Oroszország

UTÓDLÁSPROJEKT: Hatalomátmentési kísérletek a posztszovjet térségben

Közzétéve:

2 év telt el azóta

A megjelenés dátuma

2022.01.09.

Írta

Fehérvári Nándor

Megosztás

Add tovább!

A cikk meghallgatása

Olvasási idő: 4 perc

Az 1991-ben széthullott Szovjetunió 15 egykori tagköztársaságának nagy részében fél- vagy teljesen önkényuralmi rendszerek alakultak ki, s az autoriter vezetők egyik fő sajátossága, hogy mindegyikük igyekszik maga eldönteni, kinek adja át a hatalmat, ha közeleg a kaszás, vagy legalábbis egy komolynak tűnő tiltakozási hullám.

Önkényurak klubja

Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Türkmenisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, sőt még Oroszország is – ezekben az egykori szovjet tagköztársaságokban olyan ritka a tiszta és demokratikus választás, mint a fehér holló.

A felsorolt államok többségében egyetlen egy valódi választást sem rendeztek, a kivételnek Oroszország számít, ahol az 1990-es években még volt valódi verseny a hatalmi és az ellenzéki pártok között – bár 1996-ban valószínűleg nem kis csalással győzött Borisz Jelcin az elnökválasztáson – ám miután két évtizeddel ezelőtt hatalomra jutott Vlagyimir Putyin, a voksolások egyre kevésbé nevezhetőek tisztességesnek.

Az önkényurak folyamatosan igyekeznek mindent elrendezni, s sokáig a váltások sikeresek voltak: Azerbajdzsánban a már a szovjet időkben is vezető szerepet játszott Heydar Aliyev fiának, Ilhamnak játszotta át a hatalmat 2003-ban.

Amikor a papa érezte, hogy közel a vég, gyorsan miniszterelnökké nevezte ki fiát, majd egy elnökválasztást is rendezett, ahol Ilham Aliyev – részben a gondos számolásnak, illetve a valódi ellenfél hiányának köszönhetően – a voksok több mint háromnegyedét kapta meg. Ilham azóta is uralkodik és sorra nyeri a választásokat – persze, ugyancsak komoly ellenfél nélkül – és már arról is gondoskodott, ha valami történne vele, akkor alelnöknek kinevezett felesége, Mehriban Aliyeva kerülne az államfői székbe.

Jelcin és Nazarbajev (Forrás: Reuters/Twitter)

Hasonló csere zajlott le Türkmenisztánban is, ahol a tökéletes személyi kultuszt kiépített Saparmurat Nyyazov 2006-ban bekövetkezett halála előtt intézte úgy, hogy személyes fogorvosa és alelnöke Gurbanguly Berdimuhamedow legyen az utód, aki ugyan leépítette elődje kultuszát, de csak azért, hogy helyette megteremtse a magáét: Berdimuhamedow nyeri az össze lovasversenyt, dalokkal szórakoztatja jobb sorsra érdemes népét, egy időben betiltotta a szakállviselést és a dohányzást, s most éppen a fekete színű magángépkocsiknak üzent hadat.

És persze, hatalma akkora, hogy Türkmenisztán azon kevés országok egyike, ahova – legalábbis hivatalosan – még a koronavírus sem merte betenni a lábát. Az más lapra tartozik, hogy a szomszéd országok felől érkező “homok és porviharok” olyan tüneteket okoznak, mintha megjelent volna ott is a vírus. Berdimuhamedow is készül a hatalomátadásra, ő fiát, Serdart szemelte ki, s ezért el is halmozza magasabbnál magasabb kormányzati tisztségekkel.

Míg sokáig úgy tűnt, hogy sikeresek a hatalomátmentő kísérletek – Üzbegisztánban Iszlam Karimov 2016-os halála után a korábbi miniszterelnök, Savkat Mirzijojev örökölte az államfői széket, az utóbbi években mintha a népeknek elege lenne a még hatalomban lévő diktátorokból, illetve a kijelölt utódokból.

Bátka úgy marad, mintha menne

Fehéroroszországban például 2020-ban százezrek lázadtak fel az ellen, hogy az 1994 óta hivatalban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka ismét elcsalta az elnökválasztást, és 80 százalékosnál is nagyobb támogatottságot hozott ki magának.

Miután komoly orosz segítséggel sikerült elfojtani a tiltakozást, a napokban Lukasenka olyan alkotmánymódosítási tervet tett le az asztalra, amely arra utal, hogy az államfői posztról való lemondásra készül, ám mégsem távozna a hatalomból. Ő lehetne az új jogkörökkel felruházott Össz-fehérorosz Népi Gyűlés elnöke, s e mellé még életfogytig tartó mentelmi jogot is kapna.

A tervezetről várhatóan februárban rendeznek majd népszavazást, s az a tervezet közzététele arra utal, hogy a végéhez közeledik az utódlás projekt: a Fehéroroszországban meghatározó befolyással rendelkező Oroszország már jó ideje keres olyan politikust, aki Lukasenkához hasonlóan hűséges lenne a Kremlhez, ám nagyobb népszerűségnek örvend, mint a közel három évtized alatt igencsak “elhasználódott” Bátka néven is ismert államfő.

Kérdéses, hogy az erőfeszítések sikeresek lesznek-e, a külvilág és a fehérorosz ellenzék is azt hangsúlyozza, a Lukasenka-terv alig leplezett kísérlet arra, hogy valamilyen formában átmentsék a politikus hatalmát a lemondás utáni időszakra.

Kazah figyelmeztetés

A fehéroroszok minden bizonnyal nagyon figyelik, mi történik egy másik volt szovjet tagköztársaságban, Kazahsztánban, ahol éppen a napokban torkollott véres végkifejletbe egy hasonló hatalom átmentési projekt.

Hatalmi tranzit

Forrás: Franak Viačorka

Az elmúlt néhány nap rémálom lehetett Lukasenka számára. Lehet, hogy most Nazarbajev helyébe képzeli magát. Lukasenka korábban a hatalmi tranzit “kazah forgatókönyvét” fontolgatta.

Az olajban és gázban gazdag országban Nurszultán Nazarbajev töltötte be az államfői tisztet egészen 2019-ig, amikor is az egyre erősödő zúgolódást úgy igyekeztek elhallgattatni, hogy Nazarbajev lemondott az államfői tisztről, de megtartotta a befolyásos Biztonsági Tanács elnöki tisztét. Maga helyett Kaszim- Zsomárt Tokajevet ültette az államfői székbe – Tokajev megbízható kádernek tűnt, Nazarbajev alatt miniszterelnök is volt – ám most úgy tűnik, hogy az új államfő saját lábára állt.

Kihasználva az autógáz árplafonjának eltörlése által okozott zavargásokat, leváltotta Nazarbajevet a Biztonsági Tanács éléről, és valószínűleg igencsak örömmel vette, hogy a 81 éves politikus gyorsan külföldre menekült.

Nem csak Nazarbajevnek kellett mennie, leváltották a főként Nazarbajevhez hű kormányt, és menesztették az államrendőrség vezetését is, sőt az egyik parancsnokot ugyancsak Nazarbajev bizalmasát, hazaárulással vádolják.

A kazahsztáni események azt mutatják, akár rizikós is lehet, ha az öregedő autokrata más kezébe is ad a hatalomból.

Több orosz ellenzéki szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő is aggodalommal figyeli, mi történik déli szomszédjánál, ahova közben meg is érkezett közel háromezer orosz bélkefenntartó.

Putyin jelenlegi elnöki mandátuma ugyanis 2024-ben lejár, és egyes elemzők arra számítottak, hogy a kazah példához hasonlóan Putyin is hátrébb lép, és úgy adja át másnak az államfői posztot, hogy valamennyi hatalmat még a kezében tart.

Most valószínűleg kétszer is megfontolja, hogy követi-e a kazah utat, s ha igen, akkor kit bíz meg az elnöki poszt elfoglalásával.

Az olvasás folytatása

Ezt az oldalt ennyien látták: 8

English

Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head

Közzététel:

3 nap telt el azóta,

a megjelenés dátuma

2023.09.21.

Írta

Egeresi Zoltán

szankciók / / western sanctions for Turkish-Russian cooperation

A cikk meghallgatása

Olvasási idő: 5 perc

In mid-September, the United States imposed sanctions on five Turkish companies for their trade activities with Russia, alleging that they are selling sanctioned products to Russians, thereby aiding in circumventing Western measures imposed due to the conflict in Ukraine. The sanctioning of Turkish companies comes at a sensitive time, as Ankara has not yet said yes to Sweden’s NATO accession. Turkey’s role as a balancing act has gained significance for both the East and the West in light of the Russian-Ukrainian conflict that escalated in February last year.

Putin’s favorite Western politician

Recep Tayyip Erdoğan, has managed to find a modus vivendi with Russia since 2016, despite tensions and conflicting interests. They have built a pragmatic partnership in various areas, including defense procurement (e.g., the S-400 air defense missile system), energy cooperation (natural gas deliveries and nuclear power), and regular geopolitical consultations, such as within the Astana process for Syria.

Turkey accomplishes all of this while being part of the Western alliance system, having been a NATO member since 1952 and an EU candidate since 1999. However, since 2016, Turkey has also developed good relations with Ukraine, particularly in the defense industry.

Erdoğan-Putyin találkozó Szocsiban: nagy várakozás, kevés eredmény

Notably, among Western leaders—assuming we can consider Recep Tayyip Erdoğan as one—Vladimir Putin, the Russian President, often meets with his Turkish counterpart. Their most recent meeting took place in Sochi in early September, where they engaged in a three-hour discussion.

However, they did not reach an agreement on the main topic of the meeting. Erdoğan failed to persuade Russia to return to the Black Sea grain transit initiative introduced last summer, which Russia has refused to renew since July. This refusal has not only raised global food prices but also affected Turkey, as approximately ten percent of the grain shipped from Ukrainian ports in the past year ended up in the small Asian country.

Nevertheless, both leaders value their cooperation. Putin allowed the rescheduling of Turkish gas payments during the May elections, reportedly granting immediate relief of around $4 billion. In turn, Erdoğan was among the first to seek Putin’s support during the summer Prigozhin uprising.

Western sanctions due to growing cooperation

Apart from geopolitical ties, Turkey has become economically significant for Russia due to Western sanctions. With limited countries left from which Russia can acquire or access Western technology, the importance of Turkey has risen.

As it became clear that last year’s Ukrainian offensive led not to a quick victory but to a prolonged conflict, surrounded by Western sanctions, both countries turned to strengthen their economic ties. Turkey did not join retaliatory measures against Russia.

In May 2022, Russia increased the quota for Turkish trucks from 8,000 to 20,000 annually, and transit shipments from 6,000 to 35,000. The number of Russian freight vehicles also saw a significant surge.

In terms of statistics, Turkish exports increased significantly. It reached $9.34 billion last year, up from $5.8 billion in 2021. This growth appears to continue in 2023, with Turkey exporting $4.9 billion in the first six months of the year, compared to $2.6 billion during the same period the previous year.

Between 2022 and 2023 March, the export of electronic goods increased by 85 percent.

In 2022, more than 1,300 Russian-Turkish companies were established, compared to fewer than 200 the previous year. It’s also worth noting that after the war began, Russian oligarchs, including Roman Abramovich, sought refuge on Turkish shores, while in Europe, they took the floating castles from the other Russian billionaires one after the other.

Russian oligarchs compete with Arab sheikhs in the length (Source: X-platform)

As a result, thousands of properties ended up in Russian hands, mainly in Istanbul and the Antalya region, further inflating the local real estate market.

On the other hand, imports have significantly increased, reaching $58.85 billion, double the previous year’s figure. The import of hydrocarbons has notably increased, partly due to rising prices, and some suspect that Turkish companies may re-export Russian oil, among other things.

Western criticism

Turkey’s role has also garnered criticism from its Western allies. In June of last year, Wally Adeyemo, the U.S. Deputy Secretary of the Treasury, visited Turkey to express the U.S. government’s disapproval.

An American politician of African descent is unlikely to be popular in Turkey. In August last year, Adeyemo warned that some Turkish companies could also be subject to US sanctions if they do business with sanctioned Russian individuals. (Source: X-platform, Millî Gazete)

Under American pressure, Turkish banks eventually abandoned the acceptance of the Russian MIR system in September of last year. Under international pressure, Ankara also pledged not to allow the transit of sanctioned products to Russia, which somewhat complicated the situation for Russian companies but did not result in Turkey joining the sanctions.

Bypassing the regulations is not impossible; the process still involves Turkish imports of products before re-exporting them to Russia, incurring additional costs but also generating extra tax revenue for the Turkish budget. Exports, however, continue to grow, and in April, the United States added more Turkish companies to its sanctions list, with another five added on September 14.

Nevertheless, while the statistics reflect a thriving Turkish-Russian trade, and we can be sure that some benefit greatly from the evasion of sanctions on both sides, it is important to note that the costs are ultimately borne by entire societies.

SZEMÉLYI KULTUSZ: Már életében múzeumot építenek a török elnöknek Isztambulban

The war initially increased geopolitical risks for Turkey, making the Turkish lira even more vulnerable in a situation that was already unfavorable, resulting in a steep decline in 2022 (although problems had begun earlier).

The disruption of grain shipments in the early months of the war led to food inflation, and panic buying occurred in Turkey during the initial weeks. The halt of Ukrainian shipments this year adds to the ongoing inflation.

Finally, the record-breaking imports from Russia basically stem from the increase in the price of energy carriers: the Turks also had to pay the bill, similarly to other European countries that buy Russian gas.

In conclusion, Turkey is striving to adapt to the current situation and benefit from it, given its limited room for influence, despite numerous mediation attempts. However, the nation can afford to balance between the two blocs due to its strategic position.