Connect with us

Gazdaság

PLENKOVIĆ: A kaszinók maradnak, a Covid-útlevél még várat magára

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


Az Európa Tanács kétnapos, virtuális ülése után Andrej Plenković horvát miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott, amelyet élőben közvetített a horvát közszolgálati televízió. A kormányfő elöljáróban beszámolt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos európai szintű tárgyalásokról, és a közös védekezésre vonatkozó kérdésekről.


Plenković gyorsítana

A horvát miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a horvát kormány rengeteg vakcinát rendelt meg, és szeretné felgyorsítani az oltóanyag beszerzését.

– Arról kívántuk meggyőzni az Európai Bizottságot, hogy a gyógyszergyártó cégekkel folytatott további tárgyalások folyamán szükséges az oltóanyag beszerzésének felgyorsítása. Ebben a kérdésben egyhangú és határozott volt az álláspont. A Horvát Köztársaság kormánya 6,8 millió adag oltóanyagot rendelt, ami meghaladja Horvátország felnőtt lakosságának a számát.

Plenkovićot nyilván frusztrálja, hogy Horvátországba eddig mindössze 250 ezer vakcina érkezett. Ez a lakosság öt százalékának beoltására sem elegendő, amivel Horvátország jócskán elmarad más európai országoktól.

– Itt szükséges megjegyezni, hogy az Európai Bizottság jelenlegi becslései szerint Európa 18 évnél idősebb lakosainak mintegy 8 százaléka lett átoltva. Ezek közül 5 százalék felvette a második oltást is. Célunk nyárig átoltani az EU lakosságának 70 százalékát, azaz mintegy 255 millió embert. Fontosnak tartjuk, hogy az Európai Bizottság folytassa a tárgyalásokat a gyógyszergyártó cégekkel, és hogy márciusban megtörténjen a Johnson&Johnson oltóanyagának engedélyezése

– jelentette ki Plenković, aki a Johnson&Johnsonra minden bizonnyal azért tért ki, mert Horvátország 900 ezer vakcinát rendelt ettől a gyártótól.

A horvát miniszterelnök hozzátette, hogy a vírus mutációiról és a járványügyi intézkedésekről szóló vita után az oltási bizonylatok, illetve a koronavírussal kapcsolatos zöld útlevelek bevezetése került sorra.

– Az utóbbi kérdésben elsősorban véleménycsere folyt, mert több állam is további információkat szeretne a végleges, összeurópai megállapodás megszavazása előtt. A tárgyalások diplomáciai szinten folytatódnak. Egyúttal szót ejtettünk a nemzetközi szolidaritás kérdéséről is, mert csak akkor tudjuk magunkat védettnek tekinteni, miután nemcsak az EU, hanem a harmadik országok lakossága is részesül az oltásban

– jegyezte meg Plenković.

Kincstári optimizmus

A járványügyi intézkedések március 1-től várható enyhítésével kapcsolatban Plenković kifejtette, hogy továbbra is figyelemmel kísérik azokat a gazdasági ágazatokat, amelyek képtelenek megfelelően működni a járvány miatt.

A közvélemény egy részénél értetlenséggel fogadott intézkedést, amelynek értelmében engedélyezik a kaszinók és a fogadóirodák működését, Plenković azzal magyarázta, hogy a járványügyi szakemberek véleménye szerint ezek a tevékenységek nem veszélyeztetik számottevően a vírus elleni védekezést, de miután működésük koncesszióhoz kötött, jelentősen hozzájárulhatnak az államháztartási egyensúly megteremtéséhez.

A horvát kormányfő sajtótájékoztatóján röviden szólt a horvát GDP jelentős csökkenéséről is, amely véleménye szerint kicsit kisebb a 9,1%-os uniós becslésnél, vagyis „csak” 8,4 százalék. Ezzel kapcsolatban Plenković reményét fejezte ki, hogy Horvátország már idén 5,4 százalékos növekedést produkál.

A belpolitikai témák között ismét kiemelt helyen szerepelt a fiumei Három Majom, illetve a kormánypárttal szembeni gyűlöletbeszéd. Plenković elítélte a „megtorló intézkedéseket” is, miután egyes horvátországi szállodák és vendéglátóipari létesítmények megtiltották a belépést a Szociáldemokrata Párt tagjai számára.

Plenković kaszinó Covid Három Majom

– Ez türelmetlenséget szül, agresszióra ösztönöz. Járvány van, nehéz gazdasági helyzetben vagyunk. Megértem az embereket, de nem megoldás megosztottságot, ellenségeskedést és diszkriminációt generálni, valamint gyűlöletbeszédet folytatni. Összetartásra, párbeszédre és konszenzusra van szükségünk

– mondta Plenković, aki attól tart, hogy rövid az út a megkülönböztetést szító feliratoktól a fizikai agresszióig, mint amilyen öt hónappal ezelőtt a horvát kormányépület elleni támadás volt.
_____________
Fotó: screenshot

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia19 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap