Connect with us

B A Balkanac

Részegen jobbak voltunk

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

192463591 10223322573565278 2401310344370136777 n removebg preview
Olvasási idő: 3 perc

 
Él a régente Tarcalnak nevezett hegységben, a mai Fruška Gorában, a maga kis mézeskalács várában, elvarázsolt palotájában egy derék szerb ember, akiről biztosan tudni lehet, hogy szerette a „hosszúlépés”-t. Valószínűleg most is szereti, eléggé hosszúak is a léptei, ám nehéz megítélni, hogy jelenleg mennyire erősek még ezek a hosszúléptű lábak. Milyen értékben és mértékben él kedves tulajdonosuk azzal a jól megszódázott fehér borral meg a szorzótáblával. Ez a hírrész egyébként embargós mindenképp, hogy még hosszabbra vette-e a lépteit azóta, hogy legutóbb láttuk, esetleg egészen rövidkére és szaporára fogta. Mintegy kólózóra hősünk, egy viszont biztos: valamiért a sört nem igazából szereti.

Mert, ahogy mondta, savat csinál neki. Ugyanakkor égető kérdés, hogy a fel-felhabzó Jelentől nőnek-e az embernek szarvai. Szarvat csinál-e neki? (Rege a tarcali csodaszarvasról.) Ez még további beható és lelkesen kortyolgató, pohár fenekére néző kutatások eredménye lenne, bár akkor se mindent lezáró és minden egyebet elvető végső válasszal. Részegen jobbak voltunk

Így bizony. Zar ne, druže?
Ennek az embernek egyszer rég, amikor fiatalka volt, Tito elnök megveregette a vállát. Hatalmas pillanat, mintha maga Zeusz méltatta volna dicséretre valamelyik kis hitványka teremtményét. – És élvezzük-e még netán & egyáltalán az olvasás lehetséges örömét? Jó kis közbeszúrt kérdés, mindenesetre ez nem lenni vers, ez lenni valami más, szóval: Tito elvtárs, Josip Broz. A mára kimúlt Jugoszláviában egyszer megveregette a fiatal Mile Isakov vállát, méghozzá valamely régmúlt ifjúsági kongresszuson Belgrádban, majd így szólt látván a kis reszkető lábú illető zavart tekintetét:

Minden rendben, nem kell aggódni. Számítsatok rám.

Lehet, hogy ezt mégse egészen így mondta Tito elvtárs, a nagy „vadvezér”, igazság szerint Isakov se egészen így fogalmazta meg a minap megjelent, amolyan félig dokumentum, félig emlékiratszerű könyvében, távol a puszta fikciótól. Minden olyasfélétől, ahol a végletekig beindul a szerző fantáziája; úgy száll el az egeken és a csillagokon túlra, hogy se néz, közben kártyaként keveri a fogalmakat plusz az idősíkokat. Holott Mile azt is megtehetné, s éppenséggel ki bírna vele? Főleg ha éppen felöntött a garatra, és éppen száguld a képzelet. A gondolatok süvítő gellereket kapnak, akárha valamelyik bolond talián westernben, rakás spagettivel, paradicsomszósszal leöntve. De az író esetünkben marad itt a földön, s bár a , bizony, háborúra asszociál, ez inkább a kibékülés és megbékélés, ezzel együtt nem a kibekkelés könyve. Hiányoznak a véres skalpok, ugyanakkor nem egy üres malmozás a szóban forgó írás. Van benne épp elég szenvedély és izgalmas rejtély, okító megoldással, vagy legalábbis részleges feloldással. Különben meg nincs is értelme megírni egy kötetről, hogy mi minden nem, bár az is felettébb tanulságos. Lehet. (És fő a /gondolat/ritmika, meg némi aritmetika.)

Szóval, ebből a humorral és iróniával, meg némi szarkazmussal átitatott, lüktető műből megtudhatjuk azt is, hogy a rendes, értelmes ivás nem arról szól, hogy minél előbb az asztal alá vedeljük magunkat – bár az is jobb az öregségnél –, hanem a barátságos, építő jellegű eszmecseréről. Ezért a legjobb hosszúlépést inni, mert úgy tovább kitartunk, s messzebbre juthatunk.
husszulepes removebg preview Persze, össze kell a dolgot hangolni úgy, hogy ha lehet, egyszerre fogyjon el a bor és a víz, továbbá a cigány, illetve romazenekart is udvariasan meg kell győzni távozásunk egyre időszerűbb kérdéséről. S még arra kell vigyázni itt, hogy tényleg haza is érjünk, ám ha minden rendben, lesz is miről írni, amennyiben nem felejtetünk el mindent ama nagy vidámságunkban vagy éppenséggel végtelen szomorúságunkban.

Viszont erre is jó, ugye, a hosszúlépés

– mondta Josip Broz, aztán ment tovább. Végül úgy lépdelt el mindörökre, mint aki ott sem volt soha. Még az utcák is lemondtak a nevéről, köztéri szobrai is elfordultak tőle, a sugárutakról nem is beszélve.

Mile Isakov szerb (tévés) újságíró, az ellenzékiség egyik fő vajdasági figurája még az ún. miloševći érából, utóbb maga is vérbeli politikus, Szerbia izraeli nagykövete, majd hegyaljai nyugdíjas könyvében sok-sok arc szerepel, így e sorok írójának is egykor magyartanár, majd humorista édesapja: néhai Balázs Pál. most varadinski removebg preview 1 Nehéz lenne a kötetben említett összes „fácónak” akár a legjelentősebb részét is felsorolni, Balázs Pali-Pubit azonban annak okán érdemes megemlíteni, hogy a NATO-bombázások alatt a szerb entellektüelek kisebb része az ő újvidéki házában zsugázva élte át a súlyos időket. Már a könyvön kívül is megformálódott anekdotaként maradt fenn a rövid történet, amelyben Mile egy darabkát elvisz neki a lebombázott Duna-hídból, Pubinak. Sajátos szuvenír, lehetne mesélni tovább, ám poénokat nem lődözünk le. Kérem, tessék kocsmába menni, majd könyvet olvasni.

Megj. Mile Isakov: PIJANI SMO BILI BOLJI. Kísérő szót írt hozzá Djordje Randelj & B. A. B. Magánkiadás 2021. Jutányos áron kapható mindegyik, a kultúra irányában elkötelezett szerbiai kocsmában. Részletfizetés nincs.

hajnal bolygo 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=IsaacAsimov%3AAHajnalbolyg%C3%B3robotjai&t=pi




B A Balkanac

Isten háta mögött (Visky András: Kitelepítés)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Visky András: Kitelepítés
Ha választhatna, András, a hét közül legifjabb testvér, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná
Olvasási idő: 3 perc

Ha választhatna – vallja szóban forgó regényben (Jelenkor, Pécs, 2022) András, a hét közül legifjabb testvér –, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná. Mert annak látja ott a telepen a legnagyobb hasznát. Föl-alá járkálna a vízszínen, miközben nem tévesztené szem elől a parti füzesben és sűrű nádasban ólálkodó lágerlakókat, akik mind a megfelelő pillanatra várnak, hogy vízbe öljék magukat. Ő bizony visszakergetne minden öngyilkost a lágerbe. Átadná őket a papnak, hogy a szívükre beszéljen.

visky andras kitelepites
?c=4784&m=0&a=438898&r=ViskyAndr%C3%A1s%3AKitelep%C3%ADt%C3%A9s&t=pi

Ám az a gond, hogy vízen járni nem tud, halászni meg anyjuk nem engedi, nehogy belelőjék a Dunába a körlet őrei. – Hiszen a Duna erre van kitalálva, hogy ártatlan embereket lőjenek bele – inti az édesanyja, aki viszont a folyó budapesti szakaszáról tudja pontosabban azt, amit tud.

Ugyebár arról van szó dióhéjban, hogy a szerző református lelkész édesapját az ötvenhatos magyar forradalmat követően Romániában huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik a nagyváradi bíróság messze vöröslő ítélkezői. Méghozzá a népi demokrácia ellen irányuló ellenséges tevékenysége miatt, amelyben szerintük – osztrák származású, Júlia nevű felesége mellett – gyermekei is – Ferenc (11 éves), István (10), Pál (9) Lídia (9), Máriamagdolna (6), Péter (3), nem utolsósorban már néven nevevezett András (2) – mind-mind derekasan a segítségére voltak/vannak. Ezek a kis átkozott bozgorok! Ez a gyütt-ment bagázs! Apjuké tehát a súlyos rabgolyó, a többiek sorsa pedig a kitelepítés a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.

Abba a lírai Rekettyésbe, ha jól értjük.

Kérdés: látják-e még egymást valaha is?

Visky András: Kitelepítés

Eláruljuk, látják, azonban az még nem jelenti a történet végét. A könyv több száz oldala megrendítő, tragikus, azzal együtt gyakran tragikomikus, sőt egyenest abszurd bemutatása a történteknek. Egy szovjet mintára létrehozott és üzemeltetett romániai munkatábor mindennapjairól olvashatunk az apa nélkül maradt família küzdelmes útját követve, amely a földbe vájt gödröktől – egy elnéptelenedett ház pincéjén át – a legalább bemázolt falú barakkig terjed a kiűzetésben. A legkisebb gyermek gyakorta bájos humorú nézőpontjából ismerhetjük meg a mindenféle nemzetiséghez tartozó táborlakók színes históriáit. Illetve mindazt, amit formálódó világképében a hol erősen jelenlevő, hol valahová elkallódott, a dolgok alakulását befolyásolni képtelen, szórakozott Gondviselőről gondol ez az isteni látkörből kikerült, cseperedő kisfiú.

Visky András: Kitelepítés

Nota bene! A felcsillanó humor néhol akár Kertész Imre „sorstalan” főhősének emlékezetes megállapítását is eszünkbe juttathatja, amelyben az ifjú főhőst a haláltáborban kapott leves aggasztja legjobban: ugyanis az bosszantóan hideg. Az omnipotenciáját termékeny és hatékony módon gyakorolni képtelen, hátat fordító Úr szövegkörnyezetében megjelenő hereproblematika pedig számunkra kiváltképp azért is érdekes emebben a könyvben emitt, mert bizonyos maica Vida „hereszakértő” személyéhez és művéhez fűződik. Természetesen a vérbeli szekusok sorából, akik azt állítják szilárd meggyőződéssel, hogy ha az ő Vidájuk kezébe kerülsz, azt is bevallod, amiről álmodni se mertél. Bizonyos Aurél, aki átesett Vida kezelésén, szerb perditának nevezi a nőt, de végül is a dolog nem a hölgy szerbségére fut ki, hanem Aurél képtelen állítására, hogy román ember semmiképp sem lehet kommunista. Akkor mégis honnan az a több millió párttag? – Jó kérdés.

Visky András: Kitelepítés

– Ne aggódj, mindent megjegyzek, és megírok majd – mondja édesanyjuknak a legkisebbik gyerek, mintha a megírás a megbosszulással lenne egyenlő. A szavaiból rendre kitetszik, csakugyan mindent megtenne a szenvedő-gürcölő-aggódó Anya vigasztalásáért, akibe egész kisfiúi lényével valósággal szerelmes. Nem csoda, hogy a később tényleg megírásra kerülő mű középpontjában ez a törékeny, mégis eltökélt, a férjéhez körömszakadtáig ragaszkodó, gyermekeiért harcoló nő áll. És nem csak úgy, mint Anya, hanem maga a tetőtől-talpig Nő, akinek a kezét sokan megkérik a táborban – ez is minő abszurdum –, azonban nem hajlandó férjhez menni. Legalábbis addig nem, amíg abban reménykedhet, hogy a férje életben van. Kisfia titokban tudni véli, mikor és hogyan történhetett némely orgazmusa szeretett anyukájuknak, amelyek közül kétségtelenül messze kimagasló érdekességgel bírhat az, amelyet az egyik fejezetben a magyar–román határ tiltott átlépésének óriási izgalmában élhetett át a fiatalasszony. Midőn kénytelen volt lerogyni a mezsgyén (senki-földjén?), amíg valahogy el nem intéződött ez a hirtelen rátörő, halaszthatatlan és kényes dolog.

Okvetlenül meg kell még említeni a főszereplők között Márikát, ezt az odaadó lánykát, aki árvaként került a családhoz, hogy mindenfelé kövesse őket. Úgy tűnik, akár a halálba is. Nényu, ahogy a gyerekek becézik, rendíthetetlen abbéli elhatározásában, hogy ő bizony nem tágít, még ha kisbalták esnek is az égből, holott nem tartozik az elítéltek közé. Így aztán szabadabban járhat-kelhet, létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket szerezhet be azért a kevéske pénzért, amit Júlia a végtelen robotolásért kap. – A kitelepítésnek onnan még nem látszik a vége, amikor valamelyik lapról elhangzik, hogy hát nyugalom: semmi ok elkapkodniuk ezt a szabadulás dolgot, mert nekik aztán van idejük. Ha nem is a világ összes ideje.

P. S. Akkoriban, úgy tudni, még nem létezett olyan nemzetközi szerv, amely a legfelsőbb politikai szinten keresett volna bűnösöket gyermekek deportálásáért. Még ha mégoly meddő módon is, de legalább megpróbálta volna szankcionálni.

?c=28513&m=1380644&a=438898&r=&t=html




Az olvasás folytatása

Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

Letöltések

Könyvek a Lírától

Mihail Hodorkovszkij: Az Oroszország-feladvány

Utazás

Hirdetés

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: