A szerb rezsim orosz propagandamódszereket használ

Folyamatosan változó narratívák: miért hasonlít a szerb kommunikáció az orosz modellre?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A szerb rezsim egyre gyakrabban alkalmazza az orosz propaganda egyik legismertebb módszerét, amely szerint nem egyetlen hivatalos magyarázatot kínál, hanem egymásnak is ellentmondó narratívákat terjeszt, nem azzal a céllal, hogy az emberek elhiggyék valamelyiket, hanem hogy annyira összezavarodjanak, hogy végül a másik oldal verziójában se bízzanak.

A szerb kormány miniszterei sorra járják a kisebb-nagyobb stúdiókat, így a módszer tökéletesen működik, de miután a fő médiaszereplő maga a szerb elnök, így ez a megállapítás leginkább rá vonatkozik, másodsorban pedig a belügyminiszterként szolgáló szocialista vezetőre, aki számára szintén ismert ez a módszer.

Az orosz módszer lényege

Néhány nappal ezelőtt járt a Telex stúdiójában Rácz András kiemelkedő orosz szakértő, azért nem mondom, hogy a legjobb, mert Magyarországnak több kitűnő Oroszország-szakértője van, és velük szemben igazságtalanság lenne dobogós helyezéseket kiosztani.

A beszélgetés során elhangzott, hogy nemrég készült el egy tanulmány a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, amely az orosz propagandamódszereket vizsgálta három váratlan esemény kapcsán, amelyekre nem lehetett előre kellően felkészülni.

Rácz András Oroszország-szakértő szerint az orosz propaganda egyik legfontosabb módszere nem az, hogy egyetlen hazugságot terjeszt, hanem hogy egymásnak is ellentmondó narratívákkal zavarja össze a közönséget (Fotó: Telex, YouTube)

Rácz kijelentése szerint azt vizsgálták, hogy az orosz propaganda egyes váratlan eseményeket miként próbál »keretezni«. Ezek közé természetesen nem tartozott az Ukrajna elleni háború megindítása, mert arra már hónapokkal előre készültek.

A vizsgálat során nem csak azt nézték meg, hogy aktuálisan éppen miket hazudik a Kreml, hanem arra is kíváncsiak voltak, hogy a különböző narratívák milyen sorrendben jelennek meg, a végén pedig arra a megállapításra jutottak, hogy nemcsak a narratívák ismétlődtek, hanem a narratívák megjelenési sorrendje is mind a négy visegrádi országban.

A szakértő szerint ez nem csak azt jelenti, hogy az orosz propaganda ugyanazokat a dolgokat mondta, hanem azt is, hogy minimális eltérésekkel mindezt ugyanúgy tette mind a négy visegrádi országban, ami azt mutatta, hogy ez teljesen központosítottan működött a háború első időszakában, és nincs ok feltételezni, hogy ez most másképp lenne.

Szándékosan terjesztenek egymásnak ellentmondó információkat

Rácz András emlékeztetett arra, hogy 2014 nyarán az oroszok lelőtték egy maláj utasszállító repülőgépet, ami egy váratlan esemény volt, és ők sem gondolták, hogy egy utasszállítót és nem egy ukrán katonai gépet találtak el, de már a becsapódáskor konstatálták, hogy egy civil gépről van szó, amivel 298 ember halálát okozták.

Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy az ukránok lőtték le a gépet földi indítású rakétával, majd hogy az ukránok lőtték le vadászrepülővel, az ukránok lőtték le csatarepülőgéppel, de volt olyan narratíva is, hogy távirányítással ment oda egy halottakat szállító repülőgép, amelyet a szeparatista területek felett robbantottak fel (az ukránok) a szakadárok diszkreditálására.

Kapcsolódó cikk

Dzsingisz kán meg az Orosz kán meg a Bal kán meg az ázsiai Eurokrém (a háború édes íze, Gumiljovval)

„Ezek a narratívák egymásnak is ellentmondanak, a kettő, három vagy a négy együtt nem lehet igaz, de az orosz propagandacsatornák ezeket egyszerre tolták, és ennek nem az volt a célja, hogy te mint olvasó bármelyiket is elhidd, hanem az, hogy az ukránoknak se higgy, és hogy ezzel az információs zajjal teljesen összezavarjanak” – mondta a szakértő, aki szerint 2022-ben és 23-ban is előkerült ez a módszer.

A másik eset a mariupoli szülészet szétlövése volt, amikor olyan narratívák merültek fel, hogy meg sem történt, vagy hogy legitim katonai célpont volt, mert az Azov nacionalistái használták a már nem működő szülészetet, vagy hogy az ukránok lőtték szét, mert Oroszország soha nem csinál ilyet, nem támad civil létesítményeket.

A magyar Oroszország-szakértő megjegyezte, hogy az összes esettanulmányukban megjelent az, hogy az oroszok egymásnak ellentmondó narratívákat párhuzamosan sugároznak a közönség összezavarásának szándékával.

A harmadik esettanulmány részletesen nem került kifejtésre, de lényegében nekünk ennyi is elég ahhoz, hogy párhuzamot tudjunk vonni az orosz és szerb módszer között.

Hogyan működik ez Szerbia esetében?

Szerbia vonatkozásában számos rendkívüli esetben megfigyelhető, hogy a belgrádi kormány hűen lemásolja az orosz módszert, most azonban csak három olyan esetet említünk, amely jól illusztrálja ezt a módszert, de akár többet is találhatnánk, amihez nem is nagyon kellene keresgélnünk.

Az egyik és legsúlyosabb az újvidéki tragédia körül kialakult hazugságkampány, a másik a hangágyú ügy, a harmadik pedig a senjaki gyilkosság, de ebbe a sorba tartozik a választások körüli össze-visszabeszéd, vagy a NIS jövőjével kapcsolatos időhúzásos beetetés, nemzetközi vonatkozásban pedig az uniós csatlakozás körüli hadoválás.

A cél minden esetben ugyanaz, a valódi szándék vagy a felelősség elfedése, amit jól szolgál a közönség összezavarása, merthogy az ukrán-orosz relációban sem az volt elvárás, hogy az egymásnak ellentmondó narrációk közül bármelyiket elhiggye a közönség, hanem az, hogy a keletkező ellenoldali állításnak ne adjon igazat.

Az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásakor az első narratíva az volt, hogy az épületet 2021-ben és 2024-ben is felújították, de a leszakadt előtetőt ez nem érintette.

Ezt a narratívát képviselte több miniszter és a köztársasági elnök is, aki érzelgős beszédében „szinte hihetetlennek” nevezte, hogy miért nem újították fel az előtetőt, amikor mindent felújítottak. A szerbiai televíziókban élőben sugárzott beszédében Aleksandar Vučić szerb elnök mindenek előtt büntetőjogi, de politikai felelősségre vonást követelt az esetet követően.

Amikor néhány nappal később megjelent egy geológus, aki 2023 közepéig felügyelte a munkálatokat az újvidéki vasútállomáson, és aki azt állította, hogy a kivitelező szakszerűtlenül viselkedett és a tervektől eltérve extra súllyal terhelte meg az előtetőt.

Vučić elnök ezt követően arról beszélt nincs helye „semmiféle játszadozásnak” a vasútállomáson történt tragédia kapcsán zajló nyomozást illetően, mivel az állam feladata, hogy megállapítsa a felelősségeket, de azt nem tisztázta, hogy kitől vár konkrét lépéseket, miközben a szerb vezetők lopva jártak ki a temetőkbe, hogy gyertyát gyújtsanak az áldozatok emlékére.

Ana Brnabić szerb házelnök ugyanakkor „politikai reality” előidézésével vádolta meg az ellenzéket, amely színes forradalmat akart előidézni, miközben a szerb kormányzat azt kezdte terjeszteni, hogy az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása szabotázs vagy terrortámadás volt, amelyet az EU tagállamai követtek el vagy támogattak, a diszkreditálás itt már nemzetközi méreteket öltött, ami nem ritka eset, és általában a horvátok befeketítését célozzák meg a szerbek a felturbózott médiazaj közepette.

Nem sokkal az újvidéki tragédia évfordulója előtt a szerb elnök áttételesen meggyanúsította Miša Bačulov újvidéki ellenzéki politikust, aki a tragédia előtt néhány órával megfordult a vasútáállomásnál, amit a rezsimközeli úgy színezett ki, hogy a telefonjáról működésbe hozhatott egy szerkezetet, amely az előtető leomlásához vezetett, és ezt a feltételezést a nagyobb hihetőség kedvéért a hatóságok még vizsgálták is.

A hangágyú ügy és a senjaki gyilkosság

Az újvidéki tragédiát követően kialakult egyetemista mozgalom 2025 március 15-én nagyszabású nagygyűlést tartott a belgrádi Slavija téren, amelyet a legvégén ismeretlen tömegoszlató eszközzel, kolloquiálisab hangágyúval zavarta meg a hatalom.

Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője és közismert rezsimharcosa nem sokkal az eset után azzal a megállapítással hozakodott elő az X platformon, hogy a „hangágyú tönkretette a színes forradalmat”, miközben a Ivica Dačić belügyminiszter azt állította, hogy Szerbiának nincs is hangágyúja.

Nem sokkal később kiderült azonban, hogy mégis van, akkor az lett a narratíva, hogy valóban beszereztek ilyen eszközt, de ki sem csomagolták őket, ám miután ez sem volt igaz, hivatalosan azt kezdték terjeszteni, hogy nem használtak ilyen eszközt a tüntetők ellen.

Azt viszont már nehéz volt cáfolni, hogy legalább egy rendőrségi járműre felszerelték a hangágyút, és a jármű ott állt a parlament környékén ahova a diákok elsődlegesen tervezték a tüntetést, ezért a belügyminiszter bejelentte, hogy a rendőrség eladja ezt az eszközt, mert láthatóan nincs szükség rá, használata egyébként is törvényellenes.

A különböző narratívák a senjaki gyilkosság médiamagyarázata során is felmerültek, miután egy maffiózó egy másik maffiózót lőtt le a 27 vendéglőben a belgrádi rendőrfőnök jelenlétében, amivel kapcsolatban szintén több narratíva kezdett el terjedni.

Az első az volt, hogy nem is volt narratíva, mert megpróbálták elhallgatni az esetet, és csak azután kezdték el spinelni a helyzetet, hogy az első fokon elítélt montenegrói főügyész fia nem hozta nyilvánosságra az esetet a közösségi médiában.

Az első reakció az volt, hogy gyorsított hatállyal leváltották a rendőrfőnököt, majd különböző információkat lőttek be a médiatérbe.

Az első hírek szerint maga a rendőrfőnök szervezte meg a két maffiózót találkozóját, majd a gyilkosságot követően testőreivel együtt segédkezett a nyomok eltakarításában, amiért előzetesbe is került.

A narratíva ezt követően odáig puhult, hogy a rendőrfőnök nem is volt jelen a gyilkosságnál, és csak utólag szerzett tudomást róla, de elmulasztotta jelenti a történteket, ami jóval kisebb vétség egy gyilkosság előkészítésénél és a nyomok eltüntetésénél.

Lehetne ezt a cikket még számos újabb történettel bővíteni, de reméljük, hogy ennyi is elegendő volt a párhuzamok felrajzolására és a folyamatok megértésére, miután Szerbia folyamatosan alkalmazza az orosz módszert, ráadásul még az oroszokat is bevonja a különböző verziókba, például a hangágyú-ügy során, amelyben az oroszok állítólag megállapították, hogy nem került ilyen eszköz használatba.

Az is előfordult, hogy konkrétan nem nevezték meg az információ forrását, amikor az került terítékre, hogy egy külföldi nagykövetség szerint a diákok „színes forradalom” kirobbantására készülnek, akiket újabban az állam megdöntésére tett kísérletekkel vagy az elnök elleni merényletek előkészítésével is megvádoltak, ez egyébként is Vučić kedvenc témája, amiből a Netflix sorozatot is forgathatna A tanú című klasszikus magyar film mintájára.

Az orosz propagandamódszerek szerbiai használatának egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem mindig a hazugság a legerősebb fegyver, hanem a bizonytalanság. Ha egyszerre öt különböző magyarázat kering ugyanarra az eseményre, az emberek egy idő után már nem azt kérdezik, melyik igaz, hanem azt, hogy egyáltalán lehet-e bármit is elhinni. A szerb politikai kommunikáció az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmazza ezt a módszert, és talán éppen ez az orosz minták követésének leglátványosabb bizonyítéka.