Connect with us

Szerbia

VALAKI HAZUDIK: Egyetlen rendőr sem képes arra, hogy egyszerre két helyen legyen

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

rendőr
Letartóztatott vagy elrabolt albán rendőrök. Miután Szerbiában és Koszovóban egyformán zöld a fű, a szerb rendőrségi felvételből nem könnyű megállapítani, hogy hol készült (Forrás: szerb belügyminisztérium)
play icon A cikk meghallgatása

A szerb belügyminisztérium szerint felfegyverzett koszovói albán rendőröket fogtak el Dél-Szerbiában, a raškai járásban lévő egyik erdőben. A szerb kormány Koszovóval megbízott irodájának vezetője szerint a szerb csendőrség terrorellenes egysége Albin Kurti különleges rendőrségének három tagját tartóztatta le, akiket a R.Z., B.S. és M. Š. monogrammal jelöltek, miközben a belgrádi udvari sajtó lehozta a teljes nevüket. A pristinai belügyi tárca közleménye szerint viszont a koszovói rendőröket nem szerb, hanem koszovói területen fogták el, és onnan rabolták el, vagyis nem a koszovói rendőrök hatoltak be Szerbia területére, hanem éppen fordítva, a szerb csendőrök léptek Koszovó területére.

Vučić éppen az orosz nagykövetségen volt

Petar Petković, a szerb kormány Koszovóval foglalkozó irodavezetője szerint a koszovói rendőröket 12 óra 38 perckor mélyen szerb területrn tartóztatták le a raškai járásban lévő Gnjilica faluban.

A pontos lokáció megadása szerb szempontból azért fontos, mert ezzel kívánják bizonyítani, hogy a szerb csendőrség tagjai nem léptek koszovói területre, vagyis nem sértették meg a koszovói-szerb határt, amit szerb részről “adminisztratív vonalnak” szokás nevezni, ez hasonló terminus technicus, mint a “különleges hadművelet”.

– A szerb csendőrség tagjai nem tették be a lábukat Koszovó és Metohija (értsd: Koszovó) területére, és nem szegtek meg egyetlen nemzetközi szerződést sem

– mondta Petković, és egyúttal pontosította, hogy szerb részről tiszteletben tartották az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerb szempontból kedvező 1244-es határozatát és a NATO 1999-es beavatkozását követően a Szerbiára rákényszerített Kumanovói Szerződést, amely alapján a szerb hadsereg Koszovó kiürítésére kényszerült.

– Készek vagyunk minden bizonyítékot felkínálni, és elfogadjuk a nemzetközi vizsgálat megkezdését, a britektől és az amerikaiaktól pedig azt kérjük, hogy mutassák meg műholdképeiket, mert egy millimétert sem léptünk be Koszovóba,

– jelentette ki Petković az erősen délutánba nyúló rövid sajtónyilvános monológja során, amelynek nem titkolt célja annak bizonyítása volt, hogy a koszovói albán belügyminiszter, Xhelal Sveçla hazudik, amikor azt állítja, hogy a szerbek koszovói területről rabolták el a három koszovói albán rendőrt.

Ennek nyomatékosítására Petković “albán terroristának” nevezte a koszovói rendőröket.

– Magyarázzák meg, hogy mit keresnek puskákkal és automata fegyverekkel, térképekkel, GPS-készülékkel felszerelt rendőrök Közép-Szerbia területén egy erdőben

– fogalmazta meg a szerb igényeket a belgrádi kormány Koszovóval foglalkozó irodájának vezetője, aki ígéretet tett arra, hogy szerb részről nem verik meg az állítólag szerb területen elfogott koszovói albán rendőröket, ellentétben azzal a bánásmóddal, amelyet a koszovói albán hatóságok alkalmaztak a legutóbbi tüntetések miatt elkapott három szerbbel szemben.

A három koszovói rendőr letartóztatása, vagy esetleges elrablása vonatkozásában talán nem elhanyagolható mellékzönge, hogy a “nagy fogásról” sürgősen értesítették Aleksandar Vučić szerb elnököt, aki az orosz nagykövetségről azonnal az elnöki hivatalba sietett.

Nyomuk veszett, mire a segítség megérkezett?

Albin Kurti koszovói miniszterelnök közben követelte a három koszovói albán rendőr szabadon bocsátását Szerbiától, szerinte ugyanis a rendőrök elrablása “Szerbia bosszúja” annak kapcsán, hogy a koszovói rendőrség egy nappal korábban (Kosovska) Mitrovica északi részén akciózott, és elvitt egy “terrorizmussal vádolt” szerbet.

A pristinai rendőrségi közlemény szerint a koszovói határőrséghez tartozó egység szolgálatot teljesített a Bare nevet viselő ellenőrző pontnál, mélyen a Koszovói Köztársaság területén.

A koszovói dokumentum szerint az volt a feladatuk, hogy megakadályozzák az illegális utak használatát, amelyek a bűnözői csoportok számára a határ törvénytelen átlépését és a csempészés lebonyolítását szolgálták.

A rendőrök szerdán délben állítólag azt jelentették a központnak, hogy álarcos és fegyveres személyeket vettek észre a megfigyelőpont közelében, ami miatt a pristinai hatóságok erősítést küldtek ki.

– A segítségükre érkező alakulat már csak a szolgálati járművüket találta meg, a rendőrök nem voltak a helyszínen

– olvasható a pristinai közleményben, amely szerint a koszovói kormány újabb erőket küldött a térségbe, és tájékoztatta a KFOR-t is, mert gyanítják, hogy a rendőröket a szerb erők rabolták el.

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter hasonló tartalmú közleményt tett közzé délután 15 óra körül a Facebookon, ahol megjegyezte, hogy Szerbia ismét megmutatta igazi, vagyis agresszív és autokratikus arcát.

A koszovói belügyminiszter ezzel kapcsolatban azonban leszögezte (kipp-kopp), hogy a szerb bűnözői magatartás nem akadályozza meg a koszovói albánokat abban, hogy előre lépjenek az ország, vagyis a Koszovó szuverenitásának megerősítése felé vezető úton.

rendőr

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter egy rendőri alakulatot látogat meg, korábbi felvétel (Forrás: Facebook, Xhelal Sveçla)

Valaki biztosan hazudik

Már a cikk címében megállapítottuk, hogy ebben az esetben valaki hazudik, mert még nem született olyan szuperrendőr, nem csak Koszovóban, hanem a világ bármely más táján sem, aki egyszerre két helyen tud lenni.

Az igazság megállapítását valószínűleg nehezíti, hogy Szerbiában és Koszovóban egyformán zöld a fű, no jó, néhol már sárgul, így a közzétett felvételek bizonyítási értéke egyenlő a nullával, és itt még a képek metaadatainak kiolvasása sem igen segít, ha egyáltalán vannak ilyenek.

Miután az említett szuperrendőrök nem léteznek, így az is eléggé egyértelmű, hogy valaki biztosan hazudik, ami pedig kimondottan rosszindulatra utal.

Ha pedig most valaki hazudik, akkor mi garantálja, hogy ezt először teszi, illetve hogy ezekután ezzel soha többé nem él, hazug emberekkel, és hazug politikusokkal pedig nincs miről tárgyalni, mert ki tudja, hogy mikor vernek át ismét.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava