Szalma ilyen, szalma olyan, szalma amolyan (szalmajáték, szalmaszórás)

Tudjuk, mindenféle szalma van. Például Salma Hayek… Na jó, nagyon vicces! Van például szalmaláng, vagy szalmaözvegy. Szalmakosár és szalmakazal. Számtalan ilyesmit összeszalmázhatunk itt. Említhetjük például Szalma Tónit a gyermekkönyvekből, ugyanakkor joggal említhetjük pl. dr. Szalma Dezsőt is, akinek ügyvédi irodája itt van két sarokkal arrébb. De mondhatunk szalmakutyákat is.

STOP!

A Szalmakutyák – ugyebár – egy 2011-es amerikai thriller, Rod Lurie rendező filmje, benne a szalmahajú Kate Bosworth-tal. Kritikuséknál nem volt épp valami nagy & osztatlan sikere. Röpült pár döglött denevér és rohadt paradicsom is feléje, de azért nem olyan rémesen rossz, hogy nézhetetlen lenne. És aki szereti, netalán egyenest imádja benne a szép szőke főhősnő Amyt alakító szép szőke Kate-et, hát itt bőven adódik alkalma megcsodálni őt.

Úgy valahogy van a sztori, hogy távol az amerikai mélydélen meghal Amy édesapja, ezért ő férjével, a hollywoodi forgatókönyvíró Daviddel elindul oda. Arra a faulkneri átokföldjére, ahol a helybeliek sem értik egymást, nem hogy még valami kívülálló, vagy tőlük régebben elszármazott ember. – Persze, eleinte minden rendben, úgy tűnik, aztán viszont fokozatosan elszúródnak a dolgok, egyre több és súlyosabb konfliktusba keverednek. Mígnem…

– Jó, STOP! Ácsi! Ez a Szalmakutyák c. mozi. Abból a fajtából, amelyben, amelyekben amúgy a szent nézőrémisztgetés céljából nem is annyira szalmakutyákat lehet látni, mint inkább szalmából készült szörnyű madárijesztőket. Leginkább persze az útszéltől kissé beljebb, és ezek a maskarák utána fordulnak a gyanútlanul arra járónak, sejttetve, hogy arrafelé rövidesen valami borzasztó dolog fog történni. Olyasmi, amitől joggal rettegünk, és amit maradék életünkben nem tudunk majd elfelejteni. Lelkünk freudi mélységeiből kisöpörgetni.

Azon már nem is lepődünk meg, hogy Magyarkanizsa községben egynyelvű táblákat látunk, elvégre ilyen ez a mostani Сзербиа, nem minden táblát sikerült kicserélni. Vajon a külföldi érdeklődök hogyan tájékozódtak? (A szerző felvétele)

Mármost, ha Magyarország felől lépünk be Szerbiába, úgy autózunk lefelé, Újvidék felé – de lehet fordítva is, mert kinek Észak, kinek Dél –, láthatunk imitt-amott hasonló emberi alkotást. Ellenben olyasmit, amihez foghatóval az oromhegyesi (tresnyeváci) leágazásnál találkozhatunk Magyarkanizsa járásban, ha éppen arra robognánk, olyat csak ott pillanthatunk meg. Egy valódi SZALMATRAKTOR-t!

És akkor tényleg: STOP! STOP! Éljünk a fék nyújtotta lehetőséggel. Persze ne oly vadul, hogy hátulról rögtön, minden exkuzálás nélkül belénk szaladjanak. Mert az a traktor nem megy sehova, megvár bennünket, és okvetlenül vigyünk magunkkal legalább mobilt, mert érdemes lefényképezni. – Nahát, ez a csakugyan traktornak tűnő, életnagyságú tárgy javarészt ún. körbálákból áll, és be is lett részben festve. Kerekei valódi használt traktorgumik, és az egész kompozíció vitathatatlanul a primitív művészet modern változatának elementáris erejével hat. Az ún. STRAW ART egyik igaz remeke. A VOIVODINA TRACTOR WORKS & ARTEFACTS produktuma.

Szúros szemű traktoros remekmű az Úr ege alatt

Esetében az angol nyelv használata azért is indokolt, mert mint megtudtuk, Oromhegyes ezen a nyáron egy külföldi érdeklődésre ugyancsak számító, nagyméretű traktoros fesztiválnak adott otthont, amiben nem csak a sajtó, de Kanizsán élő Fufu művészbarátunk (Bicskei Zoltán) is megerősített. Tehát abból az alkalomból készült ez a traktorutánzat. Kinek a fejéből pattant ki, mely kezek valósították meg, azt Fufu sem mondta meg pontosan, azonban hogy maradéktalanul elnyerte e sorok írójának tetszését, az olyan biztos, mint hogy ott áll. Vagy legalábbis állt: az a szalmatraktor. – És akkor, tiszta szívből: éljen soká a (rurális) művészet!

Vidám traktorista nótát már nem lehet hallani arrafelé, Lagzi Lajcsi és a többiek is hazamentek, azonban valamiféle madárdal hallik át az úton, az adorjáni oldalról. Pacsirta lesz az, nem CSALOGÁNY, pedig az olvasható a romos-repkényes fal kék tábláján, amely előtt sikerült megállnunk. Fufu szerint az egy hírneves kocsma, amolyan újabb kori betyárcsárda, izgalmas sofőrszórakozda volt a hetvenes években, hogy valamikor a kilencvenes évek közepén – itt nem részletezendő okokból – bezárjon.

A rejtélyes túloldali repkényes (A szerző felvétele)

Egyik fia a tulajdonosnőnek nagy jazzrajongó volt, őszinte imádója az Art Ensemble of Chicagónak. – A Csalogány tört ablakán, ablakain immár csak a szél süvít, trombitál, fuvolázik, esetleg csupán füttyentget befelé, alant a meg-megálló vándorok legyűrhetetlen szükség parancsolta nyomaival az üvegtörmelékben.

Némi tépett, többnyelvű, egymás mellett békésen megférő sajtótörmelékkel. Meghitt kép.

És vissza-átellenben – a traktortól távolabb – ott az a romantikus, régi angol regények képi világát idéző, ugyanúgy sűrű repkény befutotta ház. Egyszer talán majd bővebb figyelmet szentelünk neki. Jobban megbeszéljük Fufu barátunkkal, hogy mit is látunk. Egy jó kis Thomas Hardy regényt? (Sajna a kis Tess, azaz Nastassja Kinski nélkül… legvalószínűbben.)