Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Horvátország május első felében kiutasított 18 orosz diplomatát, hogy tiltakozzon az Ukrajna elleni agresszió ellen. A hazaküldött diplomaták között volt az a két személy is, aki megfenyegetett egy libanoni származású horvát újságírót, miután az Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ramzan Kadirov csecsen hadúr szövetségéről írt, és leleplezte azt a taktikát, amelyet az oroszok Ukrajnában alkalmaznak. Ez még inkább előtérbe kerülhet, mert az orosz elnök közölte, hogy újabb célpontokat támadnak, miután az Egyesült Államok (és Nagy- Britannia) nagy hatótávolságú rakétavetők szállítását hagyta jóvá Ukrajnának. A BALK itt a Putyin és Kadirov kapcsolatát elemző két cikket ismerteti.

A fenyegetés

Hassan Haidar Diabot, a Večernji list újságíróját Matvej Szidorov, a zágrábi orosz nagykövetség sajtósa hívta fel miután megjelent a Kadirovval kapcsolatos első cikke. A sajtós Szergej Trofimov politikai titkár üzenetét adta át neki, amely szerint az újságíró cikkét lefordítják, és átadják Kadirovnak.

A két orosz diplomata közül az egyik, Matvej Szidorov azt követően is küldött egy üzentet Diabnak, hogy az egy újabb cikket tett közzé. Szidorov az iránt iránt érdeklődött, hogy a második cikket az újságíró miért nem akkora írta, amikor ők még Horvátországban voltak?

– Azzal a Ramzan Kadirovval fenyegetődznek, aki a legvérszomjasabb ember, aki a legkegyetlenebb kivégzések ezreiért felelős

– mondta a horvát hírportál újságírója, akit az Iszlám Állam is megfenyegetett már, a mostani esetet azonban sokkal súlyosabbnak tartja, mivel egy diplomatától érkezett, aki egy külföldi ország képviselője.

A BALK éppen az orosz diplomaták kiutasításával kapcsolatban számolt be arról, hogy Oroszország zágrábi nagykövetségét Andrej Nyesztyerenko vezeti, aki Montenegró NATO-csatlakozása idején Podgoricában teljesített szolgálatot. Ottani tevékenysége során a nem éppen hízelgő “Putyin buldózere” nevet ragasztották rá, nyilván nem hálából.

Csecsenföldi tanulságok

Két cikkről van tehát szó, az elsőben Diab a két csecsenföldi háborút elemzi, a másikban tér át az ukrajnai hadviselést jellemző orosz & csecsen magatartás bemutatására.

A Večernji list cikkírója szerint miután az ukrajnai invázió első napjai nem hozták meg a kívánt eredményeket Putyin számára, és miután a világ (egy része, szerkesztői megjegyzés) elszigetelte Oroszországot, és példátlan szankciókat vezetett be ellene, az orosz elnök, akit már szinte minden katonai elemző vesztesnek nyilvánított, elővette a csecsen forgatókönyvet.

Putyin éppen Csecsenföldön mutatta meg először erejét és kitartását, sőt kegyetlenségét is. Az 1999-ben kitört második csecsen háború arra késztette Jelcint – aki soha nem gyógyult fel teljesen az első csecsen hadjárt által okozott traumákból -, hogy az új évezred küszöbén átadja a hatalmat Putyinnak.

Jelcinnel ellentétben, akinek nem volt hírszerzési tapasztalata, és nem értette, hogy Csecsenföld az iszlám radikalizmus fellegvárává válik, Putyin bosszúhadjáratba kezdett Csecsenföld ellen, ahova folyamatosan érkeztek az iszlám radikálisok, illetve a radikális iszlám mozgalmak tagjai, hogy „megvédjék muszlim testvéreket”, akiket az orosz hadsereg előbb Afganisztánban, majd Csecsenföldön öldösött le.

Végül 1999. október 1-jén megkezdődött az invázió, és az orosz erők a csecsen főváros, Groznij ellen indultak, miközben az emberek már tudták, hogy mindezért nem Jelcin a felelős, aki akkor még elnök volt.

– Térdig fog érni a vér, ez egy második Afganisztán

– jósolta akkor Borisz Gromov tábornok, a védelmi miniszter helyettese, aki ezzel jellemezte az egyre brutálisabb háborút.

Ukrajnához hasonlóan az oroszok hivatalosan akkor sem háborúról beszéltek: Csecsenföld esetében is „költői nevet” használtak, és „terrorellenes hadműveletként” emlegették az akkori katonai akciót.

A terrorizmus elleni küzdelem azonban csak ürügy volt Vlagyimir Putyin számára, hogy a „felperzselt föld” stratégiáját alkalmazza. Gyorsnak kellett lenni, mert kell félő volt, hogy Csecsenföld kalifátussá válik, ha megszerzi a függetlenséget.

Hozzá kell azonban tenni, hogy sok muszlim harcos érkezett Csecsenföldre, akárcsak Szíriába és Afganisztánba, tekintettel arra, hogy a háborút az iszlámhívők dzsihádnak nyilvánították az orosz ellenséggel szemben, amely kétszer is irtotta a muszlimokat, először Afganisztánban, majd Csecsenföldön.

Végül a csecsen erők fővezére és a térség nagymuftija, Ahmat Kadirov lapot, illetve oldalt váltott, és megállapodott Vlagyimir Putyinnal. Bár az idősebb Kadirov egy 2004-es bombamerényletben életét vesztette, fia, Ramzan, Oroszország legbefolyásosabb muszlim és csecsen vezetője, aki azóta is Csecsenföld ura, az orosz oldalon maradt.

A felperzselt föld

Diab második cikkében arról ír, hogy az orosz hadsereg által meghódított városok, mint például Mariupol és Szeverodonyeck, „hamuvá váltak”, ahogyan a csecsen fővárosban, Groznijban, valamint a szíriai Aleppóban és Kelet- Hutában annak már szemtanúi lehettünk.

Putyin először Csecsenföldön mutatta be kegyetlenségét, és egyúttal azt is, hogy számára nincs vereség. Ugyanez volt a helyzet Szíriában, és így van ma ez ma Ukrajnában is.

Az orosz katonai stratégia módosulásához nagyban hozzájárult Alekszandr Dvornyikov tábornok, akire Putyin teljes mértékben támaszkodott. Dvornyikov irányította az orosz haderőt Szíriában, és ő lett az ukrajnai inváziót végrehajtó orosz haderő parancsnoka is.

Dvornyikov taktikát váltott, és ennek következtében egyre kevesebb orosz katona vesz részt a tisztogatást célzó akciókban, tekintettel arra, hogy ezekben halnak meg a legtöbben.

Irányítása alatt az oroszok nagy hatótávolságú rakétákkal lövik és a levegőből bombázzák Ukrajnát, akárcsak Szíriát, ahol a tisztogatást az iráni Forradalmi Gárdára, a Hezbollahra és a szíriai hadseregre bízták.

Ez a feladat Ukrajnában a közel-keleti zsoldosokra és a Ramzan Kadirov vezette csecsen harcosokra hárul. Most ők a főszereplők a Donyec-medence meghódításáért vívott harcban, a csecsen halálosztagnak pedig ki van adva, hogy akit nem tudnak elfogni, azt likvidálják.