Szerbia
Hashim Thaçi ítélete: Aleksandar Vučić szerint nincs ok az ünneplésreThaçi 25 évet kapott Hágában, Vučić pedig óvatosan reagált, neki is elég sötét a múltja Koszovóval kapcsolatban
Hashim Thaçi 25 év börtönt kapott háborús bűncselekmények miatt. Aleksandar Vučić visszafogottságra intett, pedig a kilencvenes években egészen más hangot ütött meg. A Human Rights Watch dokumentálta, hogy öt független szerb lap szerkesztője ellen azért indult eljárás a koszovói tudósítások miatt, mert a hatóságok szerint félrevezették a közvéleményt és támogatták a „terrorista bandákat”. Korabeli beszámolók szerint a rendőri műveletekben meghalt albánokat a hivatalos terminológiában „terroristáknak” kellett nevezni – még akkor is, ha nők, gyerekek vagy idősek voltak az áldozatok. Vučić akkor tájékoztatási miniszter volt
Aleksandar Vučić szerint Szerbiának higgadtan kell fogadnia a hágai ítéletet, amelyben Hashim Thaçit és az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) további három vezetőjét összesen 81 év szabadságvesztésre ítélték.
A szerb elnök ugyanakkor úgy értékelte, hogy az ítélet több olyan bűncselekménnyel nem foglalkozott, amelyeket a szerbek ellen követtek el, ezért óva intett attól, hogy Belgrádban bárki is elégtételként ünnepelje a döntést.
A Koszovói Különleges Törvényszék hágai elsőfokú tanácsa szerdán háborús bűncselekmények miatt 25 év szabadságvesztésre ítélte Hashim Thaçi volt koszovói elnököt és Jakup Krasniqit, Kadri Veselji 18, Rexhep Selimi pedig 13 évet kapott.
Az ítélet szerint a négy férfi büntetőjogi felelősséget visel 385 ember önkényes fogva tartásáért, 303 ember megkínzásáért, 49 emberrel szembeni kegyetlen bánásmódért és 96 ember meggyilkolásáért.
A bíróság ugyanakkor nem találta őket bűnösnek az emberiesség elleni bűncselekményekben. A tanács szerint az ügyészség nem bizonyította minden kétséget kizáróan, hogy széles körű vagy módszeres támadás irányult volna a civil lakosság ellen. Több konkrét háborús bűncselekmény esetében is felmentő döntés született.
„Nincs okunk sem örülni, sem szomorkodni”
Vučić szerda esti belgrádi sajtótájékoztatóján mindenekelőtt visszafogottságra intett.
„Nincs okunk sem örülni, sem szomorkodni. Türelmesen kell várnunk, és jól meg kell értenünk a ma érkezett üzeneteket” – mondta.
A szerb elnök hangsúlyozta, hogy az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbezhetnek. Emellett részletesen beszélt arról is, hogy szerinte milyen további jogorvoslati lehetőségek állhatnak rendelkezésre, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy Szerbiában korai lenne végleges döntésként kezelni a szerdai ítéletet.
Vučić a hágai Koszovói Különleges Törvényszéket következetesen „koszovói bíróságnak” nevezte. A testület valóban a koszovói jogrend része, ugyanakkor Hágában működik, nemzetközi bírákkal és ügyészekkel; létrehozását 2015-ben a koszovói parlament alkotmánymódosítása tette lehetővé, erős nemzetközi nyomás mellett.
Aleksandar Vučić szerint számos szerb áldozat ügye kimaradt
A szerb elnök sajtótájékoztatóján fényképeket is bemutatott a szerbek és más nem albán lakosok ellen elkövetett bűncselekmények áldozatairól. Azt hangsúlyozta, hogy szerinte ezek jelentős részére nem adott választ a mostani ítélet.
Külön kiemelte, hogy a bíróság nem állapította meg az emberiesség elleni bűncselekményekhez szükséges széles körű vagy módszeres, civil lakosság elleni támadás fennállását. Ezt Vučić politikailag úgy értelmezte, hogy a bíróság nem akarta alapjaiban megkérdőjelezni az UÇK megítélését.
Ez azonban Vučić értelmezése. A bíróság indoklása szerint az emberiesség elleni bűncselekményekhez szükséges jogi feltételeket az ügyészség nem bizonyította minden kétséget kizáróan.
Ettől függetlenül a tanács megállapította a vádlottak felelősségét az önkényes fogva tartásokért, kínzásokért, kegyetlen bánásmódért és gyilkosságokért. Az áldozatok között koszovói albánok, szerbek és romák is voltak.
Vučić azt is kifogásolta, hogy az ítélet szerinte nem terjed ki az 1999. június 20-a után elkövetett bűncselekményre, és a sokat emlegetett úgynevezett „sárga ház” esetében sem állapított meg felelősséget. A „sárga ház” kifejezetten a koszovói háború utáni állítólagos szerveltávolításokkal és illegális szervkereskedelemmel kapcsolatos ügy elnevezése.
Vučić: Szerbia számára a béke a legfontosabb, mint mindig
A szerb elnök beszédének végén már kevésbé az ítéletről, inkább annak politikai következményeiről beszélt. Azt mondta, Szerbia számára a béke és a stabilitás megőrzése a legfontosabb.
Vučić szerint az, hogy a volt Jugoszlávia háborúi után csaknem három évtizeddel még mindig ilyen erősek az indulatok, részben az elszenvedett igazságtalanságok következménye, ugyanakkor hozzátette: a térség népei sem voltak mindig készek szembenézni saját hibáikkal és a nevükben elkövetett bűncselekményekkel.
„A párbeszéd mindig jobb megoldás, mint a konfliktus. Mindig beszélni akarunk a körülöttünk élőkkel, bármit is gondoljanak rólunk” – mondta a mostanában gyakran báránybőrbe bújó Vučić.
A sajtótájékoztatón ugyanakkor élesen bírálta a pristinai reakciókat is. Felidézte, hogy a koszovói vezetők igazságtalannak minősítették az ítéletet, és ebből arra következtetett, hogy Szerbia továbbra is kettős mércével szembesül a háborús bűncselekmények megítélésében. Az ítélet valóban heves tiltakozást váltott ki Koszovóban; Thaçi és társai ott sokak számára továbbra is a függetlenségi harc hősei.
Vučić végül ismét visszatért beszédének központi üzenetéhez: szerinte Szerbiának nem ünnepelnie kell a hágai ítéletet, hanem kivárni a jogerős döntést, közben pedig továbbra is számon tartani a szerb áldozatokat.
A feledékeny elnök
Vučić mostani szavai különösen érdekesek saját politikai múltjának fényében. A kilencvenes évek második felében ugyanis egészen más szavakat használt a koszovói albánokkal kapcsolatban. 1997-ben, még a Szerb Radikális Párt politikusaként a Szerbiában egyértelműen pejoratívnak számító „šiptari” kifejezést használta rájuk, és azt állította, hogy a koszovói fegyveres támadások mögött az amerikai külügyminisztérium és hírszerző szolgálatai állnak.
Pártjának elnöke, Vojislav Šešelj ugyanebben az évben már 300 ezer albán Szerbiából történő eltávolításáról beszélt. Egy évvel később Vučić Milošević kormányának tájékoztatási minisztere lett, és ebben a tisztségben felügyelte azt a médiarendszert, amely a koszovói háború alatt keményen korlátozta a szerbiai független és a koszovói albán nyelvű sajtót.
A Human Rights Watch dokumentálta, hogy öt független szerb lap szerkesztője ellen azért indult eljárás a koszovói tudósítások miatt, mert a hatóságok szerint félrevezették a közvéleményt és támogatták a „terrorista bandákat”. Korabeli beszámolók szerint a rendőri műveletekben meghalt albánokat a hivatalos terminológiában „terroristáknak” kellett nevezni – még akkor is, ha nők, gyerekek vagy idősek voltak az áldozatok.
Vučić 1998. augusztus 31-én maga támadta a külföldi sajtót a koszovói tudósítások miatt. A nemzetközi médiának küldött levelében azt állította, hogy a „szenzációhajhász és hamis tudósítások” mindenért a szerbeket teszik felelőssé, és az újságírókat vádolta meg a szerbek haláláért és üldöztetéséért.
Ez nagyon jól mutatja azt a légkört, amelyben a koszovói konfliktusról szóló, a szerb állami erőszakot bemutató tudósításokat Szerbia és a szerbek elleni propaganda részeként állították be annak idején.
Mi hiányzik az albánoknak?
1998. április 7-én Aleksandar Vučić a szerb parlamentben arról beszélt, hogy szerinte a koszovói albánoknak semmi sem hiányzik, és nem élnek rosszul, sőt gazdaságilag jobb helyzetben vannak, mint a szerbek. Ezt azzal magyarázta, hogy jelentős részük nem tartja be Szerbia törvényeit és nem fizet adót a szerb államnak, miközben a szerbek eleget tesznek ennek a kötelezettségeknek.

A fiatal Vučić, az arckép a NIN-archívumából származik (2516-os szám), a parlamenti környezetet a mesterséges intelligencia adta hozzá
Vučić megkérdőjelezte azt is, hogy milyen népszámlálási adatok alapján állítják, hogy Koszovó lakosságának mintegy kilencven százaléka albán. Érvelése szerint az albán többség önmagában nem jogosíthatja fel a tartomány lakosságát arra, hogy Koszovó elszakadásáról döntsön.
A koszovói albán fegyveres mozgalmat szeparatista és terrorista mozgalomként kezelte, és azt állította, hogy külföldről támogatják. Az amerikai információs központot az albán szeparatisták logisztikai hátterének tartotta, és azt állította, hogy az amerikaiak médiatevékenységgel is segítik a koszovói albánokat.
Vučić a Falkland-szigetek példájával is érvelt. Arra hivatkozott, hogy Nagy-Britannia egy távoli terület megtartásáért is háborút vívott, ezért szerinte a nyugati országok kettős mércét alkalmaznak, amikor Szerbiától Koszovó esetében más magatartást várnak el.
Felszólalásának lényege az volt, hogy a koszovói albánok követeléseit nem társadalmi vagy kisebbségi jogaik sérelméből vezette le, hanem Szerbia területi egysége ellen irányuló, külföldről is támogatott szeparatista törekvésként értelmezte.