Bulgária
AMIKOR A KREML ELKESEREDETTNEK TŰNIK: Körözés egy bolgár oknyomozó ellen

Körözést adtak ki az orosz hatóságok Hriszto Grozev, a Bellingcat nevű nemzetközi oknyomozó portál orosz ügyekkel foglalkozó szekciójának vezetője ellen. A bolgár újságíró számos orosz hazugságot és titkos akciót leplezett le, és most rejtőzködve él, hogy ne járjon úgy, mint a Kreml több ellensége, azaz ne kapjon ólmot, radioaktív polóniumot, vagy éppen novicsok nevű idegmérget az orosz titkosszolgálattól.
A bolgár reménytelen eset
A körözést elrendelő dokumentumban nem említik meg, hogy mivel vádolják a hollandiai székhelyű Bellingcat oknyomozó portál legismertebb újságíróját, csak annyi derült ki, hogy Grozev cselekedeteivel megsértette az orosz törvényeket. Júliusban az orosz állami médiumok azzal vádolták meg, hogy köze volt egy olyan állítólagos akcióhoz, amelynek célja az lett volna, hogy orosz harcigépeket pilótástul Ukrajnába juttassanak.
A vádak szerint Grozev volt az, aki megtalálta azokat az embereket, akik eljuttatják a pénzt a dezertáló orosz katonákhoz.
A körözés elrendelésének gyakorlati értelme nincs: Grozevnek van annyi esze, hogy nem utazik Oroszországba, a kiadatás réme pedig nem fenyegeti, aligha akad ugyanis olyan ország, amely megalapozottnak tartaná az újságíró elleni vádakat.
A bolgár oknyomozó újságíró által közzétett egyik videó a Twitteren, amelyben a Wagner Csoport tagjai azt üzenik az orosz vezérkari főnöknek, hogy „szar alak”, mert nem küldött nekik aknákat az ukrajnai Bahmutba
Biztosra vehető, hogy az oknyomozó tevékenységével sok bosszúságot okozott a Kremlnek. Grozev volt az, aki egyebek mellett bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a légvédelmi eszközöket az ukrajnai szakadároknak átadó Oroszország volt felelős a Malaysia Airlines Boeing gépének 2014-es lelövéséért: a Kelet- Ukrajna fölött bekövetkezett tragédia közel 300 életet követelt.
Ugyancsak ő és a Bellingcat többi újságírója bizonyította be, hogy az orosz titkosszolgálatnak köze volt a kiugrott orosz kém, Szergej Szkripal elleni 2018-as, illetve a legismertebb orosz ellenzéki Alekszej Navalnij ellen 2020-as novicsokos merénylethez.
Grozevék Németországban is nyomoztak, ott azt derítették ki, hogy az orosz titkosszolgálat embere volt az, aki 2019-ben Berlinben a nyílt utcán agyonlőtt egy csecsen ellenzékit.
Grozev a február óta tartó ukrajnai orosz agresszió idején sem hallgat: rendszeresen leleplezi az ukránellenes orosz propaganda alaptalan állításait, és dokumentálja az orosz megszállók által elkövetett háborús bűncselekményeket.
Utóbbival mindenképpen sok ellenséget szerzett magának Moszkvában, ahol már az is bűncselekménynek – az orosz hadsereg lejáratásának – számít, ha valaki háborúnak nevezi az orosz hatóságok által még most is „különleges katonai akciónak” nevezett ukrajnai agressziót.
Mindezt Grozev nyílt forrásokból szerzett adatokkal teszi. Hiába vádolja őt és a Bellingcatot Moszkva azzal, hogy az oknyomozó portál a CIA és a többi nyugati titkosszolgálat nyilvános arca, az újságírók valóban nem titkos forrásokat használnak: egyebek mellett a különféle orosz hatóságok – belügy, útlevélnyilvántartás, légitársáságok – korábban aluljárókban, most a neten árult adatbázisait, a különböző helyeken készült fényképek és videók geolokációs adatait, illetve a biztonsági kamerák kikérhető felvételeit.
Megfélemlítési kísérlet
A körözési listára való felvétel egyik fő célja az lehet, hogy megfélemlítsék az 53 éves Grozevet – és vele a többi, Oroszország után kutakodó oknyomozót – hiszen ezzel a lépéssel emlékeztették az orosz hadsereget „lejáratókat”, hogy Moszkva figyel rájuk.
Az oknyomozó már most is rejtőzködve, lakóhelyét sűrűn váltogatva él, amikor interjút ad, akkor sem árulja el, éppen hol tartózkodik. Miközben elismeri, hogy tart egy esetleges merénylettől, azt is hangsúlyozza, esze ágában sincs feladnia munkáját, és a fenyegetések ellenére is folytatja az oknyomozást.
A Bellingcathez 2015-ben csatlakozott Grozev arról is beszélt, hogy nem a körözéstől tart, hanem attól, hogy egyes személyek egy merénylettel, vagy emberrablással próbálnak segíteni a Kremlnek.
– Az FSZB-ből, az orosz titkosszolgálatból kilépett emberektől is tudjuk, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk a velünk kapcsolatba lépni akaró új emberekkel

Eleonora Mitrofanova, Oroszország szófiai nagykövete szerint a bolgár újságíró nem számít „fenyegetett személynek”, de azért nem kellene Oroszországba mennie (Forrás: Novinite)
– magyarázta az újságíró, aki most állítólag egy Európán kívüli országban tölti napjait.
Az orosz lépés egyébként tovább rontotta Moszkva és Szófia egyébként sem felhőtlen viszonyát. A körözés bejelentését követő első napban bizonytalanság jellemezte a bolgár álláspontot, míg az EU-párti ellenzék határozottan elítélte a moszkvai döntést, és azt hangsúlyozta, a cél az Oroszország háborúját elítélők elhallgattatása, a kormánypártok bántó csenddel reagáltak a Kreml húzására.
Később azonban megváltozott a helyzet, az orosz nagykövetet behívatták a külügyminisztériumba, a kormányfői posztot ideiglenesen betöltő Galab Donev pedig elfogadhatatlannak nevezte a „megfélemlítési kísérletnek” nevezett orosz lépést.

English
This is already too much even for dumplings: The sixth election may come within two years in Bulgaria

President Rumen Radev has entrusted Mariya Gabriel, a representative of the GERB party which performed the best in the Bulgarian parliamentary elections on April 2nd, with the task of forming a government. The other parliamentary parties are not impressed with the candidate, and it is becoming increasingly likely that the country will hold its sixth legislative election within two years.
One question remains
Why? Recent elections have shown that no single party could secure a sufficient majority to form a functional coalition government.
In the past two years, two different solutions emerged. One involved several parties with divergent ideologies coming together, only to find out a few months later that a forced marriage cannot work, even if divorce means losing power.
This was the case for the pro-European, EU-supporting Prime Minister Kiril Petkov, whose party, „Continuing the Change,” barely lasted six months in the prime minister’s seat.
The second, much simpler scenario was that forming a government became impossible altogether, saving the effort of submitting a vote of no confidence before calling for new elections.
Currently, the second solution seems to be taking shape. President Rumen Radev, who has been the only stable figure in Bulgarian political life since January 2017, has entrusted Mariya Gabriel, a prominent representative of the GERB party, responsible for innovation and research at the European Commission, with the task of forming the government.
Gabriel spoke about her intention to create an expert government with a single goal: improving the quality of life for citizens.
However, the opposition and likely a large portion of the population are not thrilled about GERB forming a government. The real leader of the party, Boyko Borissov, who previously worked on improving the quality of life for citizens as Prime Minister, was only focused on benefiting himself and his close allies—known as corruption—which eventually led to his downfall amidst escalating bribery scandals.
Politics – the art of the impossible?
Borissov probably has a strong desire to become Prime Minister again, but he knows that in the current parliamentary composition, where his party barely received more than a quarter of the votes, he has no chance.
That’s why he has proposed the formation of various ‘expert’ governments or unity governments several times, but the opposition has not yielded thus far.
Petkov and the leaders of the second-strongest parliamentary party firmly ruled out any cooperation with Borissov’s GERB, and it seems that even smaller factions believe that joining forces with GERB would only harm their future prospects.
The problem is that while other parliamentary parties could avoid GERB, these alliances have proven to be short-lived in the past. Additionally, the nationalist and partly pro-Russian factions have gained strength, which the ‘Continuing the Change’ party is also unwilling to cooperate with.

Related article
Gabriel now has one week to find partners and ministerial candidates, and if she fails, Petkov’s party may attempt to form a government.
The only glimmer of optimism may lie in the fact that almost everyone is aware that even twenty more elections could be held, but given the current power dynamics, it is highly unlikely that any outcome would allow for the formation of a genuine and lasting parliamentary majority.
This might encourage the players in the political arena to set aside their personal and political differences and try to move the country forward.
Indications of this can be seen in the past few days, as statements about insurmountable differences between GERB and ‘Continuing the Change’ have become quieter. Public opinion pollsters are already gauging the level of societal support for such a coalition.
It’s not significant: only 29 percent of respondents would support the collaboration between the two parties, while 56 percent would oppose it. However, it is true that among voters, this is still the most popular coalition, with even fewer supporting the other possibilities.
Self-destructive
Some color has been injected into the political arena by Ivan Geshev, the Chief Prosecutor and a former ally of Borissov, who has come alive and is determined to complete his seven-year term that began in 2019.
A few days ago, Geshev became the target of an assassination attempt: a car bomb exploded near his vehicle, and the Chief Prosecutor accused Borissov and the political mafia that rules the country of carrying out the attack.
Geshev spoke of how his family members were almost victims, which is hardly believable since it was revealed that his wife and children were not even present at the scene.
Geshev’s car was not damaged by the alleged explosion, and an increasing number of people believe that the Chief Prosecutor staged the „assassination attempt” to gain some cheap popularity.
If the attack, if it even happened, backfired. More and more people are demanding the Chief Prosecutor’s resignation, as he has tarnished his office with the „story” about the attack. For now, Geshev is unwilling to step down and publicly tore apart a previously signed resignation statement.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt