A szerb belügyminisztérium szerint felfegyverzett koszovói albán rendőröket fogtak el Dél-Szerbiában, a raškai járásban lévő egyik erdőben. A szerb kormány Koszovóval megbízott irodájának vezetője szerint a...
A bosznia-hercegovinai Föderációban található Lukavac általános iskolájában az intézményből korábban eltanácsolt diák lőfegyverrel sebesített meg egy tanárt ma reggel, délelőtt kilenc óra körül. Az illetékesek túl...
A szerbiai udvari lapok most sem okoztak csalódást Szerbia főszerkesztőjének, Aleksandar Vučićnak. A Srpski Telegraf szerint a „Kfor elgázolta a védtelen embereket”, a Novosti pedig azt...
Még inkább fokozódik a káosz Szerbiában, ahol szinte nem múlik el nap, hogy ne történjen újabb bűncselekmény, amelyet iskoláskorú gyerekek hajtanak végre, néha baltával, néha meg...
Az ukrán elnök felrobbantaná a Barátság kőolajvezetéket, és egyéb tervei is vannak. A Washington Post beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij a négyszemközti beszélgetések során merész támadásokat vázolt...
Az Index horvát hírportál nem hivatalos értesülései szerint a rendőrség értesülést kapott a miniszterelnök, illetve a kormánytagok elleni lehetséges támadásról. A jobb félni, mint megijedni elv...
Jól halad a fegyverbegyűjtés Szerbáiban, legalábbis az ottani baráti sajtó szerint. A belügyminisztérium közölte, hogy eddig közel hatezer fegyvert szolgáltatták be az emberek. Reálisan vizsgálva a...
Szerbiában mindennapossá váltak a letartóztatások, ezúttal a második tömeggyilkosság elkövetőjének édesapját vették őrizetbe, akinél szintén találtak fegyvereket. Közben a Vajdaságban is több személyt előállítottak, az egyikre...
A monstrumok ugyanazon a lőtéren gyakoroltak?! – teszi fel a megállapításnak tűnő kérdést a belgrádi Informer, amelyre csak azért érdemes figyelni, mert a szerb elnök „udvari...
Minden iskolába rendőröket vezényeltek Szerbiában, akik reggel nyolc órától a tanítás végéig teljesítenek szolgálatot az oktatási intézményekben. Danilo Stevandić, a szerbiai belügyminisztérium államtitkára vasárnap jelentette be...
A közvélemény nyomásának engedve Branko Ružić szerbiai oktatási miniszter benyújtotta visszavonhatatlan lemondását Ana Brnabić miniszterelnöknek. A belgrádi általános iskolai mészárlást követően Ružić a nyugati értékeket tette...
A következő egy hónapban minden további következmény nélkül bárki leadhatja az általa eddig illegálisan tartott fegyvereket. A szerbiai belügyminisztérium honlapján megjelent felszólítás szerint a tárca felkéri...
Szerbiában ma van a nemzeti gyász harmadik napja a Belgrádban és a Mladenovac környékén végrehajtott gyilkosságok miatt, amelyeket követően ma a Mladenovac melletti Dubonában három áldozatot...
Szerbiában több temetés is lesz, vagy már van folyamatban. Az országban második napja tart a nemzeti gyász, miközben ma temetik a belgrádi és a mladenovaci lövöldözés...
A szerb elnök a legdrasztikusabb megoldáshoz kívánt folyamodni, vagyis a halálbüntetés újbóli bevezetését javasolta Szerbiában, de erről egyelőre lebeszélték. Aleksandar Vučić az utóbbi három napban történt...
A szerbiai kormány expressz intézkedett, és több olyan döntést hozott, amelyekkel megpróbálja elejét venni, hogy máshol is hasonló események forduljanak elő, mint a belgrádi Vladimir Ribnikar...
Egyszerre három miniszter és egy főrendőr tartott sajtótájékoztatót a belgrádi iskolai lövöldözést követően. Ezen a tájékoztatón gyakorlatilag minden kiderült a gyilkossággal kapcsolatban, az elkövetőt is megnevezték....
Délelőtt lövöldözés volt a Belgrád központjában lévő Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, ahol egy diák nyitott tüzet a biztonsági őrre, majd a diáktársaira. A szerb belügyminisztérium hivatalosan...
Szlovénia folytatja Ukrajna megsegítését, ezúttal Pandur típusú páncélozott járműveket küldött az oroszok által megtámadott országba, méghozzá teljesen titokban. Ezek a járművek vélhetően a legrégebbi fegyvereknek számítanak,...