Connect with us

Bűnügy

BÚCSÚ SZERBIÁTÓL: A szép Sonia Suarez távozott Szerbiából, miután visszakapta az útlevelét

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A montenegrói klánok közötti leszámolás egyik áldozata volt tavaly Strahinja Stojanović (30), akit szeptember 13-án öltek meg Belgrádban.

Gépkocsiját fényes nappal, nem sokkal déli tizenkét óra után robbantották fel éppen egy rendőrségi épület előtt.


A vaskos bűnügyi dossziéval rendelkező férfi mellett ült a BMW-ben kolumbiai barátnője, Sonia Suarez is, akinek a lánya 2016-ban elcsábította Cristiano Ronaldót.

A férfi kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, a kolumbiai származású nő azonban kisebb sérülésekkel megúszta a robbantásos merényletet, de azóta sem hagyhatta el Szerbiát, mivel a gyilkosság „fontos szemtanúja” volt.

A nyomozók különösen arról faggatták Sonia Suarezt, hogy ma is nyilvános Instagram-profilján, a fotók közzétételekor miért jelölte meg azokat a helyeket, ahol éppen jártak, mint például itt is.

Jól értesült források szerint a kihallgatás során a kolumbiai nő elmondta, hogy a fotókkal nem árulta el barátja tartózkodási helyét, és nem segített a gyilkosnak, „mert nem bujkáltak”, és a barátja tudta, hogy szerepel a fényképeken, de ez nem zavarta.

Sonia Suarez Gomez szerint Strahinja Stojanović nem folytatott bűnözői tevékenységet, és abból élt, hogy autókkal kereskedett, a végzetes napon is éppen egy autóversenyre indultak.

A kolumbiai nő, aki csak könnyebben sérült meg a robbantásos merénylet következtében, most visszakapta útlevelét, és bírósági engedélyével távozhatott Szerbiából.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap