Vajdaság
Száz év alatt negyedmillió magyar tűnt el Vajdaságból
1910-ben a szerbek a vajdasági lakosság 33,8 százalékát tették ki, 2022-ben pedig már 68,4 százalékát. A magyarok aránya 1910-ben 28,1 százalék volt, 2022-ben pedig már csak 10,5 százalék. A német lakosság 1910-ben még 21,4 százalékos volt, mára szinte teljesen eltűnt. A vajdasági magyarok demográfiai jövőképe két szóban foglalható össze: sötét kilátások, mivel őket is az eltűnés veszélye fenyegeti
Negyedmillió magyar tűnt el, nem is száz, hanem inkább hatvan év alatt. Erre lehet következtetni abból az előadásból, amelyet Badis Róbert szociológus, kutató, az Identitás Kisebbségkutató Műhely elnöke a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT) programsorozata keretében 2024. május 20-án tartott „A vajdasági magyarok demográfiai jövőképe” címmel az újvidéki Tudósklubban – amiről a Szabad Magyar Szó számolt be. Badis egyebek között megjegyezte, hogy mindig lesznek magyarok Vajdaságban, de lehet, hogy végül már csak más nyelven tudják elmondani, hogy magyar származásúak. Az előadás során figyelmeztető jelként elhangzott, hogy a 2022-es népszámlálási adatok szerint 182.321 magyar nemzetiségű lakos él Vajdaságban, amihez hozzájárult az elmúlt tíz évben bekövetkezett 70.000 fős drasztikus csökkenés is. Ez a vajdasági magyar közösség jelenleg legégetőbb kérdése, amivel foglalkozni kellene.
Negyedmillió magyar tűnt el
2017-ben volt egy „A magyar fiatalok Vajdaságban” című konferencia, amelyen már megállapították a szakemberek, hogy a magyar kisebbség megmaradását az elöregedés és a fiatalok tömeges elvándorlása veszélyezteti Vajdaságban. Ez nemzeti összefogással lassítható lenne, de ez nem történt meg.
A kutatási eredmények szerint a fiatalok a munkanélküliség, a megélhetés és az anyanyelvű felsőoktatás hiányával, valamint identitászavarokkal és az elvándorlás problémáival küzdenek.
Badis Róbert előadásában arra utalt, hogy korábban voltak kezdeményezések a politikum és a média részéről a fogyási tendencia lassítására, és demográfiai stratégia készítési kísérletek is, de ezek nem jártak sikerrel. A vajdasági magyarság egy negatív spirálba került, amelyből nehéz kitörni.
A kutatás során felvetette a kérdést, hogyan tűnik el egy népesség egy területről. A vajdasági magyar közösség esetében százéves történelmi távlatban gondolkodhatunk.

1910-ben majdnem ugyanannyi magyar volt Vajdaságban, mint szerb, ma ötször több van (Forrás: Szabad Magyar Szó)
1910-ben a szerbek a vajdasági lakosság 33,8 százalékát tették ki, 2022-ben pedig már 68,4 százalékát. A magyarok aránya 1910-ben 28,1 százalék volt, 2022-ben pedig már csak 10,5 százalék. A német lakosság 1910-ben még 21,4 százalékos volt, mára szinte teljesen eltűnt.
A magyar népesség számával az 1960-as évekig nem volt gond – mintegy 500.000 vajdasági magyarról van szó, de azóta stabil lejtmenet figyelhető meg.
Vajdaság össznépessége 1910-ben kb. 1,5 millió lélekszámú volt. 1990-2000 körül érte el a maximumot, majd csökkenni kezdett. 2002 óta a szerb népesség száma is csökken Vajdaságban, annak ellenére, hogy továbbra is intenzív a szerbek beáramlása más régiókból.
A kutató szerint mindig lesznek magyarok Vajdaságban, de lehet, hogy végül már csak más nyelven tudják elmondani, hogy magyar származásúak. A nyelvi identitás elválhat a nemzeti identitástól.
Születés és elvándorlás
Badis Róbert külön táblázatban mutatta meg, hogy tízévente hogyan csökkent a magyar népesség. 1961-ben még 1,6 százalékos növekedést mutattak ki, de 1971-ben már 4,2 százalékos csökkenés volt.
A demográfiai átmenet következtében a vajdasági magyarság létszáma tízévente kb. 40.000-rel csökkent 2011-ig, majd a következő tíz évben már majdnem 70.000-rel lett kevesebb.

Száz év alatt negyedmillió magyar tűnt el a Vajdaságból, csak az utolsó tíz évben hetvenezer (Forrás: Szabad Magyar Szó)
A vajdasági magyarok fogyatkozását három fő faktor okozza:
- a természetes fogyatkozás (kevés gyermek születik),
- az elvándorlás
- és az asszimiláció/beolvadás.
Az elvándorlási faktort fokozta a kettős állampolgárság megszerzése, amely révén sokan átköltöztek Magyarországra.
Jövőbeli kilátások és „ki nem látások”
A jelenlegi demográfiai helyzet súlyos következményekkel járhat az oktatási rendszerre, mivel nem lesz elegendő diák. A társadalomnak és a politikának foglalkoznia kellene ezzel a kérdéssel.
A magyarországi családpolitikai intézkedések példamutatók lehetnek ugyan, sok serkentő támogatási forma került bevezetésre, amiről a feministák azt mondták, hogy a politikusok “megvették a nők méhét”.
Kapcsolódó cikk
Az a fránya demográfia! A horvát kormány hatodszor is nekirugaszkodik a stratégiának
Az intézkedések ugyanakkor nem hoztak jelentős baby boomot, inkább házassági boomot eredményeztek. Nagyon sokan összeházasodtak, és felvették a támogatásokat.
A vajdasági helyzet kezelésére különböző módszereket és támogatási formákat kellene alkalmazni, hogy megállítsák a negatív demográfiai tendenciákat.
A szülőképes vajdasági magyar nők száma 2002 óta megfeleződött, ami drasztikus fogyást mutat. Ezért nem lehet azt mondani, hogy megfordítható a negatív spirálba került születési arányszám, a helyzet szinte már kilátástalan, miután 1953-ban 8500 vajdasági magyar gyermek született, 2022-ben már csak 1333.
Emiatt beszűkül a vajdasági magyar „házassági piac” a jelenleg csupán 1333 gyermek esetében, és ha ebből fele lány, fele fiú, akkor ez nagyon kis választék.
Ez nemzetpolitikai szempontból is nagyon hátrányos, mert a születések számának csökkenésével, vagy a Magyarországra távozással szűkül a „magyar etnikai határ”, erodálódik a vajdasági magyar közösség és kisebb lesz az élethely.
