Közeleg Zoran Đinđić meggyilkolásának huszadik évfordulója. A CNN közeli N1 televízió szerbiai csatornája úgy értesült, hogy – nem az évforduló alkalmából – ma szabadlábra került Dušan Krsmanović, a „zimonyi klán” egykori tagja. Krsmanović egyike volt azoknak, akiket a Kis-Jugoszlávia (Szerbia-Montenegró) egykori miniszterelnökének, Zoran Đinđićnek a meggyilkolásáért ítéltek el. Belgrádi sajtójelentések szerint a most szabaduló férfi 14 gyilkosság elkövetésében vett részt, az egyiknek közvetlen végrehajtó volt.

A huszadik évforduló

Krsmanovićot mindössze néhány nappal a volt kis-jugoszláv miniszterelnök meggyilkolásának huszadik évfordulója előtt engedték ki a börtönből, ami különös fényt vet a közelgő évfordulóra, illetve az ahhoz kapcsolódó esetleges megemlékezésekre.

Zoran Đinđić (1952-2003)

A férfi közel húsz év után szabadult. 2019-ben már kérte korábbi szabadlábra helyezését, miután letöltötte büntetésének kétharmadát, de a kérelmét akkor elutasították.

Krsmanovićot a „Szablya” akcióban tartóztatták le, amely a merényletet elkövetők nyomrakerítésére indított rendőrségi művelet volt.

Az elsőfokú bíróság 30 év börtönbüntetésre ítélte, de a fellebbviteli bíróság 20 évre mérsékelte a büntetését.

A most szabadult férfi 2008-ban egy fellebbezésben bűnösnek vallotta magát, és egyúttal enyhébb büntetés kiszabását kérte.

– fogalmazott írásos vallomásában Krsmanović.

A „beismerő vallomás” miatt megfenyegették őt és a családját is, ezért Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovicában) ült, és nem Pozsarevácon (Požarevac), ahol a merénylet többi résztvevőjét tartják fogva.

Rendszerváltást akartak

Dušan Krsmanović a gyilkosság előtt a zimonyi klánon belül kábítószerkereskedelemmel foglalkozott, belgrádi sajtójelentések szerint a drogot Dušan Spasojević Šiptartól, a zimonyi klán vezetőjétől kapta, aki azt egy másik bandatag által külföldről szerezte be.

A most szabadult férfi állítólag a zimonyi klán egyik legjobb drogdílere volt, alatta egy egész hálózat működött, ez a sajátos MLM belgrádi srácokból állt, akik a szerb fővárosban terjesztették a kábítószert.

A 2003. március 12-én végrehajtott Đinđić-gyilkosság alkalmával az volt a feladata, hogy figyelje a miniszterelnöki jármű mozgását, és azt jelentse a többieknek.

A vád szerint Dušan Krsmanović a Nemanja utcában, vagyis a régi vasútállomás felé vezető többsávos út mentént tartózkodott, ahonnan a Zoran Đinđićet szállító járműkonvoj érkezését várták.

– mondta a figyeléssel megbízott Krsmanović, aki már korábban is részt vett egy Zoran Đinđić ellen végrehajtott merényletkísérletben.

Krsmanović nem avatták be a merénylet előkészítésének minden részletébe, csak annyit hallott a társaitól, hogy az egykori miniszterelnök meggyilkolásának indítéka a hatalom megszerzése volt annak érdekében, hogy Nebojša Čović legyen Kis-Jugoszlávia új miniszterelnöke, az elnöki posztot pedig Vojislav Koštunica töltse be.

Đinđić meggyilkolásának ugyanakkor több oka is volt, ezek közül hármat érdemes kiemelni.

A volt miniszterelnök harcot hirdetett a szervezett bűnözés ellen, különleges ügyész kinevezését jelentette be, és szerb háborús bűnösöket adott ki a Hágai Törvényszéknek, beleértve Slobodan Miloševićet volt szerb és kis-jugoszláv elnököt is, akit a legnagyobb felelősség terhelt a délszláv háborúk kirobbantásáért.

Krsmanović elmondása szerint a volt kis-jugoszláv miniszterelnök meggyilkolását Dušan Spasojević Šiptar határozta el, miután találkozott a katonai elhárítás volt parancsnokával, Aca Tomićtyal, aki kapcsolatot tartott fenn az állambiztonsági halálosztagnak nevezett vörössapkás különítmény tagjaival.

Állítólag ők biztosították azt a fegyvert, amelyből a végzetes napon Zvezdan Jovanović Zmija (Kígyó) leadta a két, más források szerint három lövést.

A koszovói származású Jovanović a rettegett vörössapkás terrorellenes egység tagja volt, és annak ellenére alezredesi rangot viselt a rendőrségnél, hogy szakmáját tekintve lakatos volt, korábban ugyanis a Kelet-Szlavóniában és a Drina mentén brutális gyilkosságokat végrehajtó Željko Ražnatović Arkan különítményének tagja volt.

Krsmanović nem az első, aki a merényletet végrehajtó „brigádból” szabadult, a Žmigiként ismert Željko Tojaga a vörössapkások egykori tagja, tavaly április közepén hagyta el a börtönt, miután letöltötte 15 éves büntetését.

A Đinđić-gyilkosságot követően elsőként Saša Pejaković Pele szabadult, aki szintén a vörössapkás műveleti egység erősítette, és a gyilkosság végrehajtásából kivett szerepe miatt nyolc évet töltött börtönben.

Nem sokáig bujkáltak

A volt kis-jugoszláv miniszterelnök meggyilkolását követően a zimonyi klán tagjai bujkálni kezdtek, egy részük bérelt lakásokban rejtőzött el, de a Szablya akció során gyorsan a rendőrök látókörébe kerültek.

– mondta el egy alkalommal a ma (március 7-én) szabadult férfi, akinek a testvére szintén bandatag volt, és szintén a drog terítéséből élt.

A hivatalos változat szerint a zimonyi klánt vezető Spasojević két héttel a Đinđić-gyilkosságot követően a rendőrséggel folytatott tűzharcban vesztette életét, más – nem hivatalos verziók szerint – a rendőrök Spasojevićet és a vele elkapott egyik társát brutálisan megverték, majd lelőtték.

A boncolási jegyzőkönyv szerint Spasojevićet hét golyó találta el, három a fején, és négy a testén.

Az még gyanúsabbá teszi a hivatalosan elővezetett változatot, miszerint Spasojevićet és társát azért ölték meg, mert ellenállást tanúsított, az említett boncolási jegyzőkönyv szerint azonban a két bűnözőt közvetlen közelről és felülről lőtték hátba, valamint fejbe.

A hivatalos változat hitelességében kételkedők szerint úgy nehéz ellenállást tanúsítani, hogy valaki háttal van a támadóinak, de a Balkánon még ez is előfordulhat. A gyilkosság huszadik évfordulója a következő napokban még inkább Szerbiára irányítja a fényt, aminek az egyik résztvevő mostani szabadon engedése nem éppen a legszebb felvezetése.

A Mercedes, a Rio Tinto, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és Szerbia kormánya arról tárgyal, hogy a Mercedes elektromosautó-gyárat építene Szerbiában. Diplomáciai körökben terjedő hírek szerint a projekt értéke 2,5 milliárd euró. Emlékezetes, hogy az EBRD a Belgrád-Niš vasútépítési projektbe is beszállt, amely körülbelül ugyanolyan nagyságú beruházás, mint a Mercedes szerbiai gyárának létesítése. A szerbiai gyárban készülő autók egyébként lítiumakkumulátorokat használnának, amelyekhez a lítiumot az ausztrál-brit Rio Tinto bányászná ki Szerbiában.

Bicskanyitogató elnöki viselkedés

A szerb elnök legutóbbi televíziós szereplése alkalmával megerősítette, hogy a belgrádi kormány tárgyal a német óriáscéggel, amely elektromosautó-gyárat létesítene Szerbiában.

Aleksandar Vučić a február végi interjúban elmondta, hogy már többször is tárgyaltak egy ilyen projektről, és hogy számtalanszor gondolkodott már a megvalósításáról.

– jelentette ki a szerb elnök, aki szerint ezzel kapcsolatban eddig még nem született megállapodás, de több alkalommal is tárgyaltak már róla az Európai Bizottsággal is.

A Mercedesről is beszélt a szerb elnök (Forrás: RTS, Screenshot)

Az interjú során Vučić bicskanyitogató módon „fikázta” – nincs rá jobb szó! – a műsorvezetőt, de azért az interjúnak csúfolható adásból kiderült, hogy a Mercedes elektromos autókat gyártó üzemének Szerbiába történő telepítéséről hónapokkal ezelőtt folytak tárgyalások.

A szerb elnök ezzel kapcsolatban felhánytorgatta a műsorvezetőnek, hogy a szerbiai állami televízió – amelynek Vučić a vendége volt – a lítium kiaknázása ellen kampányolt azzal az általa tolmácsolt állítással, hogy „Szerbia eltűnik, ha a lítium kiaknázásába kezd”.

– tette fel a kérdést a kocsmai szintre süllyedő szerb államfő. Ezt követően elkanyarodtak erről a témáról, de az összevissza vádaskodás – ami az egész interjút jellemezte – tovább folytatódott.

Koszovó vagy egy Mercedes-üzem?

Néhány nappal az elnöki interjú előtt a Demostat közvéleménykutató cég arról írt a honlapján, hogy az említett külföldi partnerekkel folyó tárgyalósok már közelednek a végső megállapodáshoz, de a potenciális beruházás attól függ, hogy Szerbiában sikerül-e kitermelni a lítiumot, de azt is számításba veszik, hogy a belgrádi kormány milyen külpolitikai irányultsággal rendelkezik az elkövetkező időszakban.

Itt érdemes megemlíteni, hogy a szerb kormány a Loznica, vagyis az érintett környék lakosságát hergelő ellenzéki pártok és környezetvédelmi csoportok nyomására tavaly (2022) leállította a lítium kiaknázásával kapcsolatos előkészületeket.

Mindeközben a szerb elnök folyamatosan a lítium kitermelését támogatta, ezért a brit-ausztrál cég nem tűnt el Szerbiából, és – talán az elnöki állásponttól felbátorodva – „fű alatt” folytatta tevékenységét, egyes hírek szerint például nem állította le a lítium kiaknázásával kapcsolatos területek felvásárlását.

A Mercedes is eszébe juthatott a szerb elnöknek a brüsszeli találkozón (Forrás: Twitter, Josep Borrell)

A másik dolog, amit nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a Koszovó helyzetéről szóló tárgyalások legutóbbi fordulóját két nappal azt követően tartották, hogy a Demostat cikke megjelent, tehát Vučić úgy ült le tárgyalni Koszovóról, hogy elnöki szemei előtt ott lebeghetett a Mercedes szerbiai megjelenése, amiért – mint mondta – a világon mindent megadna.

Miután a német cég elektromos autókat gyártó üzemével kapcsolatos tervekről Szerbia az Európai Bizottsággal is tárgyalt, Vučić említett álláspontját nyilván a Szerbia és Koszovó között közvetítő Európai Unió, illetve Josep Borrell is ismerte, vagy ismerhette, és esetleg felhasználhatta a Koszovóról folyó tárgyalások során.

Kicsit tovább, esetleg túlgondolva a helyzetet, felmerülhet a kérdés, hogy a szerb elnök zsarolható-e ezzel, miután korábban azt mondta, hogy a Nyugat gazdasági nyomást kíván gyakorolni Szerbiára, ha nem fogadja el a már európai tervként emlegetett francia-német javaslatot.

Ugyanakkor a Szerbiának ígért „sárgarépa-projekt” része lehet a Mercedes érkezése, ha Belgrád konstruktív magatartást tanúsít a Pristinával folytatott tárgyalásokon, és elfogadja a Koszovóra vonatkozó európai tervet – vagyis ad abszurdum, a kérdés úgy is felmerülhet, hogy mi ér többet Szerbiának, Koszovó, vagy egy Mercedes üzem?

A német óriáscég döntése, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank garanciáival gyárat nyit Szerbiában, egyértelműen jelezné, hogy Szerbia milyen irányba halad, vagyis hogy nyugat felé tájolta be magát, ugyanakkor a stuttgarti cég feltűnése a „bérces balkáni országban” „erős üzenet lenne más globális befektetők számára, hogy Szerbia biztonságos befektetési célpontnak számít.

Ehhez, és a tervezett további nyugati beruházások teljesüléséhez azonban a belgrádi vezetésnek minden bizonnyal el kellene fogadnia az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájához való fokozatos igazodást, ami végső soron az Oroszország elleni szankciók bevezetését jelentené, ha egyáltalán lesz még Oroszország a jelenlegi formájában, amire odaérünk.

Elektromos Mercedesek Szerbiából

A Demostat által idézett, de közelebbről meg nem nevezett forrás szerint a Mercedes Szerbiába érkezése ezúttal nem marad a szerb kormánypropaganda szintjén, mint az a német cég és a szerb Ikarbus együttműködésének esetében történt évekkel ezelőtt, mert a szerződés aláírása esetén a végrehajtás azonnal megkezdődik.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Rio Tinto lítiumot fog bányászni Szerbiában annak ellenére, hogy a belgrádi kormány a tavalyi év elején hivatalosan felfüggesztette az úgynevezett „Jadar” projektet a környezetvédelmi aktivisták tiltakozása miatt.

Ezt megelőzően Szerbia a lítium kiaknázásának engedélyét ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a nyugati befektetők egy akkumulátorgyárat és egy elektromos autókat gyártó üzemet telepítenek Szerbiába, vagyis a belgrádi vezetés nem kívánt belemenni abba, hogy a lítium kiaknázásának fejében az ország ne kapjon semmit, és hogy a kitermelő cégek a lítiumot nyersanyagként szabadon exportálják más országokba.

A Demostat beszámolója szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Rio Tinóval való együttműködés megszűnik, ugyanakkor nyitva áll a lehetőség, hogy az állam új partnert találjon, amelynek nem csorbult annyira a hírneve, mint a brit-ausztrál vállalatnak, a Rio Tintót ugyanis világszerte számos vád éri környezetromboló tevékenysége miatt.

A nemzetközi bányászati cég azonban nem adja fel, és ezt a Reuters egyik decemberi jelentése is bizonyítja, miszerint a Rio Tinto vezérigazgatója egy sydney-i befektetői tájékoztatón azt mondta, hogy a Jadar, vagyis a szerbiai projekt „hihetetlen értéket képvisel”, ezért a cége nem mondott le a szerbiai lítium kibányászásáról.

A fiúk a bányában dolgoznak. 2030-ra a mongóliai Oyu Tolgoi lehet a világ ötödik legnagyobb rézbányája az ázsiai ország miniszterelnöke szerint (Forrás: Twitter, Л.Оюун-Эрдэнэ)

Ezzel párhuzamosan a multinacionális cég szerbiai leányvállalata, a Rio Sava nem tagadja, hogy folytatódott a földvásárlás Loznica környékén.

A projekt folytatása mellett szól, hogy Vučić elnök minden alkalmat megragad arra, hogy elégedetlenségét fejezze ki a lítium kiaknázásával kapcsolatos projekt és a Rio Tinóval való együttműködés leállítása miatt – és akkor gyengén fogalmaztunk.

A Rio Tinto mellett szól az is, hogy a Mercedesszel kapcsolatos tárgyalásokban részt vesz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is, amely 2015-ben együttműködött a brit-ausztrál céggel egy mongóliai projektben, amely földalatti rézbányák létesítésére vonatkozott.

Mindennek a végén levonhatjuk a következtetést, hogy ha a Mercedes Szerbiába települ, akkor bizonyos értelemben Szerbia lesz a következő Mongólia, és ebben az EBRD segít a belgrádi vezetésnek, vagy netalán a Rio Tintonak.

---

---

Rakéta-ügyben Szerbia továbbra is tagad, a szerb külügyminiszter és a védelmi tárca vezetője egyaránt azt állítja, hogy Szerbia hivatalosan nem szállított rakétákat Ukrajnának. Ivica Dačić szerb külügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború kezdete óta Szerbia nem exportált, és nem is adott engedélyt fegyverek és katonai felszerelések exportjára Ukrajnába és Oroszországba, sem olyan országba, amely nemzetközi szempontból „problémásnak” tartható. A legutóbbi fegyverszállítási botrány során ugyanakkor nem állította senki, hogy közvetlenül Ukrajnába tartó exportról lenne szó, és hogy ezen címen adtak volna ki az engedélyt. Megpróbáljuk felvázolni, hogy miként zajlott az ügylet, amelynek minden részletéről valószínűleg egyik szereplő sem tudott.

Leginkább a káposztának örült

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova 2018-ban a gučai rézfúvósszábor (fesztivál) kiemelt vendége volt Ivica Dačić társaságában, és nem is titkolta, mennyire örült annak, hogy Szerbiában „kapcsolódhatott ki”.

Ivica Dačić pedig annak örült, hogy vendégül láthatta a szóvivőasszonyt, aki a rezesbandákat hallgatva kipróbálta a szerb ételkülönlegességeket, ezek közül leginkább a húsos káposzta tetszett neki a legjobban.

Táncoskedvű Zaharova (Forrás: Blic)

Zaharova annyira jól érezte magát, hogy legalább egy alkalommal még táncra is perdült.

Az orosz külügyi szóvivőnek a héten azonban nem „táncolhatnékja”, hanem inkább „tanácoltathatnékja” volt, kijelentette ugyanis, hogy Moszkva hivatalos magyarázatot vár az Ukrajnába küldott szerb rakétákkal kapcsolatban.

Ivica Dačić szerb külügyminiszter pozíciója révén az egyik illetékes, és ezáltal az egyik megszólított lehetett, az ismeretség okán pedig akár kötelességének is érezhette, hogy válaszoljon Zaharovának, akivel öt évvel ezelőtt közösen „rezeskedett” Gučában.

Hivatalosan tagadják

Dačić válaszolt is az oroszi külügyi szóvivőnek: ennek során elhárította ugyan a szerb állam felelősségét, viszont nem oszlatta el teljesen azt a gyanút, hogy egy szerb fegyverkereskedő által valami érintettség mégis lehetett.

A szerb diplomaták napokban megtartott belgrádi konferenciáján Dačić azt mondta, hogy Szerbia az ukrajnai háború kezdete óta nem exportált, és nem adott engedélyt fegyverek és katonai felszerelések kivitelére Ukrajnába és Oroszországba, sem pedig olyan országba, amelyet nemzetközi szempontból problémásnak tart.

Megfogalmazása szerin ha valakinek, akkor neki erről vannak információi, mert az általa vezetett minisztérium részt vesz a fegyverexportra vonatkozó engedélyek kiadásában.

Dačić azonban hozzátette, hogy a legális intézményekről beszél, amelyek rendelkeznek exportjoggal.

A kiviteli engedély aláírója (Screenshot)

A szerb külügyminiszter igazat mond, a kérdés azonban nem ilyen egyszerű, a nyomokat ugyanis sikerült eltüntetni, ha egyáltalán a belgrádi kormányzat tisztában volt azzal, hogy valójában mi zajlik.

Az orosz Mash hírportál a napokban közzétette a „bizalmas” jelzéssel ellátott szerb kiviteli engedélyt, amelyet 2022 október 21-én adtak ki Belgrádban, igaz, ezt nem a szerb külügyminisztérium, hanem a szerb kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs minisztérium tette, amelynek nevében az aláíró Stevan Nikčević államtitkár volt.

De ez a dokumentum sem arra vonatkozott, hogy a szerb rakéták kivitelét engedélyezték Ukrajnába, ennél mindenki rafináltabb volt.

Viszont mintha magában a dokumentumban is lenne némi mesterkedés, a korábban végfelhasználóként meghatározott török Arca cég közvetítőként szerepel török elnevezéssel, végfelhasználóként viszont a török Védelmiipari Ügynökség van megnevezve, ami vélhetően szintén az Arca szerbre lefordítva, és cirill betűkkel leírva.

Tehát az Arca valószínűleg önmagának közvetített, de nehezen hihető, hogy ezt az engedélyt aláíró személy ne vette volna észre, vagy ne tudta volna.

Abban mindenképpen igaza van a szerb külügyminiszternek, hogy végfelhasználóként nem Ukrajna vagy Oroszország van megjelölve, hanem egy félig-meddig török állami cég, az engedélyt viszont nem a külügyminisztérium adta ki. Ezek alapján szintén igaz, hogy a szerb állam nem szállított fegyvereket sem Ukrajnába, sem Oroszországba, és erre vonatkozó engedélyek/bizonyítékok nincsenek – megtette helyette valaki más.

Korábban Miloš Vučević szerb védelmi miniszter a szkupstinában (parlamentben) azt mondta, hogy Szerbia nem exportál katonai felszerelést és fegyvert sehova, ahová az nem engedélyezett, hozzátette azonban, hogy „az viszont nem tartozik Szerbiára, hogy a magáncégek harmadik piacokon vásárolnak-e, és adnak-e el szerb fegyvereket más országok kereskedőinek”.

Ki volt a proxy szállító?

Ha a fenti félmondatot értelmezzük, akkor arra lyukadunk ki, hogy egy olyan cégről lehet szó, amely nem tartozik állami felügyelet alá, viszont együttműködik az állami kézben lévő fegyvergyárral, itt egy magánkézben lévő fegyverkereskedő kerülhet szóba, amelynek a cége már nem a szerb állam nevében jár el.

A „nyugati tájolású” szerb ellenzéki sajtó Slobodan Tešić szerb fegyverkereskedőre gyanakszik, és nem alaptalanul.

Ha tüzetesebben megnézzük a fegyverkiviteli engedélyt, akkor abban az található, hogy az áru tulajdonosa nem a szerb állam, és nem is a szerb állami Krušik cég, hanem a Sofag doo (korlátozott felelősségű társaság), amely belgrádi médiabeszámolók szerint Slobodan Tešić lányának a tulajdonában van.

Gyaníthatóan az történt, hogy Krušik eladta vagy átadta a fegyvereket a Sofagnak, vagy a Sofag a nevére vette a küldeményt, amely Törökországban landolt, ahol a szerb minisztériumi engedély szerint kizárólag hadiipari célokra lehetett volna felhasználni.

A szerb állam tehát a formalitásokat tekintve tiszta, az országból kivitt fegyverek/rakéták nem Szerbia tulajdonát képezték, nem Szerbia, vagy a szerb állami fegyverkereskedő cégek adták el, a papírok szerint Szerbia nem szállított fegyvert sem Ukrajnának, sem Oroszországnak, így a miniszterek is igazat mondtak, merthogy – mint már említettük, illetve említették Belgrádban, az már nem tartozik Szerbiára, hogy mit csinálnak a fegyverkereskedelemmel foglalkozó magáncégek.

Az persze kérdésként felmerülhet, hogy a szerbek tudtak-e arról, hogy a megnevezett török végfelhasználó (& közvetítő) vajon milyen céllal vásárolta a rakétákat, és hogy mire akarta őket felhasználni, nyilván nem babkarónak.

Elképzelhető, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy mi lesz a rakéták útja, bár az ukrajnai háború közelsége miatt azért „némi sejtésük” lehetett.

Miért lett ebből ügy?

Mindössze egy héttel az ukrajnai orosz invázió kezdetének évfordulója után a Kreml-közeli média arról számol be, hogy Szerbia állítólag fegyvereket ad el az ukrán hadseregnek.

A Mash (mash.ru) orosz portál a közelmúltban a forrás megjelölése nélkül közétett egy rövid beszámolót, a csatolt videóban pedig ellenőrizetlen dokumentumokat közölt, amely alapján azt állította, hogy a Krušik szerb hadiipari cég 3500 tüzérségi lövedéket adott el az ukrán védelmi minisztériumnak.

A közzétett dokumentumok valódiságát ugyan nem sikerült megállapítani, ugyanakkor sem orosz, sem szerb részről senki sem vonta kétségbe a dokumentumok hitelességét. Ha lépésről lépésre követjük az eseményeket, kirajzolódik, hogy ebben a komplikált fegyverszállítási ügyben egy-egy kanadai, szlovák, amerikai és török ​​cég vett részt.

Egyedül a Krušik tiltakozott, amely szerint a médiában „habosított történet” hiányos, és nem kapcsolódó információk felhasználásán alapul, ami rendkívül rosszindulatú módon próbálja negatív kontextusba helyezni a szerb céget.

A Krušik hozzáteszi, hogy a nyilvánosságra került dokumentumokban vannak ellentmondások – a fegyvereladás állítólagos sorrendjének és az elnevezések tekintetében, az utóbbival kapcsolatban megjegyzik, hogy a bemutatott papírokban két elnevezés szerepel, az egyik M-21 GRAD, a másik a GRAD-200, amelyek közül ők csak a GRAD-200 jelzést használják az általuk gyártott rakétákon, de miután nem vagyunk fegyverszakértők, ebbe nem mennénk bele.

– közölte a dél-szerbiai cég, amely mindezek ellenére szintén nem állította, hogy a dokumentumok hamisak lennének.

A kiviteli engedély értelmében a végfelhasználó a szóban forgó ügyben nem Ukrajna, ukrán cég nem is szerepel benne, hanem a török Arca, amely aztán tovább adta a rakétákat, megint csak ukrán cégek bevonása nélkül.

A BBC közben megállapította, hogy a videón látható munkások az „S Sistem Logistics Services Co” török ​​cég logójával ellátott munkaruhát viselnek, amelynek több raktára van Törökországban, például az isztambuli repülőtéren is, de a honlapja szerint Pozsonyban nincs telephelye, ezért a Mashnak az az állítása vitatható lehet, hogy a felvételek Pozsonyban készültek, de ha elengedjük a fantáziánkat, akkor ezt sem zárnánk ki feltétlenül.

Viszont, ha jobban megnézzük a török szállítólevelet, akkor abban a címzettként a szlovák MSM Novaky cég szerepel, amelynek a szerepe nem túlzottan tisztázott, az ukrán védelmi minisztérium ugyanis az általa kiadott dokumentumban végfelhasználóként magát nevezi meg az exportőr Arca mellett, a beszállító pedig egy amerikai cég, a Global Ordnance Trading, amelynek a tulajdonosa Marc Morales, akinek „a gondolatai, imái és a lőszerei” Ukrajnával, azon belül pedig Valerij Zaluzsnij tábornokkal vannak.

Ha megpróbáljuk bezárni a kört, akkor az derül ki, hogy egy amerikai cég vásárolt szerb fegyvereket az ukránoknak néhány közbeeső állomás beiktatásával, ami nem lenne egyedülálló eset, az iraki háború idején az amerikaiak ugyanis szintén vettek szerb fegyvereket az iraki hadsereg számára.

Mi az a Mash?

A BBC információi szerint a fegyverszállítást leleplező Mash orosz hírportált a News Media cég működteti, amelynek többségi tulajdonosa a Kreml-közeli Aram Gabrelyanov.

A Mash egyike azoknak az orosz portáloknak, amelyek az ukrajnai inváziót dicsőítik az orosz médiatérben és a közösségi médiában, például a Twitteren.

Gabrelyanov az utóbbi években különböző médiacsatornák irányításában vett részt, amelyek munkáját az orosz állami költségvetéséből finanszírozták.

Tavaly (2022) novemberében két másik újságíróval együtt 450 000 eurós támogatást kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől új médiaprojektek indítására az ukrajnai szakadár régiókban, vagyis a donyecki és a luganszi „államalakulatban”, amely azóta már csatlakozott Oroszországhoz, ha igaz.