Connect with us

Szerbia

Szerbia 12 Rafale harci gépet vásárol, az elsőt a franciák 2028-ban szállítják le

A francia elnök megállapította, hogy a Rafale vadászrepülőgépek beszerzése egyértelműen tükrözi Szerbia elkötelezettségét a nyugati orientáció és az európai integráció iránt. Ezért Macron úgy fogalmazott, hogy belgrádi látogatásával Franciaország barátságát szeretné kifejezni Szerbia iránt, és “a leghatározottabb módon szeretné kijelenteni, hogy Szerbiának van helye Európában, az Európai Unióban”, amivel egyes szerbiai vélemények szerint Magyarország erős versenytársat kapott Szerbia uniós csatlakozásának egyöntetű támogatásában

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

UNOKÁIK IS NYÖGNI FOGJÁK: Bratislav Gašić szerbiai védelmi miniszter és Eric Trappier a Dassault Aviation képviselője megállapodást írt alá 12 teljesen új Rafale beszerzéséről
UNOKÁIK IS NYÖGNI FOGJÁK: Bratislav Gašić szerbiai védelmi miniszter és Eric Trappier a Dassault Aviation képviselője megállapodást írt alá 12 teljesen új Rafale beszerzéséről (Forrás: TangoSix)
Cikk meghallgatása

Belgrádban tegnap este aláírták a szerződést, amely szerint Szerbia 12 vadonatúj Rafale repülőgépet vásárol, amelyeket Franciaország 2028-tól kezdődően szállít le. Eric Trappier, a Dassault Aviation vezérigazgatója elmondta, hogy az első Rafale-t 2028-ban adják át a szerb légierőnek, és két évvel később mind a 12 repülőgépet leszállítják Szerbiának, amely kilenc együléses és három kétüléses gépet vásárolt. A megállapodás értéke 2,7 milliárd euró, ami a legnagyobb összeg, amelyet az ország valaha egyetlen fegyverrendszerre költött. Ez a beszerzés komoly vitákat váltott ki mind politikai, mind katonai körökben, hiszen sokan felteszik a kérdést: vajon megéri-e ez az óriási kiadás? Az aláírás alkalmával Emmanuel Macron francia államfő kijelentette, hogy Szerbiának az Európai Unióban van a helye, amit eddig jóformán csak Magyarország mondogatott.

Túlzottan ambiciózus lépés?

A szerződés aláírására a francia elnök, Emmanuel Macron hivatalos szerbiai látogatásának első napján került sor. Az egyezséget Szerbia részéről Bratislav Gašić védelmi miniszter, míg a Dassault Aviation képviseletében Eric Trappier vezérigazgató írta alá. Az első részlet 421 millió eurót tesz ki, de a pontos fizetési ütemtervet még nem hozták nyilvánosságra.

A megállapodás aláírása mérföldkőnek számít Szerbia katonai történetében, mivel ez lesz az első alkalom 1987 óta, hogy az ország új vadászrepülőgépeket vásárol. Az utolsó ilyen beszerzés a Jugoszláv Néphadsereg idejében történt, amikor MiG-29-eseket szereztek be.

A Rafale egy többfunkciós, negyedik generációs vadászrepülőgép, amely kiváló harci képességekkel rendelkezik. A repülőgép képes légiharcok megvívására, földi célpontok támadására, valamint felderítési feladatok ellátására is.

Ezáltal a szerb légierő jelentősen növelheti harcképességét, ami különösen fontos a jelenlegi geopolitikai helyzetben, amikor a Balkán térségében is növekvő feszültségek tapasztalhatók, bár a szerb elnök kitartóan azt ismételgeti, hogy Szerbia békét szeretne.

A repülőgépek technikai színvonala megkérdőjelezhetetlen, a beszerzés pénzügyi oldala azonban már korántsem ennyire egyértelmű. A 2,7 milliárd eurós ár sokak szerint túlzott, és felmerül a kérdés, hogy Szerbia megengedheti-e magának ezt a kiadást, különösen más védelmi projektek rovására.

Érdemes megemlíteni, hogy nem a Rafale volt az egyetlen opció Szerbia számára. Korábban felmerült a lehetőség, hogy Szerbia használt Eurofighter Typhoon repülőgépeket vásároljon Nagy-Britanniától, ez azonban végül elvetésre került, és Szerbia a Rafale mellett döntött.

A Le Chou News jelentése szerint a (ravaszdi) Macron azért utazott Belgrádba, hogy eladja minden szerbek elnökének, amit legjobban szeret, a gyilkoló harcigépeket és a büdös sajtot

A Le Chou News jelentése szerint a (ravaszdi) Macron azért utazott Belgrádba, hogy eladja a minden szerbek elnökének, amit legjobban szeret: a gyilkoló harcigépeket és a büdös sajtot (Forrás: Le Chou News)

Szerbia azután “tette le a garast” a Rafale vadászgépek beszerzése mellett, hogy Horvátország használt francia gépeket vásárolt, ami egyes elemzők szerint a horvátokkal folyamatosan versengő Vučić számára olyan volt, “mint amikor vörös posztót lengetnek a bika előtt”.

