Connect with us

B A Balkanac

Az élet egy csoda – Emir Kusturica sokoldalú géniuszára

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az újvidéki Prométheusz Könyvkiadó kitüntette „Kusztó kapitányt” (Emir Kusturicát)
Az újvidéki Prométheusz Könyvkiadó kitüntette „Kusztó kapitányt” (Emir Kusturicát)
tolnai otto szemeremekszerek 3 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=TolnaiOtt%C3%B3%3ASzem%C3%A9rem%C3%A9kszerek3
Olvasási idő: 4 perc

Szakértők zöme szerint kezdetben volt a képírás. Az olyan tárgyakat ábrázol, amely tárgyak hol egy-egy szót, hol egész mondatot jelentenek. Követte a fogalomírás, amely már árnyaltabban tudta megragadni a megragadandót és továbbadandót. Utána jött a hosszantartó fejlődés során a szóírás, amelyben egy jelnek konkrétan egy szó felel meg. – Célszerűtlen lenne itt e témát bővebben boncolgatni (az ékírást hagyjuk is!), ám lényege a dolognak, hogy a betűírás zárja a fejlődést. Mert tény, hogy utóbbi mutatkozott a legpraktikusabbnak, leghasználhatóbbnak, így mindmáig tartja magát: egyéntől függő sikerrel, persze.

Mármost a fentiek tükrében állapítható meg, némi víg élcet sem mellőzve, hogy vannak olya jófejű emberek, akik ezt a hosszú, göröngyös evolúciós utat képesek egy élet alatt bejárni. Startolni az elején, átugrani a közepét, kikötni a végén. Ilyen például a híres rendező, Emir Kusturica, aki – gyermekkorát leszámítva – fényes alkotói pályáját a mozgóképek világánál kezdte, hogy aztán ugyanazt több szublimációs kísérlet után az írott szó dinamikájával gazdagítsa. Igazából a cirill írásmódra voksolva az Európában használatos írásmódok közül. – És tette ezt jelentős sikerrel.

Kusturica, a zenész

Előzőkkel együtt ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban – mert a sarkalatos állításokhoz nem árt egy kis aládúcolás se –, hogy párhuzamban az írott oldalak szaporodásával, az irodalmi életmű gyarapodásával, a díjak sem maradoznak el. Ezzel együtt megjegyzendő, hogy tisztelt szerzőnk szimultán több vasat is tud tartani a gutenbergi galaxis tüzében, ami nem kis ügyességre vall. – Akkor hát: tűz! Mert írásunk valódi apropója az, hogy legutóbb az újvidéki Prométheusz Könyvkiadó a jeles elődről, Dejan Medaković akadémikusról elnevezett örökfényű díjjal tüntette ki „Kusztó kapitányt”. Lehet, Kusturicának egyébként a 2015-ös belgrádi könyvvásáron jött meg igazából a kedve írni, amelyet valamiért ő nyitott meg, és mostani műve arról a Peter Handkéről szól, aki azelőtt volt ugyanennek a szintúgy fényes, majdnem mindenéves rendezvénynek imádott központi vendége.

Handke akkor – emlékezetes módon – a saját szájából elhangzó szerb mondatokkal nyitotta meg a vásárt, amivel fergeteges sikert aratott. Mondhatni, sokkal nagyobbat, mint a későbbiekben a bánsági ű sváb Hertha Müller, aki az ünnepélyes pillanatokban képes volt némi kritizáló felhangot is megütni, amivel viszont óriási felháborodást keltett. Pontosan mi volt a baja Hertának, nem igazából fér ide. Pusztán aznapi rosszullét? Valamiféle zárlat? (Hm.) Elég az hozzá, hogy meggondolatlan cselekedetével megsemmisítő csapást mért arra a lehetőségre, hogy íróvá változó, a szerb ügyet minden téren védelmező rendezőnk egész kötetet szenteljen neki a kifürkészhetetlen jövőben.

– Emir Kusturica gazdag, többrétű, izgalmas, nem utolsósorban elgondolkodtató könyvet írt – eme Látod-e, hogy nem látom címmel – Peter Handke Nobel-díjas német író életéről és munkásságáról úgy, hogy abban nem kis mennyiségű gondolati csavart épített bele. Ezzel elegánsan elkerülte korunk mindenféle sematizálását és ideologizálását, és ezen a módon mintegy fölébe emelkedve mindkettőnek, maradandót alkotott – hangzott el a bíráló bizottság részéről.

A díjazott pedig ugyanebből az alkalomból szokásos fapofájával tüstént megállapította, hogy mind az emberöltők, mind a magunk mögött tudható évszázadok a lehető legmagasabb pontig emelték fel az embert. Neki pedig per pillanat az az érzése, hogy akár a Gilgamesben, mások mostanság igyekeznek megbilincselni a lábát, vagy visszaparancsolni őt az égből a földre, vagy egyenest a föld alá, amennyiben sikerül szerencsésen szárnyra kapnia. Ezért mély meggyőződése, hogy az efféle gyülekezetek meg elismerések nyújtják a legkínálkozóbb rugaszkodó pontot a szabadságra vágyó egyénnek.

Vlagyimir Putyin és Emir Kusturica

ŐSZINTE VONZÓDÁS ESETÉN NEM SZÁMÍT A MAGASSÁG, CSAK A MEGGYŐZŐDÉS ÉS A “SZÍNTISZTA IGAZSÁG”

Hm, szépen lett ám ez fogalmazva… a díjazott részéről, aki ugyanakkor aligha ellenálló a neki tetsző ideológiákkal szemben. Politikai elkötelezettségének, amikor csak teheti, hangot is ad, és hajlandó pravoszláv keresztségében újdonsült Nemanjaként beugrani a szorítóba a maga igazáért. Közben mindebben akár pápábbnak mutatkozni a pápánál, lett légyen szó az Oroszország elleni szankciók egyértelmű elítéléséről, a Nyugat feltétlen gyalázásáról és hasonlókról. Közben kétségtelen, hogy eredeti írói szárnyalás eredménye lehet az a szellemes (vagy annak vélt) kusturicai gondolat például, hogy ha Amerika meg akarja támadni Oroszországot, miért nem Alaszkán keresztül teszi azt?

– Természetesen Kusturica városalapítóként olyan zászlókat tűz ki a maga épületeire, meg olyan szlogeneket fest a falaira, amilyeneket csak akar, de íróként ezekre a dolgokra jobban kellene ügyelnie, még távolabbra sétálva az udvari költészettől is – hallatszanak egyes nem éppen osztatlan tetszésről árulkodó hangok, ám úgy tűnik, ezeket most is hajlamos elnyelni a lovak nyihogása, a patkók dobogás; a kardcsörtetés, a trombitaszó és az ágyúdörej. (Egyébként gratula!)

Emir Kusturica amolyan kisebbségi ombudsman

Emir Kusturica amolyan kisebbségi ombudsman

P. S. Nem mellesleg egyik fő megjelenési formájában E. K. amolyan kisebbségi ombudsman. Ennek hangot is adott több évvel ezelőtt, amikor rendezőként, mellette a saját együttesének, a ZABRANJENO PUŠENJE bandának basszusgitárosaként a győri Mediawave film- és zenefeszten járt. E sorok írója ott beszélgetett vele a nagyterem pódiumán, szép számú közönség előtt. Elsőre Kusturica kissé bizalmatlan volt a moderátor személye meg a helyzet iránt, de aztán felengedett. Ő nem romákat emlegetett, hanem cigányokat, akik tudnivaló módon sok filmjének a fő témái, egyben főszereplői. Nélkülük feltételezhetően nem is lett volna az a nagy siker világszerte. A cigányság nélkül, amely ott élt szép számban, Szarajevónak azon a külterületi részén, ahol felcseperedett. Rendezőként aztán úgy látta, hogy szinte nem is kell csinálnia semmit, csak a kamera elé állítani őket. Persze, sokkal több kell, ám szerinte érthető, hogy mit akar mondani. – Műsorvezető erre tette a megjegyzést, miszerint a szerbség egy része – ő műsorvez. úgy értesült erről – neheztel őrá, Kusturicára, mert hogy a nézők jelentős hányada így a balkáni romákat a szerbséggel azonosítja.

