A múlt héten több gépet is töröltek, hogy végül augusztus 27-én megérkezzen az első repülő Kabulból, amely afganisztáni menekülteket szállított Tiranába. Albánia amerikai kérésre átmenetileg fogadja...
Mohed Mohed Bagram tartományból érkezett a szerbiai Obrenovacba. Ott találkoztam vele, az obrenovaci befogadó központban, ahonnan megpróbálja megszervezni családja evakuálását Afganisztánból. Felesége és három gyermeke Kabulban...
A montenegrói rendőrség közel másfél tonna kokaint foglalt le a főváros Zeta nevű részében, egy raktárban. Médiajelentések szerint a nagy mennyiségű kábítószert egy banánszállítmányt tartalmazó konténerben...
Az USA és NATO-partnerei az evakuálás leállítására készültek, miközben csütörtökön az Iszlám Állam két súlyos terrortámadást hajtott végre a kabuli repülőtéren. Ezzel párhuzamosan a tálibok felkérték...
A zágrábi mufti, dr. Aziz Hasanović, az N1-es televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy véleménye szerint a demokrácia erőszakos eszközökkel történő terjesztése hiba volt Afganisztánban, s hogy e...
Az Egyesült Államok, hasonlóan a Szovjetunióhoz úgy hagyta el Afganisztánt, hogy nem sikerült elérnie a bevonuláskor kitűzött célokat. A távozás után – 1988-ban és most is...
Nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában is felmerült, hogy a tálib hatalomátvételt követően lesz-e újabb menekülthullám, elárasztják-e az afgán menekültek a Balkánt, és a Balkánon keresztül Közép- Európát....
Albánia eleget tesz az Egyesült Államok kérésének, hogy ideiglenesen fogadjanak be amerikai vízumot igénylő afganisztáni menekülteket. Ide tartoznak az amerikai hadsereg tolmácsai, „fixerei” és egyéb segítői....
Egyre inkább politizálnak a nagy internetes szolgáltatók, mint például a Twitter és a YouTube, a Twitter már sokadszor. A legújabb fejlemény, hogy a Twitter és a...
Az Egyesült Államok egybeterelné az úgynevezett nyugat-balkáni országokat, legalábbis gazdasági téren. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott az Amerika Hangjának, hogy az USA „teljes szívvel támogatja...
Szembetűnő a különböző amerikai szolgálatok és szervezetek fokozott jelenléte a Nyugat- Balkánon, különösen Szerbiában. A Wikileaks szerint az ezredforduló tájékán az Otporon keresztül több amerikai...
Horvátországot a kontinens lakossága – főleg a turista fajta – a tschewaptscichen, a zimmer frei és a schöne blaue Adria révén ismeri, ám a bumeráng...
A szerb képviselők nem vettek részt a bosznia-hercegovinai képviselőház ülésén, amelyet emiatt le kellett mondani. A boszniai szerbek azt követően hirdették meg a szövetségi állami...
Jens Stoltenbenrg NATO-főtitkári megbízatása hamarosan lejár, ezért a találgatások már megindultak az utódlásáról. A korszellemre és a NATO belső egyensúlyára tekintettel közép-európai női politikusok lehetnek...
Hamarosan új személyi igazolványokat vezetnek be Horvátországban, amelyeken továbbra is feltüntetik a tulajdonos nemét, a horvát jogrend azonban nem ismeri a harmadik nem fogalmát, így...
Az eurozónához történő csatalakozás egyre valószínűbbnek tűnő horvát projektje még egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz. A lefolytatott nyilvános vita után – több mint 50...
Törökország nemrég emlékezett a 2016-os puccskísérletre. A 252 halálos áldozatot követelő, sikertelenül végződő katonai hatalomátvétel a Fethullah Gülen által létrehozott vallási mozgalom szinte teljes felszámolását...
Koszovóban nemrégiben az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Administration, DEA) közreműködésével 400 kilogramm kokaint foglaltak le egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban, amiért az Egyesült Államok albániai...
A koszovói közegészségügyi intézet bejelentette, hogy Deçan (Dečani) községben, azon belül pedig Drenoc (Drenovac) faluban E. colival és más baktériumokkal fertőzött a vezetékes víz, és...