A szerződés megkötése előtt hosszú és összetett tárgyalások folytak. Aleksandar Vučić szerb elnök többször tárgyalt Macronnal a beszerzésről, és 2022 áprilisában bejelentette, hogy Szerbia már egy éve folytat egyeztetéseket a Rafale repülőgépek beszerzéséről. A francia médiában is megjelentek hírek arról, hogy a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, és hogy egy szerb pilóta már repült is a Rafale egyik gépén.

Bár a beszerzésnek számos támogatója van, nem maradt el a kritika sem. Sokan úgy vélik, hogy Szerbia túl sokat költ egy olyan projektre, amelynek megtérülése hosszú időt vehet igénybe. Az ország gazdasági helyzete és más, fontos infrastrukturális projektek mellett felmerül a kérdés, hogy vajon nem lett volna-e célszerűbb olcsóbb alternatívát keresni.

A Rafale gépek magas költsége és a hosszú szállítási időszak is aggodalmat keltett. Bár a repülőgépek technikai képességei lenyűgözőek, a beszerzés teljes költsége és a gépek üzemeltetésével járó további kiadások is kérdéseket vetnek fel. Vajon a Rafale vadászrepülőgépek valóban megérik ezt az óriási befektetést, vagy Szerbia túlzottan ambiciózus lépést tett?

Gazdasági és infrastrukturális együttműködés

A tizenkét Rafale vásárlása mindenképpen a legfontosabb hír Macron belgrádi látogatásával kapcsolatban, de a szerb és a francia államfő megbeszélésein nem csak a katonai együttműködés volt napirenden. A francia elnök több gazdasági és infrastrukturális projektet is megemlített, amelyek révén Franciaország erősíti jelenlétét Szerbiában.

Ezek közé tartozik a belgrádi metró építése, a Nikola Tesla repülőtér modernizációja, valamint az energetikai hálózat fejlesztése; ezek mind olyan projektek, amelyek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősödését szolgálják.

Macron hangsúlyozta, hogy a francia cégek hosszú távon elkötelezettek a szerbiai befektetések iránt, és hozzátette, hogy a Francia Fejlesztési Ügynökség (AFD) is jelentős szerepet játszik ebben a folyamatban. Az AFD 2019 óta van jelen Szerbiában, és eddig közel 600 millió eurónyi támogatást nyújtott különböző projektekre, amelyek közül kiemelkednek az ökológiai és energetikai átmenetet támogató kezdeményezések.

Macron rámutatott arra, hogy az elmúlt öt évben Szerbia és Franciaország viszonya új lendületet vett, és a francia cégek olyan hosszú távú infrastrukturális projektekben vesznek részt, mint a belgrádi metró, a „Nikola Tesla” repülőtér korszerűsítése, az áramelosztó hálózat korszerűsítése, a hulladékgazdálkodás és az egészségügy területén történő együttműködés.

A francia elnök szerint Szerbia és Franciaország közös célja, hogy egy erős, autonóm Európai Unió részeként működjenek együtt, amely képes megvédeni saját érdekeit a globális kihívásokkal szemben. Az elnök megállapította, hogy a Rafale vadászrepülőgépek beszerzése egyértelműen tükrözi Szerbia elkötelezettségét a nyugati orientáció és az európai integráció iránt.

Ezért Macron úgy fogalmazott, hogy belgrádi látogatásával Franciaország barátságát szeretné kifejezni Szerbia iránt, és “a leghatározottabb módon kijelenti, hogy Szerbiának van helye Európában, az Európai Unióban”, amivel egyes szerbiai vélemények szerint Magyarország erős versenytársat kapott Szerbia uniós csatlakozásának egyöntetű támogatásában.

A francia elnököt igazából az sem zavarta, hogy Szerbia nem csatlakozott az Oroszországgal szembeni uniós szankciókhoz, amivel kapcsolatban valami olyasmit mondott, hogy “sokan kritizálják Szerbiát az Oroszországgal fennálló stratégiai partnersége miatt, most viszont Franciaországgal is van ilyen partnersége, mert a Rafale-ok beszerzéséről szóló megállapodás Szerbia európai szellemiségét jelzi.”

Ezek után talán már az is kijelenthető, hogy aki Rafale-okat vásárol, az ezzel együtt megveszi a belépőt is az Európai Unióba, viszont Albániának, Észak-Macedóniának, Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának nincsenek Rafale vadászrepülőgépei, és nincs is hivatalos információ arról, hogy ezek az országok a közeljövőben ilyen típusú harci repülőgépeket szándékoznának beszerezni.

Koszovót csak azért nem említettük, mert a függetlenségét 2008-ban önhatalmúlag kikiáltott ország katonai kapacitásai és védelmi struktúrája jelentősen korlátozott, ezért biztonsági szükségleteit nagyrészt a NATO és a KFOR (Kosovo Force) nemzetközi békefenntartó erő látja el. Koszovó katonai infrastruktúrája és költségvetése nem teszi lehetővé olyan fejlett harci repülőgépek beszerzését vagy üzemeltetését, mint a Rafale.

Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy ezeknek az országoknak ezért csökken az esélyük az uniós csatlakozásra, legalábbis Rafale-ok vásárlásával azt aligha érdemelhetik ki, ráadásul szegénykéknek még lítiumuk sincs, vagy ami mégis lenne, az is szerb területen van, így még Németországhoz sem dörgölődzhetnek oda.

Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Cukorkabolt

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!