ALFA JANKOVITS: A fiumei meseautó, amelyet többnyire magyarok eszkábáltak össze

Köztudomásúlag az élet a legnagyobb regényíró. Az emberi képzelet egyszerűen szegényes ahhoz, hogy akkora képtelenségeket rendeljen egymás mellé, mint a vadul kacskaringózó valóság. Most következik Eugenio, Gino és Feruccio története, akik lényegében magyar családból származtak, és akiket a nagybetűs ÉLET egy kicsikét megcibált, nagy művük azonban máig fennmaradt.

A háború előtt

Ezúttal egy gépjárműről van szó, az Alfa Jankovitsról, amely az Alfa Romeo 6C 2300 Aerodinamica Spider, az Alfa Romeo híres 6C 2300 modelljének egyedi változata, amelyet az egyik legnagyobb olasz tervező, a magyar származású Vittorio Janoval (János Viktor) együttműködésben a fiumei Jankovits fivérek bütyköltek össze a garázsukban.

Hogy az egész még furcsább legyen, a Jankovits család is magyar származású, de az autóbolond fivérek már teljesen elolaszosodtak, amit keresztnevük Eugenio – Gino – és Feruccio is bizonyít.

Akárhogy is, a 1939-ben elkészült az Alfa Jankovits, a világ első középső elhelyezésű vezetőülésével rendelkező sportkocsija. A hathengeres motorral ellátott szuperautót rendes közúti közlekedésre szánták, mint a Bugattit, vagy később a Rimacot, de a háború közbeszólt, így az esetleges sorozatgyártásra sohasem nyílt esély.

Feruccio Jankovitsot besorolták a légvédelemhez, Eugenio pedig az orosz frontra kerül, ahonnan 35 kilós emberroncsként vergődött haza.

A háború után

1945-ben a jugoszláv partizánok bevonultak Fiumebe, Feruccio a családdal Triesztbe menekült, de Eugenio börtönbe kerül, kollaboránsként, ami abban az időben nem sok jóval kecsegtetett.

Végül szakértelme mentette meg, nap közben szerelőként dolgozott, estére visszatért aludni a börtönbe.

Az Alfát, amelyet sikerült eldugni a németek elől, a partizánok megtalálták, de nem nagyon tudtak mit kezdeni vele. 1946 december 24-én alkalom kínálkozott a szökésre és Gino a karácsonyt ünneplő határőrök óvatlanságát kihasználva átrobogott a jugoszláv-olasz határon.

Néhány golyó eltalálta a menekülő Alfát, de minden nagyobb baj nélkül megérkezett Triesztbe. A nélkülöző Jankovits testvérek számára nem igen volt más választás, a meseautót el kellett adni, egy amerikai tiszt vásárolta meg, aki hajóra rakta, hogy vagy jó harminc évre eltűnjön a láthatárról.

Epilógus

A meseautó végül 1978-ban került elő az észak-írországi Ballymena Alfa lerakatán, ahol a Quattroruote magazine újságírói találtak rá a rozsdásodó fucsaságra.

A fivérek elképedése határtalan volt, de előbb még be kellett bizonyítaniuk “szerzői jogaikat”, mert Luigi Fusi, az arese-i Alfa Múzeum igazgatója a Jankovitsot összetévesztette Wilfredo Ricart Alfa 163-as prototípusával.

Miután tisztázták a helyzetet, levélben felkeresték Templeton urat a lerakat tulajdonosát, akitől végül Nazario Bacchi, egy Forlìból származó gazdag kereskedő vásárolta meg 1999-ben, és 5 év után, 2005-ben mutatta be a nagyközönségnek a restaurált remekművet.

Ezt azonban sajnos sem Eugenio, sem Feruccio nem érte meg, Eugenio fia és leánya vettek részt a bemutatón.

A regényes történetű meseautó időközben ismét tulajdonost váltott, jelenleg a baden-württembergi Sinsheim Museum of Cars and Technology egyik büszkesége.