A BALK tavaly decemberben azt írta, hogy megromolhatnak a kapcsolatok Törökország és Szerbia között, ha Ankara drónokat ad (el) Koszovónak. A szerb elnököt az idő tájt...
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök minden korábbi összevissza ígéretek ellenére elment Brüsszelbe, hogy “kisírja magát Borrell vállán”. A szerb elnök több koszovói szerb letartóztatását...
Kedden Palicson ugyan aláírásra került a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács létrehozásáról szóló politikai deklaráció, és számos egyezmény is köttetett, erről a szerbiai sajtó, különösen pedig a...
Amikor elkészül – a tervek szerint 2025 közepén – a szerb fővárost a magyarral összekötő gyorsvasúton Belgrád és Budapest között 2 óra 45 percre csökken a...
Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszterhelyettese kijelentette, hogy Magyarország és Szerbia “egy és ugyanazt a rendszert építi: a magyar gazdaság rendszerét, a magyar nemzetgazdaság szerbiai...
A szerbiai kormány expressz intézkedett, és több olyan döntést hozott, amelyekkel megpróbálja elejét venni, hogy máshol is hasonló események forduljanak elő, mint a belgrádi Vladimir Ribnikar...
A bolgár Újjászületés (Възраждане) oroszbarát, szélsőjobboldali párt 590 000 aláírást gyűjtött azzal a követeléssel kapcsolatban, hogy az ország halassza el a csatlakozást az euróövezethez, aminek a...
A szerb elnök “krónikus kézfájására” hivatkozva nem bújhat ki a Koszovóval kötött szóbeli megállapodások végrehajtása alól, a nemzetközi közvetítők ugyanis megüzenték neki, hogy Szerbiának akkor is...
A legutóbbi ohridi találkozó a politikai impotencia újabb bizonyítékának tekinthető, az amerikai diplomácia hathatós közbenjárásával ugyanis Josep Borrell egy alá nem írt szerződés alá nem írt...
A Mercedes, a Rio Tinto, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és Szerbia kormánya arról tárgyal, hogy a Mercedes elektromosautó-gyárat építene Szerbiában. Diplomáciai körökben terjedő...
A szerb elnök kijelentette, hogy Szerbia nem kíván tárgyalni Koszovó függetlenségének elismeréséről, és annak ENSZ-tagságáról. Aleksandar Vučić a szerb állami televízió Takovska 10 című politikai műsorában...
A szerb elnök szeptemberben körbeudvarolta a “török szultánt”, kiment elébe a repülőtérre, és egészen a repülőig kísérte ki a távozó Recep Tayyip Erdoğant, aminek egyik nyilvánvaló...
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott a szerb elnökkel és a koszovói miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után, hogy Aleksandar Vučić elfogadta, Albin Kurti viszont elutasította...