Connect with us

Szlovákia

Szlovákia választ: Kelet vagy Nyugat? Fico pedig nem eszik szénát

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Ha Robert Fico nyer a miniszterelnöki versenyben, akkor vajon hány töltényt küld Ukrajnába egy békés ország vezetőjeként? (Forrás: X-platform)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Mind a kelet- azaz oroszbarát, mind a nyugatbarát oldal kormányalakítása elképzelhető, de mindkét oldalon vannak akadályozó tényezők, amelyek feloldása nem lesz egyszerű. Persze sok függ attól, hogy a parlamenti küszöb körül táncoló öt párt közül melyeknek sikerül bekerülni a törvényhozásba. A magyar pártokat ilyen veszély nem fenyegeti. A szlovákiai választók szeptember 30-án reggel 7 és este 10 között járulhatnak három és fél év után újra az urnákhoz.

Elszalasztott akkugyár

A választási kampány egyik sajátossága az volt, hogy az elmúlt öt hónapban szakértői kormány vezette Szlovákiát, így azóta nem beszélhetünk érdemben pártszintű kormányról és ellenzékről.


Ahogy arról korábban írtunk, a kampányban előkerült a Magyarország felől érkező migránshullám, de nem vitte el a fókuszt az ország aggasztó gazdasági és pénzügyi helyzetéről, az egészségügy áldatlan állapotáról, a szomszédban zajló háborúról, illetve az ország keleti vagy nyugati irányultságáról szóló vitáról.


Mit mondott Fico egy német újságírónak?


– Ha valaki Európában az ukrajnai konfliktus békés megoldását támogatja, az automatikusan oroszbarát. Ha valaki nem hajlandó fegyvereket küldeni Ukrajnába, mert az csak meghosszabbítja a konfliktust, akkor az automatikusan oroszbarát. Azt mondjuk, hogy a szankciók nem működnek, mert nem működnek, tehát oroszbarát… Nem vagyunk kötelesek az Amerikai Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa retorikáját ismételgetni! Mi vagyunk a szuverén Szlovák Köztársaság! Miért kellene megismételnem, amit az önök szövetségi kancellárja mond? Azt kellene mondanom, amit Macron mond? Nem, Szlovákia egy olyan ország, amely történelmi kötelékeket ápol azokkal a nemzetekkel, amelyek a múltban a Szovjetuniót alkották… Szlovákiában olyan emberek élnek, akik nem esznek szénát… a mi népünknek saját gondolata van. A Globsec által végzett felmérésből kiderült, hogy a szlovákok többsége úgy gondolja, hogy az ukrajnai háborúért elsősorban maga Ukrajna a felelős… vagy hogy az USA biztonsági fenyegetést jelent… a népünknek saját véleménye van!


A magyar nagykövetnek Orbán elszakított országrészekről tett kijelentései után Szijjártó Szövetséget támogató szlovákiai kijelentései miatt is magyarázkodnia kellett a pozsonyi külügyminisztériumban, mivel úgy gondolták, hogy Magyarország beleavatkozik Szlovákia belügyeibe.

A migránshullám kapcsán felmerülő hasonló vádak mellett a Szövetség politikusai kifejezetten elismerték, hogy a FIDESZ aktivistákkal is segítette a kampányukat.

A magyar szál Matovič kapcsán is előkerült, aki miután tettlegességig fajuló vitába keveredett a legnépszerűbb párt, a Smer sajtótájékoztatóján, az utolsó napokban korábbi szövetségesét és koalíciós társát, Richard Sulíkot támadta be.

Többek között azt vetette a szemére, hogy Szlovákia azért bukta el történetének legnagyobb befektetését, mert Sulík gazdasági miniszterként nem tett ajánlatot annak a kínai akkumulátorgyárnak, amely végül Debrecenben kötött ki.

Az ilyen viták is rámutatnak arra, miként veszítették el a 2020-ban alkotmányos többséggel bíró kormánypártok először a parlamenti többségüket, majd engedték ki a kormányrudat a kezükből, és miért táncol mindegyikük a bejutási küszöb körül.

Az Oľano és a Zaľudí (Az emberekért) koalícióban indulva próbálja megugrani a koalíciók számára 7%-ra megemelt parlamenti küszöböt.

Az SaS és a Sme rodina (Család Vagyunk) egymaga indult, utóbbit azonban egyre többször parlamenten kívül mérik, nem függetlenül attól, hogy a 11 nőtől 12 gyermekkel rendelkező pártvezért, Boris Kollárt több korábbi partnere is erőszakos viselkedéssel, illetve abortuszra kényszerítéssel vádolta, ezzel szertefoszlani látszik a nagy szexuális étvággyal rendelkező, de a korábbi partnereivel később is törődő férfi mítosza.

A parlamenten kívüli pártok felemelkedése

A jobboldali szavazók a volt kormánypártok helyett két, 2020-ban éppen hogy csak a parlamenten kívül rekedt pártot emeltek fel. A Kereszténydemokrata Mozgalom esetében azért kétséges a bejutás, de a Progresszív Szlovákiának jó esélye van akár a választások megnyerésére is.

Ha ez meg is történne, akkor sem biztos, hogy kormányt tudna alakítani és nem csak azért, mert a programját túlságosan liberálisnak tartják a potenciális szövetségesei.

Nem mindegy ugyanis, hogy a jobbközép pártok közül mennyi kerül be a parlamentbe, ráadásul a korábbi tapasztalatok szerint Matovičcsal nehéz együttműködni, hiszen lételeme a politikai riválisok ekézése (neki estek áldozatul 2020-ban a kereszténydemokraták és a progresszívek, de részben a Híd is).

Nemzetibb gondolkodású választóik miatt könnyen lehet, hogy a jobbközép pártok közül a Sme rodina és kereszténydemokraták is koalícióra lépnének a Smerrel, ha szükség lenne rájuk.

Budapest a keleti tömbnek szurkol?

Nincs könnyű helyzetben ugyanis a másik oldal vezető ereje, a már említett Fico vezette Smer sem, akinek sikeréért a magyar kormány is szorít.

Az ő problémájukat a szélsőjobboldali Republika jelenti, akivel a Smerből kiváló, de a Smer politikáját diplomatikusabb köntösben előadó volt miniszterelnök, Peter Pellegrini pártja, a Hlas (Hang/Szavazat) nem kíván együttműködni.

Pellegriniék sokáig vezették a népszerűségi listát, de miután felmerült, hogy összeállnának a Progresszívekkel, visszacsúsztak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Az újra a parlamentbe készülő Szlovák Nemzeti Párttal tehát visszatérhetnek a 2020-ban megbukó kormány főbb szereplői immár fékező tényezők, azaz a Híd nélkül.

A magyar gyűjtőpártnak tervezett Szövetség a Híd kilépése óta korántsem tölti be a neki szánt szerepet, és korábbi jobbközép társaitól eltávolodva a kampányban egyre inkább a Smer-féle csoporthoz közeledett.

A Híd a kétszeres miniszterelnökkel, Mikuláš Dzurindával próbál szerencsét a jobbközép oldalon, a Magyar Fórum pedig sok kis párttal fogott össze.

A felmérések szerint egyik formáció sem kerül be a parlamentbe. A Szövetség 3-4%-ra számíthat, a hidasok támogatottságát 1% körülre mérik, a Magyar Fórum csoportosulását még ennyire sem.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap