Kettős nyomás alatt áll a Nyugat- Balkán, egyrészt az illegális bevándorlással, másrészt a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie. Ezt hangsúlyozta a magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Szarajevóban. Szijjártó...
Magyarország részt vesz az úgynevezett COVID-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben sem. Ezt hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági...
A horvát fővárosban nemzeti ünnepünk alkalmával az idén is megkoszorúzták a zágrábi Petőfi-táblát. A magyar kormány képviseletében Azbej Tristan, államtitkár, a KDNP alelnöke, a Miniszterelnökség Üldözött...
A szerbiai bunyevác kisebbség körében nagy elégedettséget, a horvát kisebbség körében pedig óriási felháborodást keltett, hogy Szabadka város alapdokumentumát változtatták meg azért, hogy a bunyevác nyelvet...
A horvátországi Harasztiban március 13-án délután négy órakor adják át a nemrég ledöntött, majd helyére visszaállított Petőfi-szobrot. A BALK értesülései szerint az ünnepségen részt vesz Potápi...
Néhány hónap múlva a bunyevác lesz a szerb, a magyar és a horvát után a negyedik hivatalos nyelv Szabadkán, miután a helyi képviselő-testület (önkormányzat) megszavazta a...
Online filmfesztivált tartottak, amelyet Radu Jude nyert meg, és így egy aranyos vadállattal gazdagodott. A román rendező a Bad Luck Banging or Loony Porn (Zűrös kettyintés,...
A Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett határozatával két gyilkosság miatt első fokon életfogytiglanra ítélt egy szerbiai magyar férfit. Erről az említett ügyészség közleményben számolt be. A tájékoztatásból,...
Nagyléptékű fejlesztésekről, milliós beruházásokról szóló hírek röpködnek Szerbiában, méghozzá magyar oldalról. A lehetséges beruházásokról már 2020 májusában hallani lehetett, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról...
A zágrábi Poslovni dnevnik című gazdasági hírportál a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökségre és a HINA horvát távirati irodára hivatkozva tudósított a MOL és a horvát kormány...
Tíz Facebook-poszt, fotók sora földön és levegőben, két videó, egy élő bejelentkezés interjút adva a magyar közmédiának – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalának termése...
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker...
A Nyugat- Hercegovinai Kanton Közegészségügyi Intézete úgy találta, hogy az oltóanyag körüli felfordulást végtelenül egyszerűen el lehet kerülni: megrendelték Oroszországban a gyártótól a Szputnyik V oltóanyagot,...
Albán sporttárs lett Magyarország albániai tiszteletbeli konzulja. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter albániai látogatása során konzulátust nyitott Durres kikötővárosban. A tiszteletbeli konzuli megbízatást egy közismert albán...
Az Európai Uniónak sürgősen el kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Albániával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában, albán hivatali kollégájával közösen tartott...
Horvátországban ez idáig nem nagyon foglalkoztak a magyar kormány reakciójával az EU-ban tapasztalható oltóanyag-hiányra, az átlagpolgár azonban átlátott a szitán – legalábbis erre utal egy-két közvéleménykutatás...
Horgosnál feltartóztatták Pakisztán bukaresti nagykövetének a fiát, mert három bangladesi migránst próbált meg becsempészni Magyarországra. A belgrádi Tanjug hírügynökség jelentése szerint a szerbiai szervezett bűnözés elleni...
Nem bűnözők, hanem komoly üzletemberek voltak. Ezekkel a szavakkal jellemezte az öt halálos áldozatot követelő szombati leszámolás résztvevőit Šibenik rendőrfőnke a Nova TV műsorában. A tragédia...
Horvátország, Magyarország, de Közép- Európa számára is történelmi jelentőségű a krki LNG-terminál üzembe helyezése, értett egyet felszólalásában Andrej Plenković horvát miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter...