Oroszország
HÁBORÚS PORNÓ: A szex az ukrajnai háborúban
Ha béke van, ha háború, az emberek jó része nem akar lemondani a szexről, s ez most az Ukrajna elleni orosz agresszió hónapjaiban sincs másként. A szex – legalábbis részleges – digitalizációja ugyanakkor furcsa helyzetetek is szül.
Szexéhes érkezők
Február 24-én nem csak a harckocsik dübörgése és a rakéták becsapódása jelezte, hogy megkezdődött az Ukrajna elleni, a mai napig is tartó orosz agresszió. A fegyvercsörgés mellett ugyanis megélénkült a különféle randiapplikációk forgalma is, az Ukrajnába betört orosz katonalegények például százszámra küldözgették a meghívókat a közelben – már ukrán területen élő – lányoknak a Tinder ajánlatokat.
A Tinder az az app, amelyben a jelentkezők – közel lévők – fényképeit jobbra, illetve balra lehet tolni attól függően, hogy a válogatást végző személy kíván-e élőben is találkozni a delikvenssel, vagy sem.
A meglehetősen pofátlan és nem kis önbizalomról tanúbizonyságot tevő felajánlkozások hátterében az áll, hogy az Ukrajnába bevonuló orosz katonák is azt hitték, amit Vlagyimir Putyin orosz államfő. Azt, hogy az ukránok kenyérrel és sóval, a lányok pedig megvetett ággyal várják a felszabadítókat.
A kenyérből és sóból nem lett semmi, Ukrajna polgárai – még a szinte csak oroszajkúak lakta Harkiv lakói is – fegyverrel fogadták a betolakodókat. A Tinder-randikból sem lett semmi, viszont sokaknak eszébe jutott, hogy az appot jól fel lehet használni propaganda célokra.
Mivel oroszországban gyorsan betiltották a nem a Kreml narratíváját szajkózó nyugati közösségi oldalakat – például a Facebookot – sok ukrán, illetve ukránokkal szimpatizáló külföldi az orosz megszállás alatt lévő területek közelébe jelöli be magát, és szöveges, illetve fényképes üzenetekkel próbálja eljuttatni az orosz katonákhoz az ukrán álláspontot.
Mások pedig arra használják a Tindert, illetve a többi applikációt, hogy azt figyeljék, hol jelentkeznek be az orosz katonák, s ezt az információt továbbítják az ukrán hadsereghez.
A tapasztalatok azt mutatják, a szemben álló felek igencsak figyelik a közösségi oldalakat, illetve a telefonok mozgását, és ahol több, katonakorúnak gondolt ember gyűlik össze, oda hamarosan egy lövedék is érkezhet.
Háborús pornó
Az orosz agresszió az oroszországi szexéletben is fennakadásokat okoz. A támadás miatt elrendelt szankciók következtében a digitális szexmunkások és a fogyasztók élete is megnehezült.
A vetkőzést és egyéb mutatványokat végrehajtó lányok és fiúk az orosz nagybankok elleni büntetőintézkedések miatt nem mindig kapják meg jól megérdemelt pénzüket, s a különféle szex- és pornóoldalakra előfizető oroszországi polgárok is csak nehézségek árán és kerülőutakon tudják átutalni az előfizetési díjakat.
A napokban az OnlyFans nevű oldalon szereplő oroszországi “művészek” maradtak pénz nélkül, miután a szankciók miatt nem kaphatták meg a rajongók dollárjait.
Egy ideig aggodalomban élt az oroszországi férfitársdalom egy része, az invázió megindítása utáni napokban ugyanis elterjedt az az álhír, amely szerint az egyik legismertebb felnőtt oldal, a Pornhub is kivonul az országból.
egym
Az is figyelemre méltó jelenség, hogy az orosz agresszió megindítása után megnőtt az érdeklődés a térség iránt: megugrott az “ukrán lány” címkékre való keresés, de sokkal többen kerestek a “háborús pornó” szóösszetételre is. Utóbbi valószínűleg arra utal, hogy a hős és a hősnő romok között, ágyútűz közepette lesz egymásé.
Sajnos a háborús és nem önkéntes szex a valóságban is létezik, ukrán nők százai számoltak be arról, hogy a településeiken megjelent orosz katonák rendre megerőszakolták őket. Úgy látszik az orosz hadsereg átvette a szovjet armada második világháborús taktikáját, melyben a nemi erőszaknak fontos szerepe volt, a cél az ellenség megalázása és a polgári lakosság megfélemlítése.
Voltak olyan nők, akiket gyermekeik szeme láttára becstelenítettek meg, és akadtak olyanok is, akiknek a férjét agyonlőtték az erőszakoskodó fegyveresek.
Csernyihiv városában az egyik orosz egység parancsnoka egy 16 éves lányt fenyegetett meg: közölte vele, ha nem engedi magát, akkor meghalnak a szülei, és átengedi őt az alakulat többi katonájának, akik tömegesen fogják őt megerőszakolni.
Tömeges erőszak
Ukrajnában jelenleg 25 ezer háborús bűncselekmény ügyében folyik vizsgálat, és ezek jó része részben vagy egészében nemi erőszakkal kapcsolatos. Sok esetben bizonyítékok is maradtak: például az orosz katonák egymással folytatott telefonbeszélgetései, vagy az utcai, illetve bolti kamerák megőrzött felvételei.
Egy olyan telefonbeszélgetést is elfogtak az ukránok, amelyben az Ukrajnában harcoló férj felesége/barátnője felhatalmazza társát, hogy erőszakoljon meg ukrán nőket.
– Odamehetsz, megerőszakolhatod őket, és nem kell nekem semmit mondanod. Az a lényeg, hogy védekezz
– hallható az ukrán titkosszolgálat által közzétett beszélgetésben.
A vizsgálódást ugyanakkor nehezíti, hogy a megerőszakolt lányok és asszonyok általában nem szívesen beszélnek szörnyű élményeikről: nem akarják még egyszer átélni a szörnyűségeket, és azt sem szeretnék, ha környezetükben sokan megtudnák, min mentek keresztül.
Szerbia
Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet
Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A találkozót követően a szerb elnök alig írt valamit az Instagramon, az amerikai nagykövet a többiek nevében is nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, hogy nagyon veszélyes a helyzet Koszovóban.
Vučić a KFOR-t kéri
Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Szerbia számára egyik legnehezebb pillanatban “volt egy fontos beszélgetése a Quinta képviselőivel”.
Ismét felvázolta Szerbia álláspontját a legutóbbi koszovói (és metóhiai) eseményekkel kapcsolatban, és kérte, hogy “Kurti rendőrsége” helyett a KFOR gondoskodjon minden biztonsági kérdésről Észak-Koszovóban.
Vučić kérdés formájában felvetette azt is, hogy a koszovói rendőrség miért utasította el, hogy az EULEX részt vegyen abban a műveletben, amelyet Koszovó északi részén hajtottak végre a koszovói albán rendőrök.
A szerb elnök “farkasszemet nézett” a fotósnak háttal lévő amerikai nagykövettel (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Szerb nemzeti amnézia
Christopher Hill amerikai nagykövet a szerb elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a Quinta nagykövetei szerint nagyon veszélyes a helyzet Koszovó északi részén, és további erőfeszítésekre lesz szükség a kiváltó okok megtalálásához.
Hill tragikus eseménynek nevezte, ami történt, és hozzátette, hogy mindenkinek el kell ítélnie a koszovói rendőrség egyik tagjának meggyilkolását. Megjegyezte, hogy természetesen mindig sajnálják az emberéleteket, viszont nem szabad elfeledni, hogy folytatni kell a politikai folyamatot.
Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a következő napokban, hetekben erősíteni kell a diplomáciai tevékenységet. Egyúttal elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai válságot, valamint a különleges biztonsági és politikai helyzetet illetően fontos beszélni arról, hogy Szerbia hol szeretne lenni.
Hill úgy fogalmazott, hogy Szerbiának magának kell döntenie az útjáról, de annak a véleményének adott hangot, hogy a jólét nem keletről jön, mert az az útvonal folyamatosan javítás alatt áll, és a kérdés az, hogy Oroszország mikor tudja visszaszerezni azt a szerepet, amellyel hozzájárul a civilizációhoz.
Kapcsolódó cikk
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
A nagykövet úgy vélte, hogy sok ember megérti, hogy Szerbiának nincs más választása, minthogy a Nyugat részévé váljon, merthogy katonai értelemben a semlegesség drága, a független országoknak maguknak kell finanszírozniuk a védelmüket, mert számukra nem létezik a kollektív segítség elve.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy mindazzal, amit elmondott nem arra szeretne utalni, és nem osztja azokat a véleményeket, hogy Szerbiának el kell felejtenie a múlt keserű tapasztalatait, és nemzeti amnéziát kell tartania.
Hill hozzátette, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító, és nem sok eladható fegyverrel rendelkezik, pedig az ukrajnai háború előtt sokan azt hitték, hogy az orosz a második legerősebb hadsereg a világon.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy meggyengítheti és megoszthatja a NATO-t, és hogy a NATO eltűnhet, mint a Szovjetunió, amihez hozzátette, hogy amikor Svédország is csatlakozik, akkor éppen az ellenkezője következik be, és újra kell fogalmazni a NATO-szövetség határairól szóló földrajzi adatokat.
-
Koszovó7 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac2 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?