Connect with us

A Háború

ZSOLDOSOK: Az oroszok szíriai sabihákat kérnek az ukrajnai háborúhoz

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

sabiha
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Nem csak az ukránok, hanem a hírek szerint az oroszok is zsoldosokat vetnek be a háborúban. Török médiabeszámolók szerint az oroszok Szíriából sabihákat importálnak, akik korábban az Aszad-rezsim helyett végezték el a piszkos munkát. A hírt szíriai források is megerősítették.

Zsoldosok orosz oldalon

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a napokban panaszolta el a Kijevbe látogató szlovén, cseh és lengyel miniszterelnöknek, hogy az Ukrajnába betörő orosz csapatok között más országokból származó harcosok is vannak.

– Olyan nyelven beszélnek, amit nem értünk. Vagyis vagy Szíriából, vagy máshonnan hozzák őket

– tette hozzá akkor az ukrán államfő.

A Szíriai Iszlám Nemzetgyűlésre hivatkozva most a török arról számolt be, hogy az oroszok azokat viszik Ukrajnába, akik a nép ellen harcoltak Szíriában, tönkretették az ország infrastruktúráját, és részt vettek a civilek elleni erőszakos cselekedetekben.

Nyugati értékelések szerint a sabihák az Asszád-rezsim fekete ruhába öltözött „verőlegényei”, aki a piszkos munkát végezték el.

Azzal vádolják őket, hogy megverték vagy megölték a tüntetéseken résztvevő embereket, és hogy megtorló akciókat hajtottak végre. Tevékenységük lehetővé tette a szíriai kormány számára, hogy letagadja érintettségét a tüntetők elleni legbrutálisabb megtorlásban.

Orosz kérésre mennek a háborúba

Nem teljesen világos, hogy pontosan kik ők, és kihez hűségesek, a megnevezésükre használt „shabiha” kifejezés valószínűleg az árnyékot jelentő („shabh”) szóból származik, amelyet a mai Szíriában orgyilkos értelemben használnak.

A török médiabeszámolókat szíriai források is megerősítették. A The Syrian Observer írása szerint Oroszország felkérte a szíriai nemzetvédelmi milícát, hogy biztosítson számára harcosokat az ukrajnai háborúhoz, amire a sabihák már meg is kezdték a szervezkedést.

Nabel al- Abdullah, a Hama vidéki al- Suqaylabiyah milíciájának vezetője bejelentette, hogy támogatja Oroszországot az ukrajnai invázióban, és nagyra értékelte Bassár el- Aszad és Vlagyimir Putyin barátságát.

A szíriai kormánypárti médiának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az Aszad-kormány volt az egyik első támogatója a két orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régió függetlenségének.

Abdullah dicsérte az orosz hadsereg harci képességét, és az orosz elnök politikai és gazdasági kérdésekben tanúsított államférfiúi nagyságát, aminek köszönhetően „képes volt megváltoztatni az egypólusú világrendet”.

Bulgária

CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

elobujt a bokorbol
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.

A bolgár állami (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.

Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.

Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.

– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik

– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.

A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.

Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.

Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava