Hamvas nappalok, öreg éjjelek (kivezetés a sötétségből)

Az éberség nem értelmi képesség, hanem a lét intenzív érzékenysége; a lét legintenzívebb érzékenysége pedig az, amit szeretetnek hívnak. Mert a szeretet az emberi élet síkján megértve az, amikor az Én tökéletesen kialszik, és az emberi lélek az egyetemes létnek megnyílik. A teremtés pillanatában a Teremtőben az Én egy pillanatra kihunyt, és örök szeretete tárgya, a Világ: felragyogott. – Világos?

Egy gondolat, vagy gondolatlánc ez a sok közül, Hamvas Béla számtalan világos, egyben bonyolult, többféleképp fűzhető, illeszthető gondolatlánca közül. Azok közül, amelyek mintegy első labdára nagyjából mégis érthetőek; ezzel együtt elmét tornáztatóak és szívet melengetőek, mint maga a bor. Vagyis A BOR FILOZÓFIÁJA – az a bizonyos híres hamvasi imakönyv, csakis ateisták számára. – Úgy tűnik, kissé dialektikus ez így, különösen a Teremtővel a kép közepén, ugyanakkor tényleg: VILÁGOS. (Utóbbi persze nem az a híres ’48-as fegyverletételi hely. Vili? /Hm…/)

Nahát, ez a kis nyak(a)tekerészeti-mellfekvenc után a magyarázó (ugyanakkor nem magyarázkodó), sokkal szimplább stílusú jelentéktelen tudósításféleség arról szól, hogy ha nem is valódi tűzijátékos KARNEVÁL, de szerény mégis méltó megemlékezés zajlott a minap Balatonfüreden. Zajlott tkp. két „minapon” át, egy darab mámoros, felhős éjszakával köztük, amikor főképp nem látszik az égen az a 543302-es HAMVASBÉLA kisbolygó, ezért Bélát inkább idelenn kell keresni.

Hamvas Béla a magyar irodalom és filozófia területén szinte teljesen egyedülálló életművet hozott létre

Zajlott tehát az in memoriam Hamvasról egy gazdag műsor keretében, ismételt rátekintéssel a kultúra, a magyar irodalom és filozófia területén szinte teljesen egyedülálló, mintegy elraktározott, de időnként előszedegetett Hamvas-életműre.

Helyszínül többek közt a füredi Vaszary Galéria szolgált, múlt pénteki kezdettel. Mégpedig Fehér István irodalomtörténésznek, a Magyar Szemle szerkesztőjének szívélyes köszöntőjével, Hamvas FÁK c. írásának felolvasásával azon a gyönyörű Tagore sétányon, amelyről oly szuper kilátás nyílik a szerencsénkre netán épp napsütötte Balatonra, a tóban vígan tollászkodó, hápogó kacsákra. A hamvasi kulcsfogalmak közé tartozó „derű” képét csak az 1954-ben ott valahol felborult, sok gyerekáldozatot követelő Pajtás hajó tragédiájára emlékeztető szobor árnyékolja be. Épp azon a helyen, azonban említett szörnyűséget nem is szabad elfelejteni!

A Pajtás hajó tragédiájára emlékeztető szobor

A Tagore sétány után a helybeli Vaszary Galériában folytatódott a dolog, annak is a Szőcs Géza Irodalmi Szalonjában. Nem kevesebbel, mint az idei Sziveri János-díj beharangozott, közbeszúrt átadásával, ami mégsem sikerült igazából. Arra a legújabb infó szerint teljességében április 24-én, 18.30-kor kerül majd sor a szegedi Grand Caféban.

Emitt, a Sziveri János-díj néhai kuratóriumi tagjáról, Szőcs Gézáról elkeresztelt teremben Fenyvesi Ottó író-költő, a Sziveri János Társaság elnöke beszélt az egyre gyorsabban távolodni látszó kilencvenes évek kezdetén elhunyt költőtársról, jó barátról, Sziveri Jancsiról. Az egykor viruló, híres-neves avantgárd – meg később nem csak avantgárd, hanem úgy egyáltalában modern, jelentős részével utóbb posztmodernbe hajló – újvidéki Új Symposion folyóirat főszerkesztőjéről. Remek kis beszéde után felkérte jelenlévő (bizonyos) B. A.-t, mondjon ő is valamit.

Utóbbi szívesen emlékezett a rég szép időkre, ám ügyelt arra, hogy délvidéki Bakos Árpád kollégának is jusson kellő idő a kibontakozásra, azokkal a prímán megzenésített, eléneklésre szánt/szabott Sziveri-versekkel. – Megtörtént hát a Balatonnál ez is, amivel kapcsolatban leglényegesebb közlendőnk mindenképp az lehet, hogy a Sziveri János-díj idei nyertese: VESZPRÉMI SZILVESZTER. Egy kitűnő fiatal poéta, aki pécsi származású, ám jórészt Szegeden tevékenykedik, és most nem is volt ott a Balatonnál.

(MESSZEZENGŐ TAPS A HELYSZÍNRŐL /abból a füredi Szőcs Géza teremből/.)

Egy kitűnő fiatal poéta (Takács Borisz fotója alapján)

Megj. A Sziveri-díjas Veszprémi Szilveszterről pl. a kultúra.hu honlapján olvashatunk bővebben. A Sziveri János Társaság tagjaiból álló kuratórium szükségszerűen indoklást is tartalmazó alkalmi szövege szerint: Veszprémi 1997-ben született Pécsett, költő, blogger, közösségszervező.

Első kötete 2022-ben jelent meg HELYEK, AHOL RÁM ÖRÖM VÁR címmel. A szegedi Grand Café irodalmi programszervezője, a magyarországi roma mesék kutatója, közösségszervezőként fontos társadalmi kérdések köré szervez programokat. Verseiben generációja kihívásaival szembesíti az olvasó. – Teszi ezt – fűzzük hozzá! – bámulatos önreflexív iróniával.

Szombaton került aztán sor egy koccintásra még: néhai SAVA BABIĆ emlékére, amelyen e sorok írója – lévén megrögzött sörivó – nem vett részt. – Persze, csupán rossz vicc az, hogy azért nem. Igazság az, hogy akkorra már más elfoglaltsága akadt szerény tollforgatónknak, ám a maga módján – pillanatra lefékezve – megemlékezett arról, amikor utoljára volt alkalma találkozni azzal a különleges férfiúval, jeles szerb íróval, egyetemi tanárral, lelkes belgrádi magyartanszék-alapítóval, nem mellékesen Hamvas szerb fordítójával. Nem utolsósorban holtbiztos, hogy Hamvasnak e kerek világon verhetetlenül legnagyobb rajongójával.

Budapesten történt, már jócskán zajlott a balkáni háború, hogy együtt vacsoráztak valahol. Az asztalnál Szávó vitte a szót, mert azt nem lehetett elvenni tőle attól a pillanattól kezdve, hogy Hamvas beúszott a képbe. Márpedig az esemény várható volt.

Akkor aztán több szó esett a régebbi időkről, H. B. kiszorítottságáról, B-listázásról és hasonlókról, mindennemű megaláztatásról és szenvedésről, közben arról egyikőjük sem tudott biztosat, vajon Béla utóbb belépett-e a pártba? Vagy egyáltalán megpróbált volna? (Ahogy azt egyesek állítják.) Mindegy, lényeg, amit Sava Babić mondott. Nevezetesen, hogy szerencsére Hamvas műve túlélte az összes atrocitást. Márpedig szerinte azért, mert örökérvényű intellektuális manna.

Sava Babić egy másik vacsorán (Forrás: Wikipédia)

– Ugyanakkor a legfontosabb dolog – szögezte le, amúgy ékes szerb nyelven –, hogy a Karnevál és sok más könyv szerzője valósággal mentőövet dobott mindazoknak, akik majdnem belevesztek saját lelki örvényléseikbe, nem találván kielégítő választ legaggasztóbb kérdéseikre: sem az uralkodó ideológiákban, sem a viszonylag újabb kori, misztikát esetleg messze elkerülni igyekvő filozófiákban. Mert ugyebár: van a lelkünknek egy része, amely megnyugtató módon csak misztikával tölthető ki. Nahát így… kedves egészségünkre! ŽIVELI! ŽIVELI!

(Sziveri János pedig vlsz. ezt mondta volna: „zsívi bíli, keszá nám v. vám nárászlá…” /de nem volt ott, így nem is fordítjuk/.)

A Pajtás mentése (Fotó Bojár Sándor)

P.S. A Pajtás hajó egykori gyermeknapi tragédiáját immár tudhatóan az okozta – manapság már nem fedi homály –, hogy szakszerűtlenül építették át elődjét, így az egyik szerencsétlen pillanatban ez a kontár tákolmány felborult a vízen. Az AVH emberei gyorsan megérkeztek, ám ők sebtében azzal kezdtek el foglalkozni, hogy elkobozzák a köröttük fényképező emberektől az összes filmet. Majd a rendőröket is eltávolították a környékről. A hírek pedig utólag ferdítettek, hazudtak súlyosan, de mintha nem lenne új a nap alatt. Az a világ végezetéig minduntalan felkelő: Nap alatt.