B A Balkanac
Késleltetett örömök a kapus állati majréjával
Hol van már a tavalyi hó? – tehetnénk fel a kérdést, amennyiben arról lenne szó, hogy egy 2020-as hírrel foglalkozunk, ahogy éppen tesszük is. Ezzel a ránk jellemző megszállottsággal, természetesen. Indokolja merészen visszanyúlós tettünket az, hogy a kínálkozó történet ott – a múltban – még nem ért véget. Boldogan áthajlott a mába, mint a szomszéd körtefája, és a minap is nagyot termett. Pottyantott úgy, hogy ijedtében a kapus elvetődött, mint amikor óriásit durrantanak a labdába? – Nem, bocsáthatjuk előre, Handke kapus nem ijedt meg, mert őt más fából faragták. Nem is rezzent össze, nem is rezelt be. (Mondhatnánk még népiesebben, most azonban inkább eltekintünk ettől.)
Kezdődött hát tavaly azzal, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök díjakat osztogatott, ami idáig nem újság, viszont két elemében nagyon fontos számunkra e hír. A két elem tkp. itt két személyt jelent a sok közül, akiknek a díjazása eléggé nagy vihart kavart. Az egyik Miloš Zeman cseh elnök, a másik Peter Handke osztrák író. Egyébként errefelé leghíresebb műve utóbbinak A kapus félelme tizenegyesnél c. regény. Tkp. egy hosszú elbeszélés, amelyben a büntető végrehajtását az igazság pillanataként fogalmazza meg a szerző, s amelyben a hálóőrnek – megfordított kameraállásból – annyi esélye van kb., mintha szalmaszállal próbálna kinyitni egy valódi kaput. Tandori Dezső 1979-es, egy évvel ezelőtt újra kiadott magyar fordításában ajtó szerepel, de ez mit sem változtat a lényegen.
Kapu vagy ajtó, meg ajtó-kapu, hogy a hasonlat mennyire szerencsés, az a kérdés itt nem játszik különösebb szerepet. Annál inkább a két, elismerésben részesült ember körül felvetődő gondok, amelyek sötét árnyakat látszanak előfuvolázni a szoba sarkaiból. Érthető egyébként, hogy az államiság ünnepére olyan igyekezeteket díjaz mindenki, amelyek összhangban állnak az ország jól felfogott érdekeivel – vagy éppenséggel a mitológiájával –, ám mások ezt gyakran nem így látják, s nincsenek megértéssel. Ez történt Zeman esetében is, akiről tudnivaló, hogy ellenzi Koszovó függetlenségét, sőt, javasolta, hogy Csehország vizsgálja meg, majd vonja vissza a “déli szerb tartomány” önállóságára vonatkozó deklarált álláspontját. Nézetével nem csupán odahaza kavart nagy port az elnök, hanem az ország határain túl ugyancsak. Peter Handke pedig egyébként is már rég nagy szerb (írhatnánk egybe is) barátnak számít, a szerb igazság szószólójának széles e világon , akinek a Nobel-díját is meg akarták fúrni emiatt. Szerencsére Handke rendkívüli írói tehetsége elnyomta e dühösen “fortyogó-vartyogó” hangokat.
Sokan felhozták ellene a néhai diktátorral, Slobodan Miloševićtyel ápolt meghitt kapcsolatát, amelyben odáig ment, hogy még Hágában is meglátogatta az ott sínylődő háborús bűnöst. Tán vitt neki kekszet is. Ezzel együtt mindent megtett, ami módjában állt, hogy annak végül sanyarúvá vált helyzetén javítson. Kérdés, persze, mit profitált ő valójában ebből? Ha úgy vesszük, a rossz hírnév is néha jobb, mint a semmi, csak Handkénak erre már nem volt olyan nagy szüksége. – Néha, tényleg, csaknem hiába a sok mű, nehéz igazából belelátni az író fejébe. Egyébként nyilván nem a jugoszláv útlevélért tette P. H., mert mint kiderült: már rég olyanja is volt. Most nyilván átment a tárgy szuvenírbe abban az osztrák kávécsészés vitrinben, és maradjon is ott a továbbiakban. Amelyekben vagy amelyben most újabb hírt építünk erre a stabil régebbire, remélhetőleg zavaróbb törésvonalak nélkül.
Úgy tűnik, nem is lesz annyira nehéz idekötni, hogy legutóbb Peter Handke Banja Lukában járt – első ízben a Nobel után –, hogy a boszniai Szerb Köztársaság fővárosában érdemrendet vegyen át Željka Cvijanović elnöknőtől. Még ugyanazon a napon a kelet-boszniai Višegradban Emir Kusturica filmrendező átnyújtotta neki az Ivo Andrić Irodalmi Nagydíjat. Búcsúzóul ez még azzal fejelődött meg, hogy Belgrádban – mintegy útban a reptérre – alkalma volt találkozni Aleksandar Vučić elnökkel, aki ezúttal a legmagasabb szerb kitüntetéssel, a Karadjordje-érdemrenddel lepte meg sokakkal szemben, akik legfeljebb a Karadjordje-szeletig (ama híres snicliig) jutottak el. A sajtó persze, ezen a ponton megemlíti, hogy utóbbi elismerést már tavaly odaítélték az írónak, aki akkor nem tudott a Balkánra utazni. Miként arról sem feledkeztek meg újságírók tudósítani, hogy Szarajevóban mekkora ellenszenvvel fogadták Handke szerbföldi diadalmenetét. Handkéét, aki bírálói szerint semmibe veszi a délszláv vérfürdőben elkövetett szerb háborús bűnöket. Akárha nem is létezett volna a város bombázása, Srebrenicáról nem is beszélve. Meg olyanokat képes hangoztatni, hogy a szarajevói események fő bűnösei maguk a bosnyákok, hiszen ők ölték meg ott a legtöbb embert, kikényszerítendő a NATO-beavatkozást.
– Hiába kapott Nobel-díjat Handke
– állapította meg ebből az alkalomból a boszniai államelnökség horvát tagja –,
– Peter lelkében fasiszta.
Jobban járt hát Szerbiában Peter Handke, mint a valamelyik nem régi belgrádi könyvvásáron a szintúgy Nobel-díjas Herta Müller, aki a fővárosi nemzetiben olyasmit talált mondani, hogy még mindig mindenütt ott csúflakodnak a kényszeruralom maradványai. Van belőlük bőven Romániában, ahogy Szerbiában is. Messzebbi Törökországot nem is említené.
– Egész nemzedékek fognak eltűnni, míg a dolog meg nem változik
– mondta a feszengés közepette Herta.
– A mentalitás tovább él, mint egy-egy diktatúra. Így újra és újra előbújnak azok az emberek, akik ijesztő vezérekké válnak, pillanat alatt meg tudják változtatni az országot, sárba tiporni a jogállamiságot, és ez bizony nem fog gyorsan másképp lenni.
- Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Szerbia2 nap telt el azóta
Elfogy az ivóvíz a Vajdaságban, ami még van, az kicsit sárga, kicsit büdös, és még mérgező is
- Bosznia6 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Románia2 nap telt el azóta
Brassó: tenyérnyi Nyugat Keleten