnak-e az Európai Unió égisze alatt kezdett tárgyalások, mert már a napnál világosabb, hogy a jelenlegi főszereplők sem a múltjuk, sem a mostani hozzáállásuk miatt nem alkalmasak arra, hogy megteremtsék az együtt, vagy inkább az egymás mellett élés feltételeit.

Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak tehát végképp szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy mostani balkáni működésük nem a megbékélés segítette elő, hanem a helyzet további elmérgesedését okozta, így a folytatás mindenképpen nehéz lesz, főleg miután mindkét oldal erősen elszemtelenedett.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava