Merényletet terveztek Aleksandar Vucic szerb államfő ellen január végén, ezért az államalapító, Stefan Nemanja (Nemanja István) szobrának január 27-i ünnepélyes leleplezésekor a rendőrség különleges egységének több...
A rendőrségi kutatás során feltételezhetően emberi csontot találtak a február 4-én letartóztatott szerbiai bűnöző megmotozásakor – írta a belgrádi Ekspres meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva....
A zágrábi Jutarnji list gazdasági melléklete, kilétüket titkoló, kormányközeli forrásokra hivatkozva, arról számolt be, hogy a svédek „lezsírozottnak” érzik a horvát kormány által meghirdetett repülőgép-tendert, ezért...
Horgosnál feltartóztatták Pakisztán bukaresti nagykövetének a fiát, mert három bangladesi migránst próbált meg becsempészni Magyarországra. A belgrádi Tanjug hírügynökség jelentése szerint a szerbiai szervezett bűnözés elleni...
Bombahírként robbant annakidején a nagybecskereki kínai beruházás bejelentése: a Linglong gumiabroncsokat előállító üzemébe több mint 800 millió eurót fektetnek be. Ez lesz Szerbia egyik legfontosabb beruházása,...
Nem bűnözők, hanem komoly üzletemberek voltak. Ezekkel a szavakkal jellemezte az öt halálos áldozatot követelő szombati leszámolás résztvevőit Šibenik rendőrfőnke a Nova TV műsorában. A tragédia...
Tavaly év végén kisebbfajta vihart kavart, hogy a Szerbia által beszerzett vakcinából a belgrádi kormány juttatott a koszovói szerbeknek is, és a Koszovóhoz tartozó Leposavićban elkezdte...
Horvátország, Magyarország, de Közép- Európa számára is történelmi jelentőségű a krki LNG-terminál üzembe helyezése, értett egyet felszólalásában Andrej Plenković horvát miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter...
Újabb razziát tartott a szerb rendőrség több határmenti településen, ahonnan százasával vitték el a migránsokat. Közben a térségben megjelent az Orvosok határok nélkül (MSF) elnevezésű segélyszervezet...
Szofia Bekatorou görög olimpikon kinyitotta Pandóra szelencéjét azzal, hogy nemi erőszakkal vádolta meg a Görög Vitorlázó Szövetség (EIO) alelnökét. Azóta egyre több sportolónő számol be arról,...
A Zastava 750-es ma már igencsak oldtimernek számít. Miután Szerbiában gyártották, ezért főleg az egykori nagy délszláv állam keleti felében terjedt el, de azért máshol is...
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei terepkutatás során alagutat fedeztek fel Ásotthalom külterületén – közölte a Csongrád- Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A police.hu oldalán olvasható hír szerint az...
A Szerbiában működő 402 szálloda közül 80 már bezárt, a 700 utazási iroda közül pedig alig 60 folytatja folytatja a munkát. Január elsejétől tömeges felmondásokra kerülhet...
A montenegrói klánok közötti leszámolás egyik áldozata volt tavaly Strahinja Stojanović (30), akit szeptember 13-án öltek meg Belgrádban. Gépkocsiját fényes nappal, nem sokkal déli tizenkét óra...
Egy londoni székhelyű, bolgár cég jóvoltából hamarosan kereskedelmi drónbázis létesülhet a horvátországi Eszék légikikötőjében. A Dronamics a tervek szerint pilóta nélküli repülők alkalmazásával forradalmasítaná a légi...
Qendrim Thaqi, az Arrera Automobili vezérigazgatója bemutatta a legelső albán szuperautó terveit. De mi is az a szuperautó? Így hívják a legálisan fejlesztett, nagy teljesítményű luxussportautókat,...
A migránsok egyre több vajdasági településen tűnnek fel. Részben azért, mert a magyar határ felé tartanak, részben azért, mert egyre többen vannak. A Topolya községhez tartozó...
Milorad Pupovac, a horvátországi Független Demokratikus Szerb Párt (Samostalna Demokratska Srpska Stranka, SDSS) elnöke küldöttség élén kereste fel Glinat és Majske Poljanet, ahol a keddi földrengés...
Hivatásos újságíróként, hányatott életem folyamán megéltem ezt-azt. Légitámadást, tűzérségi tüzet, autóstoppal utazgattam Hercegovinában a háborús övezetben, stb. De a földrengés, garantálom, hogy mindennél szörnyűbb. Mi, zágrábi...