Szerbia
Eddig 6 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a nagy begyűjtési akció során
Jól halad a fegyverbegyűjtés Szerbáiban, legalábbis az ottani baráti sajtó szerint. A belügyminisztérium közölte, hogy eddig közel hatezer fegyvert szolgáltatták be az emberek. Reálisan vizsgálva a helyzetet, ha a feltételezett 870 ezer magánkézben lévő fegyvert a hatezerhez hasonlítjuk, akkor valószínűleg korai az öröm. A szerb belügyi tárca a két tömeggyilkosságot követően vasárnap, május 8-án hirdette meg az egy hónapos akciót, amely alatt bárki leadhatja az illegálisan tartott fegyvereket, lőszereket és robbanószerkezeteket anélkül, hogy következményektől kellene tartania.
A rendőrök házhoz mennek
A szerbiai belügyminisztérium egy hónapot biztosított arra, hogy a lakosság leadja azokat a fegyvereket, amelyeknek a birtoklásához nem rendelkezik megfelelő engedéllyel, ez a kapu június 8-ig áll nyitva, vagyis addig lehet „büntetlenül” átadni ezeket a gyilkos eszközöket a rendőrségnek.
Az „önkéntes beszolgáltatás” a legközelebbi rendőrkapitányságon történhet, de hívás esetén a rendőrök kimennek a megadott címre, vagyis házhoz mennek, hogy átvegyék az illegálisan tartott fegyvereket az „eddigi tulajdonosoktól”.
A tárca közlése szerint az akció első három napjában a lakosság 5937 darab fegyvert, 290 ezer darab lőszert és 468 darab aknát és robbanószerkezetet szolgáltatott be.
A szerb belügyminisztérium ellenőrzi a lőtereket is, amelyek tartanak regisztrált fegyvereket, ezzel kapcsolatban a rendőrök egyebek között arra is kíváncsiak, hogy az alkalmazottak rendelkeznek-e megfelelő engedéllyel, de azt is megnézik, hogy a fegyvereket a törvényi előírásoknak megfelelően tárolják-e.
A hatóságok a helyszínen látott valós helyzetet összevetik a minisztérium nyilvántartásában szereplő adatokkal, hogy valóban csak azok az „eszközök” vannak-e a lőtéren, amelyekre megvannak az engedélyek, vagyis hogy a könyvek és a valóság között vannak-e eltérések.
A vadászoknak nem nagyon tetszik
Bratislav Ćirković, a Szerbiai Vadászszövetség elnöke szerint leginkább a vadászok szenvedik meg a fegyvertartási és -viselési feltételek megszigorítását.
Ćirković ugyan megérti, hogy a példátlan szerbiai vérontást követően az állam arra kényszerült, hogy lépéseket tegyen, szerinte azonban a döntések hatással lesznek a „különböző tevékenységek fejlődésére”, különösen a vadászfegyvereket illetően. A „különböző tevékenységet” ugyan nem fejtette ki, de itt lehet például a vadgazdálkodásra gondolni.
A „vadászelnök” szerint a vadásztársadalom és a fegyvertulajdonosok nagyon aggódnak, és joggal teszik ezt, ezért a szövetség a maga részéről igyekszik befolyásolni a döntéshozói szándékot olyan lépésekkel, amelyek nem veszélyeztetik a fegyverbeszolgáltatási akciót, de védik a tagság érdekeit, és miután jó kapcsolatokat tartanak fenn a belügyminisztériummal, ígéreteket kaptak arra, hogy a vadászok nem kerülnek hátrányos helyzetbe a meghozott intézkedések miatt.
Megjegyzendő, hogy a szerb elnök maga is megemlítette számos megnyilvánulása során, hogy a vadászok más elbírálásban részesülnek, mint az átlagpolgár.
A Szerbiai Vadászszövetség elnöke szerint a vadászok a leglelkiismeretesebb fegyvertulajdonosok Szerbiában, a vadászfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma mindössze 0,2 százalék, de ezek is mind vadászbalesetek.
Magánhadsereg és egyéb problémák
A szerbiai szélsőjobb amiatt háborog, hogy a szerb elnök a fegyverek bevonásával „magánhadsereg” létrehozására törekszik, a jelenleg magánkézben lévő 870 ezer fegyver számának ötven- vagy éppen harmincezerre történő csökkentése azt eredményezheti, hogy csak a szerb elnök hívei lesznek felfegyverezve.
A nagyon jobboldali sajtó szerint a fegyverek beszolgáltatása mindenképpen elhamarkodott lépés, tekintettel arra, hogy a tapasztalatok szerint a világ más tájain és Szerbiában is bűncselekmények 97 százalékát illegálisan birtokolt fegyverekkel követtik el.

A „romantikus” hozzáállás szerint régen a puska ott lógott a falon (Forrás: szerbiai belügyminisztérium)
A Srbin.info egyik cikkében például megemlíti, hogy az iskolai lövöldözést ugyan legálisan tartott és tárolt fegyverrel hajtották végre (a támadó a nála lévő két pisztoly közül csak az egyiket használta), de a gyilkos hozzájutott a kódhoz, és megszerezte a széfben lévő két pisztolyt.
A cikkíró megjegyzi, hogy manapság a kiskorú hackerek feltörik az amerikai védelmi minisztérium védelmi rendszerét, vajon miért jelenthet számukra nehézséget egy széf kinyitása, vagyis a fegyverek tárolásával kapcsolatos intézkedéseknek nincs túl sok értelmük.
A szerző emlékeztet arra is, hogy a szerbiai királyok alatt, de a titói időkben is a „felfegyverzett” nép teóriája volt az uralkodó, tehát a fegyverbirtoklás a tradíció részét képezi, és a fegyverek iránti szeretetet éppen az állam ültette el az emberekben.
Hova vezetnek az intézkedések?
A lap amiatt is aggódik, hogy ha a lakosság lefegyverzésével kapcsolatos intézkedések megvalósulnak, akkor felmerül a kérdés, hogy ki védi meg az országot háború esetén, az a harmincezer ember fog küzdeni a hazáért a hadsereggel és a rendőrséggel vállvetve, akinek van fegyvertartási engedélye?
A Srbin.info azzal is riogat, hogy az emberek lefegyverzése a bűnözés növekedéséhez vezet, a betörők ugyanis nem ütköznek akadályba, mert az embereknek nem lesz fegyverük ahhoz, hogy szembe szálljanak a betörőkkel, és más bűncselekmények esetében az egyéb bűnözőkkel.
A cikk szerzője szerint az sem okos dolog, hogy a jelenlegi háborús helyzetben fegyverzik le a népet, de az is felmerült, hogy az emberek azért nem jelentik be az illegálisan tartott fegyvereiket, mert nem tudják megfizetni a fegyvertartókra kivetett magas adókat és járulékokat.
A szerző szerint a fegyvertartási engedélyek kiadására vonatkozó moratórium sem éri el a célját, mert növeli a feketepiac jelentőségét, hiszen két évig fegyverhez csak ott lehet majd hozzájutni, vagyis a következő két évben azok is ott szerzik be a fegyvereket, akik különben a legális csatornákat választották volna.
A szerb interneten olyan pikírt megjegyzések is megjelentek a fegyverek begyűjtésével kapcsoltban, hogy vajon mi történik akkor, ha egy futóbolond az autójával a tömegbe hajt, vajon akkor mindenkitől elveszik az autót?

