Connect with us

Egyesült Államok

Aláírási impotencia, avagy két úriembernek látszó alak világraszóló sztárolása

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Aláírási impotencia
NEM SZAKADT LE A CSILLÁR: Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közölte, hogy Koszovó és Szerbia megállapodott a korábban elfogadott francia-német, vagy inkább EU-javaslat végrehajtási mellékletében a kapcsolatok normalizálása felé vezető úton (Forrás: Twitter, Josep Borrell)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A legutóbbi ohridi találkozó a politikai impotencia újabb bizonyítékának tekinthető, az amerikai diplomácia hathatós közbenjárásával ugyanis Josep Borrell egy alá nem írt szerződés alá nem írt mellékletéről tárgyalt Ohridban két úriembernek kinéző alakkal, akik az aláírt megállapodásokat sem tartják be. Magyarán ez azt jelenti, hogy egy hetes nemzetközi, amerikai és európai győzködés és gyomrozás után az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ismét találkozott a szerb elnökkel és a koszovói miniszterelnökkel, aminek során szóbeli elfogadásra került a szintén csak szóban elfogadott francia-német non paper végrehajtási melléklete. Ne feledjük, az említett francia-német javaslatot az Európai Unió „magáévá tette”, mert annál – mint a közvetítők fogalmaztak – a világon jobb megállapodás nincs. A helyzet a balkáni viszonyokhoz illő módon „megfelelően abszurd”.

Aláírási impotencia

Ohridban 12 órás maratoni megbeszélés után állt fel az asztaltól a két „úriembernek látszó alak” a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd újabb fordulóját követően.


A találkozó középpontjában a koszovói rendezésre felkínált európai javaslat végrehajtásáról szóló megállapodás volt.

A találkozót követően Aleksandar Vučić szinte diadalittasan közölte, hogy semmit nem írt alá, bár bizonyos szerződést – megállapodást, vagy nevezzük akárminek – kötöttek ugyan, de ő – mint már mondtuk – semmit nem írt alá.

Ez a kijelentés tekinthető ugyan Belgrád diadalának, de más szempontból Vučić vereségének is.

Aláírási impotencia

SZÚRÓS TEKINTET: Külön-külön is tárgyaltak velük (Forrás: Instagram, Aleksandar Vučić)

A „semmit nem írtam alá” kinyilatkoztatás természetesen szerb belpolitikai célokat szolgált, és leginkább a szélsőjobbos hazai politikai felhasználókat célozta meg, akik folyamatosan azt követelik, hogy a szerb elnök semmilyen dokumentumot ne lásson el az aláírásával.

Ez az „aláírási impotencia” legalább annyira elfogadhatatlan hozzáállás a tárgyalási folyamat során, mint Albin Kurti koszovói miniszterelnök viselkedése, aki az aláírt szerződéseket sem tartja be.

Ezt a packázást pedig az Európai Unió és az Egyesült Államok tűri, ráadásul nagy médiapompát biztosít hozzá, amely során komolynak látszó közvetítők komolytalanul viselkednek, mert hogy minden kétséget kizáróan nem „getlemen’s agrementnek” nevezhető szerződéskötésről van szó, hanem két megállapodásra képtelen alak „sztárolásáról”.

Dagasztják a semmit

Ennek megfelelően az „ohridi partraszállás” nem szerb-koszovói D-napként kerül be a történelembe, bár a szerb elnök szerint a sok nézeteltérés ellenére udvarias és konstruktív beszélgetés folyt, vagyis getlemenek módjára társalogtak, és vélhetően nem azzal foglalkoztak, hogy a történelem során ki kinek hordta a sört.

A koszovói miniszterelnök az ohridi találkozót követően a legutóbbi brüsszeli megállapodáshoz hasonlóan megint azon siránkozott, hogy „ő aláírni ment, amit viszont a másik fél került”, és ez a színtiszta igazság, merthogy – mint már megállapítottuk – a szélsőjobbos befolyás, valamint a „belső nemzeti érzelmű késztetés” hatásra a szerb elnök semmit sem hajlandó aláírni.

– Azért jöttünk Ohridba, hogy aláírjuk a melléklet végrehajtásáról szóló alapmegállapodást. A másik fél, akárcsak a február 27-i brüsszeli tárgyalásokon, kerülte a megállapodás aláírását, és most a mellékletét is

– mondta Albin Kurti, aki könnyedén presszionálja a szerb elnököt és a nemzetközi közvetítőket azzal, hogy „ő aláírná, aláírná és aláírná, de lám-lám a másik”, merthogy számára az aláírt szerződések sem jelentenek semmit.

Ehhez az egész komédiához rebbenés nélküli szemmel asszisztál Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni megbízottja, aki az estébe/éjszakába nyúló találkozót követően azt mondta, nagyon elégedett a Belgrád és Pristina között létrejött megállapodással, amely szerinte „nehéz, de szükséges” volt.

Ez a nyilatkozat is hazai – mármint amerikai – felhasználásra készült, egy közvetítő ugyanis nem mondhatja, hogy már megint kudarcot vallottunk – mondjuk ikszedik alkalommal -, mert az ilyesmi sehogy sem hangzik jól, ezért inkább dagasztják a semmit, és úgy tesznek, mintha lenne szerződés, legyen az akár „getlemen’s agrement” is, függetlenül attól, hogy a balkáni politikusok vonatkozásában az „úriember” kiveszőben lévő fajnak számít.

Ehhez falaz a brüsszeli közvetítő is, aki szerint Szerbia és Koszovó megállapodott abban, hogy milyen úton-módon váltja valóra a két fél közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló egyezmény végrehajtási mellékletletét, amelyek közül sem került egyik aláírására, ami jobb helyeken azt jelzi, hogy semmit sem akarnak végrehajtani sem az egyik, sem a másik oldalon.

De ezt nem lehet a világ képébe vágni, mert a politika az a műfaj, amelyben a legnagyobb kudarcot is bombasztikus sikerként kell eladni, nehogy felmerüljön az alkalmatlanság kérdése.

Minden szereplő mentségére szolgáljon, hogy ez a Balkán, ahol az adott szó ugyanúgy nem ér semmit, mint ahogy az aláírt dokumentum is csak egy papírfecni.

Amit nem írtak alá

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e olyan megállapodást részletesen ismertetni, amelyet az érintettek szóban fogadtak el, miközben ki tudja, hogy mit gondoltak, illetve – tegyük a kezünket a szívünkre -, tudjuk, hogy mit gondolnak, csak azt nem írják alá.

A Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásának útjáról szóló megállapodás végrehajtási melléklete azzal kezdődik, hogy a dokumentum az előző (szintén alá nem írt) megállapodás szerves részét képezi.

És akkor jöjjön a többi pont, minden további kommentár nélkül!

– Koszovó és Szerbia teljes mértékben vállalja, hogy tiszteletben tartja a megállapodás és e melléklet valamennyi cikkelyét, és gyorsan és jóhiszeműen végrehajtja a megállapodásból és e mellékletből eredő összes kötelezettségét.

– A felek tudomásul veszik, hogy a megállapodás és a végrehajtási melléklet Koszovó és Szerbia EU-csatlakozási folyamatának szerves részévé válik. A felek tudomásul veszik, hogy a megállapodás és e melléklet elfogadását követően az uniós közvetítő azonnal megkezdi a Szerbiára vonatkozó 35. fejezet kritériumainak megváltoztatását a megállapodásból és e mellékletből eredő kötelezettségek miatt. A Koszovói Különleges Normalizációs Csoport napirendje ugyanúgy tükrözi Koszovónak a megállapodásból és e mellékletből eredő új kötelezettségeit.

– A felek megállapodnak abban, hogy sürgősen elfogadják az eltűnt személyekről szóló nyilatkozatot az EU által közvetített párbeszéd keretében.

– A 7. cikkely végrehajtása érdekében Koszovó haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez az EU által közvetített párbeszéd keretében a koszovói szerb közösség megfelelő szintű önkormányzatának biztosítására vonatkozó konkrét rendelkezések és garanciák létrehozásáról a párbeszéd korábbi szakaszaiból származó megállapodásokkal összhangban, amelyeket az uniós közvetítő megerősített.

– A felek megállapodnak abban, hogy 30 napon belül létrehoznak egy vegyes monitoringbizottságot, amelynek elnöke az EU. Az összes rendelkezés végrehajtását a Közös Monitoring Bizottság biztosítja és ellenőrzi.

– A 9. cikk végrehajtása érdekében az EU 150 napon belül donorkonferenciát szervez annak érdekében, hogy beruházási és pénzügyi támogatási csomagot hozzanak létre Koszovó és Szerbia számára. Támogatás nyújtására addig nem kerül sor, amíg az EU meg nem állapítja, hogy a megállapodás valamennyi rendelkezését maradéktalanul végrehajtották.

– Koszovó és Szerbia megegyezik abban, hogy minden pontot egymástól függetlenül hajtanak végre.

– Jelen mellékletben szereplő sorrend nem kérdőjelezi meg azok végrehajtásának sorrendjét.

– Koszovó és Szerbia megállapodik abban, hogy nem akadályozza egyetlen cikkely (pont) alkalmazását sem.

– A megállapodás végrehajtásával kapcsolatos valamennyi vitára az EU által vezetett párbeszéd keretében kerül sor.

– Koszovó és Szerbia tudomásul vette, hogy a megállapodásból, e mellékletből vagy a korábbi párbeszédről szóló megállapodásokból eredő kötelezettségeik be nem tartása közvetlen negatív következményekkel járhat az EU-csatlakozási folyamataikra nézve, akárcsak az EU-tól kapott pénzügyi támogatásra vonatkozóan.

Epilógus

Végiggondolva a fent elmondottakat, és megnézve a szerb elnök vasárnap déli sajtótájékoztatóját, több dolog is eszünkbe juthat, az egyik az, hogy hova vezethet az Európai Unió „bot és sárgarépa” jellegű politikája, amely a jutalmazás & büntetés elvét követi, kinek-kinek érdemei szerint.

Aleksandar Vučić ezúttal is elmondta, hogy ő az Európai Unió híve, ő tudja ugyanis, vagyis ő tudja a lejobban, hogy mekkora anyagi előnnyel járhat Szerbia számára, ha nem veszik össze Brüsszellel. Ugyanakkor az ablaka alatt ott hangol a szélsőjobb, amely pillanatok alatt lerohanná Koszovót, verbálisan legalábbis.

Lélekben és alkotmányosan maga a szerb elnök sem mondott le a volt szerbiai tartományról, de mivel van némi realitásérzéke, ezért már sejti, hogy Koszovó rég elment, csak ezzel a gondolattal Szerbiában ma még nem lehet tömegeket megmozgatni.

Ezt a megérzést igazában maga sem akarja végiggondolni, mert azzal korábbi, és némileg jelenlegi önmagával kerülne szembe. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a koszovói albánok nem az együttélés bajnokai, ahogy az északi területeken élő koszovói szerbek vezetői sem.

Mindennek a levét pedig a Koszovóban szórványban élő szerbek isszák meg, akik minden nap ki vannak, és ki lehetnek téve a körülöttük élő albánok zaklatásainak.

– Miért nem írtam alá? Több dolog miatt. Szerbia nemzetközileg elismert ország, számomra viszont az úgynevezett Koszovói Köztársaság nem nemzetközileg elismert ország

– mondta a vasárnapi déli ebédet helyettesítő Vučić, aki minden bizonnyal abból indult ki, hogy ha bármit is aláír, akkor elismeri Koszovó függetlenségét.

Csakhogy ez az álláspont nélkülözi a következetességet, 2015-ben ugyanis már aláírta a koszovói Szerb Községek Közösségének létrehozását szabályozó megállapodást, és ha ebből indulunk ki, bizonyos értelemben már akkor elismerte Koszovót.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap