A belgrádi KRIK oknyomozó hírportál azt írja, hogy egy közismert szerb maffiózót kaptak el Magyarországon. Filip Koraćot a francia rendőrség elfogató parancsa alapján vették őrizetbe a...
A Hamász által Izrael ellen végrehajtott nagyszabású terrortámadás megosztotta a boszniai politikai szereplőket. Míg a horvát és szerb vezetők nyíltan kiálltak Izrael mellett és elítélték a...
A belgrádi főügyészség fellebbezést nyújtott be az előzetes eljárási bíró határozata ellen, amellyel elutasította a szeptember 24-i, banjskai támadást vezető Milan Radoičić őrizetbe vételére vonatkozó indítványt,...
Fordulat történt Belgrádban, a banjskai szerb támadás vezetőjét tegnap kihallgatták a belgrádi főügyészségen. Ezt követően közölték, hogy több ismeretlen személlyel együtt szervezetten elkövetett bűncselekménnyel gyanúsítják, ennek...
Név szerint három-négy szerbiai állampolgárt gyanúsítanak azzal, hogy alagutat ástak a podgoricai felsőbíróság raktáráig, ahonnan legalább 19 fegyver tűnt el. A harminc méteres földalatti járat ásásával...
Szerbiában harmadik alkalommal ünneplik meg a szerb összetartozás, a szabadság és az országzászló napját. Ez a nap Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság vezetésének megállapodása alapján...
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre,...
Ha valamiért sajnálni lehet, hogy véget ért a nyár, akkor az mindenképpen a politikai főszezon kezdete. A Balkánon is beindul az élet, ami leginkább a gyűlölködés...
Bakir Izetbegović, a legnagyobb bosnyák politikai szervezetnek számító Demokratikus Akció Pártjának (Stranka Demokratske Akcije, SDA) elnöke nem elégszik meg a török támogatással, az Al Arabiya nemzetközi...
A boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke kijelentette, hogy rendeletet készítenek elő a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjének, Christian Schmidtnek a letartóztatására és kitoloncolására. A boszniai szerb állami...
Koszovó és Szerbia vezetője két héten belül folytatja a tárgyalásokat Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője bejelentette, hogy szeptember 14-én találkozik Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és...
A Bledi Stratégiai Fórum panelbeszélgetésén a magyar külügyminiszter úgy vélte, hogy jelenleg az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva, ezért sem tűr halasztást...
Horvátországban szombaton a tikkasztó hőségben több mint százan tüntettek a krki LNG-terminál kapacitásának bővítése ellen az Omišalj emlékparkban, majd a demonstrálók a terminálhoz indultak. A megmozdulás...
Ivica Dačić közölte, hogy Szerbia nem csatlakozott a Krími Platformhoz. A szerb külügyminiszter erről a belgrádi Pink Televízióban beszélt, és manipulációnak nevezte az ezzel kapcsolatos sajtójelentéseket,...
1994. március 17-én a nemzetközi békefenntartók katonai szállítórepülőgépén fölkerestem az akkor még szerb ostromzár alatt álló Szarajevót. Páncélozott harci járműben, golyóálló mellényben és sisakban vittek a...
A szerb miniszterelnök online kapcsolódott be a Krími Platform ülésébe, a bosznia-hercegovinai elnökség két tagja – Novák Katalin magyar elnökasszonyhoz hasonlóan – ugyanakkor személyesen jelent meg...
Újabb milliókkal térhetett haza Budapestről a boszniai szerb elnök. Mint az várható is volt, és mint azt néhány nappal ezelőtt a BALK hasábjain felvetettük, Milorad Dodik...
A boszniai bíróság visszaküldte az ügyészségre a Milorad Dodik és Miloš Lukić elleni vádiratot kiegészítés végett. Úgy tűnik, Dodik ügyében is megkísérli eljátszani a boszniai igazságszolgáltatás...
A Wizz Air tovább csökkenti Bosznia-Hercegovinából induló járatainak számát az október 29-én kezdődő téli szezonban. A magyar hátterű diszkont légitársaság a téli időszakban mindössze heti tizenhét...