UTÓDLÁSPROJEKT: Hatalomátmentési kísérletek a posztszovjet térségben

Az 1991-ben széthullott Szovjetunió 15 egykori tagköztársaságának nagy részében fél- vagy teljesen önkényuralmi rendszerek alakultak ki, s az autoriter vezetők egyik fő sajátossága, hogy mindegyikük igyekszik maga eldönteni, kinek adja át a hatalmat, ha közeleg a kaszás, vagy legalábbis egy komolynak tűnő tiltakozási hullám.

Önkényurak klubja

Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Türkmenisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, sőt még Oroszország is – ezekben az egykori szovjet tagköztársaságokban olyan ritka a tiszta és demokratikus választás, mint a fehér holló.

A felsorolt államok többségében egyetlen egy valódi választást sem rendeztek, a kivételnek Oroszország számít, ahol az 1990-es években még volt valódi verseny a hatalmi és az ellenzéki pártok között – bár 1996-ban valószínűleg nem kis csalással győzött Borisz Jelcin az elnökválasztáson – ám miután két évtizeddel ezelőtt hatalomra jutott Vlagyimir Putyin, a voksolások egyre kevésbé nevezhetőek tisztességesnek.

Az önkényurak folyamatosan igyekeznek mindent elrendezni, s sokáig a váltások sikeresek voltak: Azerbajdzsánban a már a szovjet időkben is vezető szerepet játszott Heydar Aliyev fiának, Ilhamnak játszotta át a hatalmat 2003-ban.

Amikor a papa érezte, hogy közel a vég, gyorsan miniszterelnökké nevezte ki fiát, majd egy elnökválasztást is rendezett, ahol Ilham Aliyev – részben a gondos számolásnak, illetve a valódi ellenfél hiányának köszönhetően – a voksok több mint háromnegyedét kapta meg. Ilham azóta is uralkodik és sorra nyeri a választásokat – persze, ugyancsak komoly ellenfél nélkül – és már arról is gondoskodott, ha valami történne vele, akkor alelnöknek kinevezett felesége, Mehriban Aliyeva kerülne az államfői székbe.

Jelcin és Nazarbajev (Forrás: Reuters/Twitter)

Hasonló csere zajlott le Türkmenisztánban is, ahol a tökéletes személyi kultuszt kiépített Saparmurat Nyyazov 2006-ban bekövetkezett halála előtt intézte úgy, hogy személyes fogorvosa és alelnöke Gurbanguly Berdimuhamedow legyen az utód, aki ugyan leépítette elődje kultuszát, de csak azért, hogy helyette megteremtse a magáét: Berdimuhamedow nyeri az össze lovasversenyt, dalokkal szórakoztatja jobb sorsra érdemes népét, egy időben betiltotta a szakállviselést és a dohányzást, s most éppen a fekete színű magángépkocsiknak üzent hadat.

És persze, hatalma akkora, hogy Türkmenisztán azon kevés országok egyike, ahova – legalábbis hivatalosan – még a koronavírus sem merte betenni a lábát. Az más lapra tartozik, hogy a szomszéd országok felől érkező „homok és porviharok” olyan tüneteket okoznak, mintha megjelent volna ott is a vírus. Berdimuhamedow is készül a hatalomátadásra, ő fiát, Serdart szemelte ki, s ezért el is halmozza magasabbnál magasabb kormányzati tisztségekkel.

Míg sokáig úgy tűnt, hogy sikeresek a hatalomátmentő kísérletek – Üzbegisztánban Iszlam Karimov 2016-os halála után a korábbi miniszterelnök, Savkat Mirzijojev örökölte az államfői széket, az utóbbi években mintha a népeknek elege lenne a még hatalomban lévő diktátorokból, illetve a kijelölt utódokból.

Bátka úgy marad, mintha menne

Fehéroroszországban például 2020-ban százezrek lázadtak fel az ellen, hogy az 1994 óta hivatalban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka ismét elcsalta az elnökválasztást, és 80 százalékosnál is nagyobb támogatottságot hozott ki magának.

Miután komoly orosz segítséggel sikerült elfojtani a tiltakozást, a napokban Lukasenka olyan alkotmánymódosítási tervet tett le az asztalra, amely arra utal, hogy az államfői posztról való lemondásra készül, ám mégsem távozna a hatalomból. Ő lehetne az új jogkörökkel felruházott Össz-fehérorosz Népi Gyűlés elnöke, s e mellé még életfogytig tartó mentelmi jogot is kapna.

A tervezetről várhatóan februárban rendeznek majd népszavazást, s az a tervezet közzététele arra utal, hogy a végéhez közeledik az utódlás projekt: a Fehéroroszországban meghatározó befolyással rendelkező Oroszország már jó ideje keres olyan politikust, aki Lukasenkához hasonlóan hűséges lenne a Kremlhez, ám nagyobb népszerűségnek örvend, mint a közel három évtized alatt igencsak „elhasználódott” Bátka néven is ismert államfő.

Kérdéses, hogy az erőfeszítések sikeresek lesznek-e, a külvilág és a fehérorosz ellenzék is azt hangsúlyozza, a Lukasenka-terv alig leplezett kísérlet arra, hogy valamilyen formában átmentsék a politikus hatalmát a lemondás utáni időszakra.

Kazah figyelmeztetés

A fehéroroszok minden bizonnyal nagyon figyelik, mi történik egy másik volt szovjet tagköztársaságban, Kazahsztánban, ahol éppen a napokban torkollott véres végkifejletbe egy hasonló hatalom átmentési projekt.

Hatalmi tranzit

Forrás: Franak Viačorka

Az elmúlt néhány nap rémálom lehetett Lukasenka számára. Lehet, hogy most Nazarbajev helyébe képzeli magát. Lukasenka korábban a hatalmi tranzit „kazah forgatókönyvét” fontolgatta.

---

Az olajban és gázban gazdag országban Nurszultán Nazarbajev töltötte be az államfői tisztet egészen 2019-ig, amikor is az egyre erősödő zúgolódást úgy igyekeztek elhallgattatni, hogy Nazarbajev lemondott az államfői tisztről, de megtartotta a befolyásos Biztonsági Tanács elnöki tisztét. Maga helyett Kaszim- Zsomárt Tokajevet ültette az államfői székbe – Tokajev megbízható kádernek tűnt, Nazarbajev alatt miniszterelnök is volt – ám most úgy tűnik, hogy az új államfő saját lábára állt.

Kihasználva az autógáz árplafonjának eltörlése által okozott zavargásokat, leváltotta Nazarbajevet a Biztonsági Tanács éléről, és valószínűleg igencsak örömmel vette, hogy a 81 éves politikus gyorsan külföldre menekült.

Nem csak Nazarbajevnek kellett mennie, leváltották a főként Nazarbajevhez hű kormányt, és menesztették az államrendőrség vezetését is, sőt az egyik parancsnokot ugyancsak Nazarbajev bizalmasát, hazaárulással vádolják.

A kazahsztáni események azt mutatják, akár rizikós is lehet, ha az öregedő autokrata más kezébe is ad a hatalomból.

Több orosz ellenzéki szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő is aggodalommal figyeli, mi történik déli szomszédjánál, ahova közben meg is érkezett közel háromezer orosz bélkefenntartó.

Putyin jelenlegi elnöki mandátuma ugyanis 2024-ben lejár, és egyes elemzők arra számítottak, hogy a kazah példához hasonlóan Putyin is hátrébb lép, és úgy adja át másnak az államfői posztot, hogy valamennyi hatalmat még a kezében tart.

Most valószínűleg kétszer is megfontolja, hogy követi-e a kazah utat, s ha igen, akkor kit bíz meg az elnöki poszt elfoglalásával.