Egy választási megfigyelő rövid naplója

Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Szerbiai választások: nyugtalan éjszaka, korai ébredés

Hajnali négy óra ötvennyolc perc. Óracsörgés előtt ébredtem. Meg még az éjszaka folyamán legalább négyszer. Öt után pár perccel felkelek, korom sötét van még. Szombaton este mindent előkészítettem, így a reggeli rutin után csak meg kell indulni. Hatra a hajdújárási Univerexport üzlete elé kell érni.

Forgalom még nincs, így időben oda is érek, sikerül a péknél is megállnom, Đuro már hajnali öttől nyitva van vasárnap is. Veszek hat darab húsos mantit, meg egy perecet és sietek tovább.

Hajdújáráson a bolt előtt már várnak páran. A csapattársaim. Bátor és elszánt emberek.

Mindannyian annak a mobilcsapatnak a tagjai vagyunk, akik választóhelyeken kívül figyeljük, vannak-e visszaélések, szavazatvásárlások, bolgár vonat (láncszavazás), hozzák-e az embereket szervezetten a szavazóhelyekre.

Hatra a hajdújárási Univerexport üzlete elé kell érni (Forrás: Wikipédia)

Hajdújáráson az iskolánál töltjük a napot. Incidens nélkül le is zajlik, de megállapítjuk, hogy ma mindenki gyanús. Félóránként nézzük a telefont, rekordot döntött a részvételi arány. Reméljük, hogy ez az egyetemistáknak kedvez.

Közben látjuk, hogy más szavazóhelyeken vannak visszaélések, le is lepleznek embereket, akik a szavazócédulát csempésznék ki a szavazóhelyről. Máshol megtalálják a bázist, ahol az embereket fizetik ki a leadott szavazatért. Természetesen Vučićra.

Néha elveszítjük a reményt, hogy ebben az országban valaha lehet tisztességesen választani. Aztán elhessegetjük mindezt, hiszen mindenhol ott vannak a megfigyelők, nem lehet baj.

Sokan most először érzik magukat szabadnak

Este kilenc órakor érkezek a Klein House-ba Szabadkán. Ekkor már tudjuk, a választási részvétel csaknem hetven százalék. Mindannyian tűkön ülünk, követjük az egyetemisták közvetítését. Alig múlik el fél óra, amikor a bejelentkezésből kiszűrjük, Vučić elismerte, hogy veszítettek, az Egyetemista lista győzött.

Mindenki ordít, sikít, könnyek hullanak, majd nevetünk. Nem hiszünk a fülünknek.

Kapcsolódó cikk

Vučić beismerte vereségét, a diákok a Slaviján ünnepeltek

Az utcára tódulunk. Az autókban ülők közül mindenki dudál, lehajtott ablakok, három ujj a magasban. Mindenki kiabál, sikít. Sikerült, szabadok vagyunk.

A főtéren egyre több ember gyűlik össze. Spontán ünneplés kezdődik, valaki tűzijátékkal készül, szól a zene a hangszóróból.

Az emberek üdvözlik egymást, ölelkeznek, pezsgőt bontanak. Rendőrt alig látni. A Népszínház falánál állnak hárman, amikor odamegyünk hozzájuk, megöleljük őket: Slobodni ste, mondjuk nekik. Szabadok vagytok. Mosolyognak.

„Tudod, én 1989-ben születtem. Még soha nem éreztem magam szabadnak. Mostanáig”, mondja az egyik ismerősöm. Valami hasonló érzés kerülget engem is.

Szerbiában most ért véget a huszadi század

„Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek. Jól elhúztuk, de most vége van. Holnap 2000. október hatodika, már másodszor, vagyis huszonhatodika. Harminchatodika már nem lesz”, mondja egy másik.

Kapcsolódó cikk

Az egyetemisták Újvidéken taroltak, Belgrád minden kerületében győztek

Az emberek boldog új évet kívánnak egymásnak, boldog, szabad országot. Az eufória, az ünneplés Szabadka utcáin hajnalig tartott.

Köszönjük, egyetemisták, köszönjük gyerekek, mondogatták sokan, közben arra emlékeztettek, soha ne feledjük el, hogy ez honnan indult. Két évvel ezelőtt, a november elsejei tragédia miatt meghalt tizenhat ember.

Ha az ő áldozatuk nincs, mi talán még mindig lehajtott fejjel tűrnénk a kilencvenes éveket. Október 25-én viszont Szerbiában új időszámítás kezdődött. Remélhetőleg most tényleg a huszonegyedik század jön. Már másodszor.