– Rengetegen nincsenek tisztában a Balkán néprajzával – legyintett erre E. K. – Ugyanakkor az az igazság, hogy a cigányok sem szeretik, amikor szerbeknek nézik őket. Amúgy elszomorító dolog a tudatlanság. Szerintem jórészt még annak a zsdanovizmusnak a maradványa, melyben a műalkotásnak nemzetek egészét kell tükröznie. Az én filmjeim középpontjában mindig csak az az embercsoport létezik, amelyről éppen filmet forgatok.

– Plusz pár kacsa, liba meg hal – vetette oda műsorvezető a maga csacsiságát, mire a feszültséget erősen oldó nevetés hullámzott végig a termen. A beszélgetés aztán lazábban folyt valamerre másfele. (Ebből is látszik, műsorvez. milyen ügyes tud lenni. /tapsot kérünk!/.)

?c=30395&m=1559903&a=438898&r=&t=html

B A Balkanac

A ragyogó szépség és a milliószor kattanó fényképezőgép

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Lollobrigida és a fényképezőgép
Lollobrigida és a fényképezőgép (nem kattog már)
Kézzel festett farmerek
Olvasási idő: 4 perc

Állítólag egyszer azt súgta csicseregve Federico Fellini szőrös rendezői fülébe, ha már kissé becsiccsentve is valamely fogadáson, hogy ő például roppant szívesen eljátszaná egy ronda férfi szerepét. Mondjuk, a notre-dame-i toronyőrét. Ideális lenne, mert már szívből utálja azt a szűköcske skatulyát, amelybe belegyömöszölték. – Bár – jegyezte meg – ez utóbbinak is kétségkívül vastagon megvan a maga örömteli oldala, talán épp azért is oly nehéz szabadulni tőle.

(Magyarán, mint émelyítő kulimászból: kikecmeregni belőle. ALORA, fel A LÓRA!)

Ragyogó filmszínészi pályafutásának az ötvenes-hatvanas évekre eső csúcsán sokan a világ legszebb nőjének tekintették a nem rég megboldogult Gina Lollobrigidát (szül. Luigina Lollobrigidát), ami ugyan tetszett neki, ennek a „legragyogóbbnak”, de teljes mértékben aligha elégítette ki. Valószínűleg erről tanúskodik oly ékesen a fotográfusi munkássága például, ahogy a szobrász tevékenysége is, meg az a pár apróbb még. Példának okáért a príma pizza-sütés.

– Oh, azokért a kis mesebeli articsóka angyalbögyörőkért a sajtos paradicsomtenger közepén, valósággal meg lehetett bolondulni! AH!

Régi fénykép Gina Lollobrigidáról

Régi fénykép Gina Lollobrigidáról

Lollo, ahogy gyermekkorában becézték, Lazio közelében látta meg a napvilágot a két világégés között. Említésre méltó, hogy a szülést megelőző valamelyik régebbi napon édesanyja elment sétálni a hegyek közé, ahol az egyik pillanatban bebújt egy sziklahasadékba hirtelen rátörő kisdolgát elvégezni, amikor is felül a hasadékon átpattant egy zerge. Márpedig az azon a tájon élő emberek még ma is úgy hiszik, hogy akit apró korában átugrik a zerge, abból később igencsak kecses és szemgyönyörködtető, íveseket és míveseket szökellő emberpéldány lesz.

Lollobrigida esetében ez duplán bejött, így ebben a hiedelemben idáig fikarcnyi hiba sincs. Édesapja egyébként fafaragó volt, aki nem mellesleg nagyon fess kis szekrényeket készített könnyűfából, az ugyancsak sajátos stílusú, menőnek számító koporsói mellett. Életük egyik meghatározó pontján a derék férfiú kezdett abban reménykedni, hogy jól működő üzletük lehetne Rómában, így hát fogták magukat, felkerekedtek.

Azon a szép napon, cipelték magukkal a cuccot.
Már kora hajnalon.
Ő és a két lánytestvér: a nagyváros fényei felé.
Sietve az igaz boldogság elé.

Abban az örök városban aztán, ahová végül is minden út vezet, ezért nehéz eltéveszteni, Gina festészetet és szobrászatot tanult az akadémián. Különösen az agyagmodellezésben látszott tehetségesnek, versekkel is próbálkozott – ahogy fentebb láthattuk –, ám többen arra kérték, inkább mossa meg a két kis kezét, törölje bele szépen a köténykéjébe, s álljon a fényképezőgép elé. Innen aztán már nem kellett sokat pipiskedni a kamerákig.

Castro és a szocialista ifjúság (Fénykép: Gina Lollobrigida)

LETŰNT VILÁG: Fidel Castro (Fidi) és a szocialista ifjúság (Fénykép: Gina Lollobrigida)

A róla készült fotók csakhamar felkeltették az amerikai Howard Hughes mogul érdeklődését, így Hollywood is nyiladozni kezdett előtte, ha nem is egyből. Az álomgyári sikerhez kétszer is neki kellett rugaszkodnia, ám az csak annyit változtatott a lényegen, hogy színészi pályájának első szakaszán Lollobrigida hangsúlyosan a mozi európai figurájának számított. Olyan neves rendezők irányításával tanulta meg a pálya mesterfogásait, amilyen a neorealista Luigi Zampa, aztán Mario Monicelli, Pietro Germi és mások.

Érdekes mód nem egy olasz, hanem egy francia film, az ’ötvenkettes Királylány a feleségem hozta meg számára a nemzetközi hírnevet, ahol Gérard Philipe oldalán játszott felettébb szórakoztatóan és emlékezetbe vésődően. Későbbi férfipartnerei a mozivásznon rendre szerettek vele dolgozni, így például Jean Paul Belmondo (az újvidéki Telepről, hi-hi), Vittorio Gassman, Marcello Mastroiani, Humphrey Bogart vagy a két “trapézművész”: Burt Lancaster és Tony Curtis. Meg a többi, leszámítva Sean Conneryt, aki egyszer a jelenet adta lehetőséget kihasználva akkora nyaklevest adott neki, hogy viszonyukat nem tudta helyrehozni később a hatalmas csokor virág sem.

Meg a behűtött pezsgő.

Meg semmi. (James Bond kipipálva és elküldve örökre melegebb tájakra.)

Megvolt neki A párizsi Notre-Dame is végtére, még ha nem is ő játszotta benne a híres púpost; utóbb Hollywood is fejet hajtott előtte – JÓ ESTÉT, MRS. CAMPBELL! –, hogy végül a világ legszebb asszonyát is eljátszhassa. Szeretett Rómája iránt az Alberto Moravia regényéből készült, A római lány című Luigi Zampa-filmben mutathatta ki tiszteletét, ugyancsak komoly, komplex színészi képességeit emellett és többek közt Jules Dassin A törvény c. drámai alkotásában csillogtatta a világ szeme előtt. – Pletykaszinten jegyződött meg, hogy a vászonbeli női partnerekkel sokkal kevésbé jól jött ki Lollo, mint a férfiak többségével. Így például Sophia Lorennel kimondottan idegesítették egymást – dúlt közöttük a „kebelháború” –, bár állítólag később kibékültek. – Ki tudná már pontosan megmondani?

Tény, hogy a Golden Globe-díjas Gina Lollobrigida félszáznál is több filmet forgatott, és szomorú tény ugyanakkor, hogy a minap, szép kort megérve ugyan, de távozott az élők sorából. Pontosan folyó év január 16-án. – Nyugodjék békében, drága Luigina.

RIPOSARE IN PACE, BELLISSIMA! (De nem szeretnénk Téged itt felkiabálni. Csitt, csitt.)

A fényképen Lollobrigida és Castro, meg két szivar

A fényképen Lollobrigida és Castro, meg két szivar

Tudott dolog, hogy életében a sokoldalú, hangsúlyozottan szobrászként is befutó Lollobrigida több olyan híres államfővel találkozott, akivel interjút, de elsősorban akiről: fotókat készített. (A sokoldalúság dicséretére lásd az Emir Kusturicáról olvasható írásunkat!) John Fitzgerald Kennedy mellett ilyen volt Fidel Castro és Josip Broz Tito. Utóbbival természetesen Brioni szigetén beszélgetett a fényképek tanúsága szerint, állítólag jelentős részében -horvátul. Ugyanis Ginának hosszú évekig szlovén férje volt, akitől kicsit még a szlovén nyelvből is elsajátított, lévén kitűnő hallása mind a zenéhez, mind a nyelvekhez. A Titóval való interjúzás előtt állítólag még nyelvleckéket is vett, ahogy igyekezett jócskán felfrissíteni a spanyol nyelvtudását az első kubai kiruccanása előtt. Nagy volt a találgatás utóbb, vajon történt-e valami komolyabb Gina és Fidel között. A díva erről mindig is azt állította, hogy csupán barátok, de meglehetősen erős szálak fűzik őket egymáshoz. Aztán meg nevetve olyanokat is talált mondani erre a témára, hogy Fidit az ifjabb hölgyek vonzzák, ahogy őt meg a fiatalabb férfiak. Ezért is kitűnően megértik egymást. Szent a béke közöttük, miután rég elszívták a békeszivart.

i.trackmytarget
Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Az átugrott cipő és a halál békacsókja (Charles Simic távozására)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Elhunyt Charles Simic költő
Elhunyt Charles Simic költő
Kézzel festett farmerek
Olvasási idő: 3 perc

Barátom, Tom Peric írta a minap Kanadából, hogy a szomszédos Egyesült Államok New Hampshire államának Dover nevű városában elhunyt Charles Simic költő, aki a kortárs poézis egyik meghatározó alakja volt és maradt ezen a világon, nyugodjék békében.

Így van, nyugodjék, híre-neve éljen sokáig Charles Simicnek, aki eredetileg nem is ezzel a névvel született, ahogy Tomi haverunk sem az egykori Újvidék Telep nevű kertvárosából. Tomi eredetileg magyar anyától és szerb apától származik, alapvetően Tomislav Perić a neve, s őt is Jugoszlávia szétesése röpítette porfelhőjével és vérfröcskölésével messzire, mint oly sokakat/sokunkat.

Charles Simic könyve

Tomi lényegében filozófiai beállítottságú ember, de a lírát sem veti meg, és úgy tudni, az örökre eltávozott költő volt az egyik kedvence. Levelében úgy fogalmazott, hogy mindig elolvasta Simic verseit, amikor csak beléjük botlott valahol a hosszú évek során, sőt: kb. egy hónappal ezelőtt meg is vette annak a No Land in Sight című kötetét.

Magyarul ez valahogy így hangzana tehetségünkhöz mért tolmácsolásban:


Elhal a szél

Én kicsi lélekvesztőm
Jól vigyázz,

Sehol föld
A láthatáron.


Azt mondja még barátunk Tomi, hogy szereti ebben a költőben azt a japán haikuszerűen tömör, nemes egyszerűséget, amellyel a legmélyebb gondolatokat is ki tudja fejezni. Ahogy ebben a tkp. kötetzáró kis szösszenetben is meg tudja tenni. Kötetzáróban, és ezek szerint életműzáróban is.

– Slava mu! – mondja ezt szerbül, s legyen így.

Charles Simic, akinek a 85. életévében bekövetkezett halálát világszerte lereagálta a sajtó – így az újvidéki Magyar Szó is –, Belgrádban született, hogy a szülei a Dušan nevet adják neki. 1938-at írtak akkor, így a második világháborús évek jócskán beárnyékolták a gyermekkorát. Tizenhat éves volt, amikor a családjával Párizsba költözött, hogy egy évre rá Amerikában kössön ki. Ott bontakozott ki poétaként, ahogy esszéíróként és fordítóként is. Charles Simic névvel vélhetően azért, mert az ott sokkal megjegyezhetőbb, mint a Dušan. Műveiért számos díjat kapott, többek között Pulitzert 1990-ben. A kilencvenes évek derekán az Művészeti Akadémia tagjává választották, hogy kettőezerben az Amerikai Költők Akadémiáján kancellárrá nevezzék ki. Pár évre rá a kongresszusi könyvtár az Egyesült Államok Költőjévé fényezte. Civilben amúgy a New Hampshire Egyetemen irodalmat és kreatív írást tanított. Szabad idejében imádta Fats Waller zenéjét hallgatni, s nyilván megpróbálta a maga módján a színes bőrű zongorista ún. lépegetős technikával működő balkezét versben utánozni.

Charles Simic

Charles Simic mostanság bekövetkezett halálának okaként öregkori pszichofizikai leépülést emlegetnek.

Legismertebb művei közé tartozik például a Charon kozmológiája, ahogy az Esküvő a pokolban is. – Futó pillantást vetve a verseire, nyomban leszögezhető, hogy Charles Simicet a lehetséges legutolsó pillanatokig foglalkoztathatta az elmúlás gondolata. De nem úgy, hogy Edgar Allan Poe hollójának cinikus károgása minden sorára rátelepedjék.

Apropó: Kedves barátom Tomi, emlékszel? Valamikor rég az Ilirska/Illír utca elején, a Futaki útnál nagyobbacska mocsár volt ott, ahol ma egy nagy autómosó üzemel. Nos, amikor azt feltöltötték vagy lecsapolták, vagy mindkettő, akkor elhallgatott örökre az éjszakai békakórus. Mintha akkor kezdték volna arrafelé megpróbálni kontroll alá vonni a zenét is. De lehet, hogy ez csak marhaság.

Charles Simic egyik legutóbbi verse

Charles Simic egyik legutóbbi verse (Forrás: The New Yorker)

– Azt nem tudom – szól mintegy vissza Charles Simic a hosszú útról –, azt viszont igen, hogy az esztétizálás, a humor, az erotika, miként a gondolat szabad szárnyalásának minden gyümölcse szigorú cenzori elbírálás alá esik az amerikai egyetemeken. A minden politikai diktátumtól mentes poézis meghalt ezekben az iskolákban, alapvetően megszűnt létezni a legtanultabbak körében. Viszont mintegy dacolva ezzel: a költészetet sokan művelik továbbra is. A líra tovább íródik sokak kényelmetlenségére és mérhetetlen szörnyűségére.

Most pedig két további példa a költő szavainak ékes-derekas alátámasztására.

A varangy

Eltelik majd hosszabb idő mire a haverok
Újból megpillanthatnak benn a városban,
Hosszú idő múlik majd mire ismét bekóboroljuk az utcákat
Éjnek idején tétován
Egymás nevét kiáltva,
Hogy felhívjuk figyelmét a másiknak egy-egy remek
Vagy éppen túl rémes látványra.
Távol attól, hogy futtában néven nevezhessük.

Maradok kinn a vidéken,
Kelek korán,
Hallgatom a madarakat,
Üdvözlöm az érkező fényt,
És amikor mindezt eluntam,
Fülelem a szellőt meg a susogását az összes levélnek,
Melyből itt sokkal több van,
Mint emberből amott a nagyvárosban.

Urunk még sosem teremtett, véli a szomszédhölgy,
Nekünk ilyen szép napot.
Töprengek ezen az árnyékban, midőn ő elkopog.
Akkor egy varangy bukkan fel a fűben
És tök ártalmatlannak nézve engem:
Átugorja kedvenc pocsolyája felé a lábfejem.

(Ford. B.A. /B./)

A halottak órái

Egy éjszakát az óra társaságában töltöttem el.
Éjfél után olyan hangosan tiktakolt,
Mintha a szokatlan módon félne valamitől.
Olyan ez, mint amikor fütyörészve megyünk el
A temető mellett, magyaráztam.
Mindamellett megértem, mondtam neki.

Régen minden amerikai konyhában
Volt egy ilyen óra,
Ma már törött a gyár minden ablaka.
Az éjjeliőrök Kháron ladikján
Őrködnek tovább: aznap,
mikor megállsz, mondom az órának,
A tartalék kerekecskék
Elgurulnak

Sok nehezen fellelhető helyre.
Amíg ezen gondolkoztam,
Elfelejtettem felhúzni az órát.
Sötétben ébredtünk.
Milyen csendes a város, szóltam.
Mint a halottak órái, felelte feleségem.
Nagymama a falon,
Hallom gyermekkorod hulló havát.

(ford. Gyukics Gábor)

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Az olvasás folytatása

B A Balkanac

BENES JÓZSEF EMLÉKÉRE Egy szép kis könyv és az angyal érintése

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Benes József
?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 4 perc

Hol volt, hol nem volt, egyszer azt álmodtam, hogy vánszorgok. Valósággal húzom a belem valami végtelen pusztán át, amikor is: uramfia! Egyszer csak szembe jön velem a Benes. Nem az a dekrétumairól elhíresült, hanem a mi neves művészünk, a festő/grafikus Benes József. Bajmoknál történhetett ez a furcsa dolog, de csak homályosan valószínűsíthető. Lényeg az, kérem szépen, hogy hogyan közeledett felém Benes. (?!)

Bizony nem gyalog, hanem lóháton. Méghozzá fergeteges iramban. Amikor egész közel ért hozzám, úgy befékezett, hogy a ló szinte helyben megállt, közben majdnem elesett. Aztán felágaskodott, hogy kisvártatva forgolódni kezdjen, mint a Jancsó-filmekben. Nyihogott, a szögletes állú lovas pedig barátságosan mosolygott, ám odakiabált kérdésemre, hogy hát merre-merre, nem válaszolt semmit, csupán intett, aztán belevágta sarkát az állat véknyába, majd tovaviharzott úgy, akárha ott sem lett volna. – Ebben az egészben azt lehetett a legfurcsábbnak találni, ahogy fel volt öltözve erre az alkalomra Benes. Valami régi harcosra emlékeztetett, aki éppen csatába siet, kivont karddal a kezében. Így aztán érthető mód nem ér rá diskurálni, még a barátaival sem.

B.A. Balkanac megnyit egy Benes József műveiből készült kiállítást

Balázs Attila megnyit egy Benes József műveiből készült kiállítást

A későbbi évek valamelyikében engem aztán az az óriási megtiszteltetés ért, hogy megnyithattam a Sziveri-díj átadásának részeként elképzelt Benes-kiállítást az ottani Dubniczay-palotában. Sokat törtem a fejem, mivel legyek rendhagyó módon érdekes, és akkor eszembe jutott az álombéli látomás. Mégpedig azzal a Zágonyi Károllyal összefüggésben, aki a maga halállovaglásával anno az amerikai polgárháborúban megfordította a történelmet. Hálául felkerült a Capitolium falára. Ez volt a helyszínen kellő komolysággal előadott nagy kitaláció, hogy Benes József (ön)portréját, a Művészetek és az Igazság Utolérhetetlen Bajnokáét meg a magyar minisztérium falára kérik majd rövidesen. 2016. április elsejét írtunk akkor, és a rangban-dicsőségben Munkácsy-díjas Jóska oltári nagyot nevetett jelenlévő párjával, Gerle Margittal együtt. – Ez lehetett az utolsó, páratlan ajándékom: Benes Jóska a következő évben meghalt.

Ezzel együtt benne él ma is abban a Sziveri-díjban, amely minden évben kiosztásra kerül az arra érdemesültnek, vagy kivételesen az arra érdemesülteknek, és amihez Jóska rendre némely művével hozzájárult. Ahogy hozzájárul síron túl is, ezért is hát hála Neked, kedves barátom Benes. József, hallod? Nyugodjál békében, zavarni nem akarlak. És hála Neked, Gerle Margit, itt ebben a múlékony földi árnyékvilágban.

Könyv Benes Józsefről

Benes: Könyv apámról

Most pedig előttem ez a könyv: a KÖNYV APÁMRÓL. Írta Benes László (másutt pluszban Jr.) Megjelentette tavaly (2021-ben) a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Abban a szerző magával ragadó módon ír az édesapjáról, közös zentai éveikről, közben a saját eszméléséről, bizonyos sorsdöntő eseményekről. Így például ’68-ról, amikor Jugoszláviában is fellázadt az ifjúság. A kezdeti bekeményítés után a hatalom taktikusan kezdett gyökeres reformokat ígérni, s így tett maga Tito is. Sőt, olyasfélét talált mondani egyszer-máskor a Nagy Vezér, hogy az ifjúságnak tkp. igaza van, ezért meg kell hallgatni minden szavát, ami aztán huzavonába torkollott, hogy fokozatosan csillapodjék a forradalmi hevület. Utána hetvenötben ismét keménykedés következett, naná, a párt kezdett ellenséget látni mindenben és mindenkiben. Hiába volt Jugó nyitottabb ország, mint az összes többi keleti szocialista, bizonyos régi beidegződéseken nem lehetett gyökeresen változtatni. Hiába áramlott be mindenféle új a majdnem nyitott ablakokon keresztül, a pártfunkcik agyi struktúráját nem volt képes jelentősen módosítani semmi. És hiába állt valakitől távol a nacionalizmus, könnyű volt rásütni. Főképp, ha a kisebbség soraiban tevékenykedett az illető. Netán éppen kultúrát szervezett, így végül Benes József 1978-ban elhagyta az országot. Ahogy a röviden bemutatni szándékozott kötetben olvasható: elsősorban azért, mert úgy érezte, koncepciós perbe akarják keverni.

HIT THE ROAD JACK.

Előtte haverjával, Tikvicki Pállal bejárta Franciaországot, ott hobóskodott. Eljutott egészen a Pireneusok lábáig, megismerkedett Párizzsal, hogy végül egy nagy amerikai katonai zsákkal térjen haza. Benne – ajándékul a fiának – egy Kodak polaroid fényképezőgéppel, egy labdával, nem utolsósorban Ray Charles emblematikus kislemezével. Tette ezt az alapvetően lobbanékony apa, aki szeretetével együtt nagy mestere volt a megbocsátásnak, és a valamelyik rock koncerten szétvert kedvenc esernyőjének a szörnyűségét is képes volt gyorsan elfelejteni. – Így áll B. L. egész kötetet kitevő írásában. Ifjabb Benesében, aki azt mondja a bevezető fülszövegben, hogy úgy szerette volna édesapját bemutatni, amilyennek csakis ő látta ifjú korában Zentán, ezért még a szülőanyját is csupán futólag említi. (Benes /szül. Herceg/ Máriát.)

A szövegben több említést találunk a Zentai Művésztelepről, annak kiemelkedő figuráiról, így például Ács Józseféről. Szervezésről, alkotásról, a borivás tevékenységéről, iszonyatos macskajajokról, lavórról és szódabikarbónáról stb., nem kevésbé magáról a városról. Nem utolsósorban a Tiszáról, ám nem arról a szőkéről, meg nem a kanyargóról, mint a nótában, hanem arról a történelem előtti kor misztikumát árasztóról, a sejtelmesen komorról és megfejthetetlenről. Ugyanakkor megtalálhatjuk benne a Buksi újság rövid történetét is, amely szerzőt a képregény-rajzolás felé vitte. Szemben az apával, akit az kevésbé érintett meg. Bár művészetének némely vonása akárha arra utalna, hogy a Buksit mintha ő is fellapozta volna.

Benes László alkotása (Benes József fia)

Ebben az „apám könyvében” azt is megtaláljuk még, hogy B. J. egy ideig a zentai színház öltözőjében rendezte be műtermét, ott festett. Lehet, nem istentől elrugaszkodott gondolat, hogy a fűzőmániája onnan származik. Onnan jöhettek alapötletben azok a kötözöttsonka-figurák. De ments, senkit sem szeretnénk megbántani.

P. S. A szabad asszociáció szintjén általunk az Angyal érintésének nevezett VAKREPÜLÉS c. „érintett” műve Benes Jóskának pedig azt is mutathatja aktuálisan: hogyan jutnak át könnyedén a migránsok asszonyai a szögesdrótok elébük tornyosuló akadályain. HOPPLÁ.

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Az olvasás folytatása

Időjárás és szennyezettség

RSS

BALK Magazin Szerbia Horvátország Bosznia-Hercegovina Szlovénia Koszovó
Montenegró Észak-Macedónia Románia Bulgária Görögország Törökország
Albánia Ukrajna Oroszország Egyesült Államok Európai Unió NATO

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac


Letöltések

Kultúra

Utazás

Nyári feltöltődés Hajdúszoboszlón!

Egészség

KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!

Hirdetés

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: