Oroszország
ZÉZNEK: Az Ukrajna elleni orosz agresszió szimbóluma lepte el Újvidéket
Ismeretlen tettesek “Z” betűkkel firkálták tele a péterváradi hidat és környékét egy nappal az Exit fesztivál kezdete előtt. A 021 újvidéki hírportál szerint a Z-betűk szerdára virradóra jelentek meg a hídon és a környező épületeken.
Zéznek ezerrel
A Z betűk alig néhány méterre vannak egymástól a péterváradi hídon, de megjelentek a közeli épületeken, valamint a töltésen is.
Az ismeretlen elkövetők az Ukrajna elleni orosz agresszió szimbólumait festették a köz- és magánépületekre, például a közeli Munkásotthonra és óvodára falaira, de még a szemeteskukára is.
– Sok Z betűt festettek mindenfelé, nyilván addig írtak, amíg nem fogyott el a festék, a vége felé ugyanis a betűk egyre halványabbak
– jelentette a 021 hírportál, amely arra emlékeztetett, hogy a szimbólumokat azt követően mázolták fel az elkövetők, hogy az illetékesek felfestették a zebrákat, amit minden évben megtesznek az Exit fesztivál kezdete előtt.
A Kalush nem jön
Kezdetben úgy volt, hogy az idei újvidéki rendezvényen részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztese, a Kalush Orchestra is, néhány nappal ezelőtt az Exit szervezői azonban közölték, hogy “rajtuk kívül álló, előre be nem kalkulálható okokból” az ukrán banda fellépése elmarad.
Végsősoron az is hír, hogy a Kalush Orchestra nem lép fel az Oroszországgal szemben nem ellenséges, és az Ukrajnát hangzatosan vagy jóformán sehogy sem támogató Szerbiában.
Ebből könnyű arra következtetni, hogy az ukrán együttes újvidéki színpadi produkciójának lemondása politikai okokkal indokolható, amire a mostani aszfalt- és falfestészet valamelyest magyarázatot is ad, utólagosan mindenképpen.
Aki kíváncsi rájuk, annak el kell utaznia a budvai Sea Dance fesztiválra, Montenegró ugyanis Ukrajnát tekintve baráti ország, és ott kevésbé valószínű, hogy az ismeretlen tettesek tele “zézik” az utakat és épületeket.
Szerbia
Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet
Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A találkozót követően a szerb elnök alig írt valamit az Instagramon, az amerikai nagykövet a többiek nevében is nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, hogy nagyon veszélyes a helyzet Koszovóban.
Vučić a KFOR-t kéri
Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Szerbia számára egyik legnehezebb pillanatban “volt egy fontos beszélgetése a Quinta képviselőivel”.
Ismét felvázolta Szerbia álláspontját a legutóbbi koszovói (és metóhiai) eseményekkel kapcsolatban, és kérte, hogy “Kurti rendőrsége” helyett a KFOR gondoskodjon minden biztonsági kérdésről Észak-Koszovóban.
Vučić kérdés formájában felvetette azt is, hogy a koszovói rendőrség miért utasította el, hogy az EULEX részt vegyen abban a műveletben, amelyet Koszovó északi részén hajtottak végre a koszovói albán rendőrök.
A szerb elnök “farkasszemet nézett” a fotósnak háttal lévő amerikai nagykövettel (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Szerb nemzeti amnézia
Christopher Hill amerikai nagykövet a szerb elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a Quinta nagykövetei szerint nagyon veszélyes a helyzet Koszovó északi részén, és további erőfeszítésekre lesz szükség a kiváltó okok megtalálásához.
Hill tragikus eseménynek nevezte, ami történt, és hozzátette, hogy mindenkinek el kell ítélnie a koszovói rendőrség egyik tagjának meggyilkolását. Megjegyezte, hogy természetesen mindig sajnálják az emberéleteket, viszont nem szabad elfeledni, hogy folytatni kell a politikai folyamatot.
Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a következő napokban, hetekben erősíteni kell a diplomáciai tevékenységet. Egyúttal elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai válságot, valamint a különleges biztonsági és politikai helyzetet illetően fontos beszélni arról, hogy Szerbia hol szeretne lenni.
Hill úgy fogalmazott, hogy Szerbiának magának kell döntenie az útjáról, de annak a véleményének adott hangot, hogy a jólét nem keletről jön, mert az az útvonal folyamatosan javítás alatt áll, és a kérdés az, hogy Oroszország mikor tudja visszaszerezni azt a szerepet, amellyel hozzájárul a civilizációhoz.
Kapcsolódó cikk
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
A nagykövet úgy vélte, hogy sok ember megérti, hogy Szerbiának nincs más választása, minthogy a Nyugat részévé váljon, merthogy katonai értelemben a semlegesség drága, a független országoknak maguknak kell finanszírozniuk a védelmüket, mert számukra nem létezik a kollektív segítség elve.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy mindazzal, amit elmondott nem arra szeretne utalni, és nem osztja azokat a véleményeket, hogy Szerbiának el kell felejtenie a múlt keserű tapasztalatait, és nemzeti amnéziát kell tartania.
Hill hozzátette, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító, és nem sok eladható fegyverrel rendelkezik, pedig az ukrajnai háború előtt sokan azt hitték, hogy az orosz a második legerősebb hadsereg a világon.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy meggyengítheti és megoszthatja a NATO-t, és hogy a NATO eltűnhet, mint a Szovjetunió, amihez hozzátette, hogy amikor Svédország is csatlakozik, akkor éppen az ellenkezője következik be, és újra kell fogalmazni a NATO-szövetség határairól szóló földrajzi adatokat.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó5 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is