A szerbiai miniszterelnök-helyettesi posztra avanzsáló újvidéki polgármester idősebb fia önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett szinte egyidőben azzal, hogy apja előrelépett a ranglétrán. A fiatalember nyilatkozott is az újságíróknak arról, hogy mi ösztönözte a mundér felöltésére.

A 021.rs hírportál a napokban azt írta, hogy Miloš Vučević immár távozó újvidéki polgármester idősebb fia, Mihailo Vučević önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett.

Ez lehetne akár magánügy is, ha az Újvidék “Patyomkin-féle zöldítésével” érdemeket szerző Vučević nem a polgármesteri Instagram-profilon számolt volna be idősebb fia bevonulásáról. A szóban forgó profilról azóta lekerült az említett bejegyzés, de az általában megbízható városi és nem csak városi hírportál megörökítette az utókornak azt a pillanatot, illetve néhány órát, amikor még ott volt, lásd lejjebb!

– írta a hírportál, amely szerint a 26 jelentkezők között ott volt Miloš Vučević újvidéki polgármester és a szerbiai kormány egyik leendő alelnökének idősebb fia is.

Az újvidéki hírportál megjegyzi, hogy a fiatalember korábban amatőr színjátszó is volt, és karatézott is. Nem éppen “rokonszakmákról” van szó, de a kettő természetesen nem zárja ki egymást.

Miután apja szerbiai viszonylatban híres ember, így a szerződés aláírása után Mihailo Vučević nyilatkozott a sajtónak, amelynek elmondta, hogy a katonai szolgálatot “valamiféle pszicho-fizikai tesztnek” tekinti.

– jelentette ki az őszinte vagy esetleg a jó propaganda érzékkel rendelkező fiatalember, aki felszólított minden fiatalt, a lányokat is, hogy kövessék példáját, és menjenek önkéntes katonai szolgálatra vagy tartalékos tiszti iskolába.

A büszke apa elkísérte a fiát a kijelölt kaszárnyáig, amelynek a kapuja előtt le is fényképezte a bevonuló fiatalembert.

– írta Facebook-profilján az újvidéki polgármester, aki a bejegyzés mellé egy szerb zászlót is kitűzött: 🇷🇸. Ez megint csak minősülhetne magánügynek, ha a magánprofil nem propaganda-oldal lenne, de mivel az, így a magánélet sérelme fel sem merül.

Emmanuel Macron francia elnök és Andrej Plenković horvát miniszterelnök múlt héten megállapodást írt alá 12 darab Dassault Rafale multifunkciós vadászgép megvásárlásról. Az üzlet a hosszú évek óta tartó horvát beszerzési erőfeszítésekre (és kudarcokra) tesz pontot, cserébe Zágráb egy potens repülővel oldotta az elkövetkező 20-30 év légierő feladatait.

Duplájára emelték az összeget

Horvátország lassan két évtizede próbálja lecserélni a hidegháború idején gyártott MiG-21 repülőgépeit. A terveket a pénzhiány akasztotta meg leggyakrabban, bár legutóbb a nagyhatalmi érdekek szóltak közbe. A 2017-2018 között Zágráb amerikai gyártású, de az izraeli légierő által használt és módosított 12 db F-16-os vadászbombázók beszerzéséről döntött mintegy 420 millió euróért.

Az utolsó pillanatban azonban vita támadt Tel-Aviv és Washington között, ami kissé meglepő volt, hiszen két szoros szövetségesről volt szó, és egy tucat gép eladása sem lehetett akkora tétel, hogy ezen hajba kapjanak. A pletykák szerint az üzlet rontotta volna a gyártó Lockheed Martin lehetőségeit (a gyár sikerrel árulta Szlovákia és Bulgária számára a legutolsó, F-16V változatot).

A következő nekifutást a COVID járvány és gazdasági következményei akadályozták meg, hogy aztán 2020-ban a jelenlegi horvát kormány ismét tendert hirdessen. Az izraeliek és a svéd Gripen mellett két új induló volt, az egyik Lockheed Martin a már említett új F-16V típussal, illetve a franciák a kéthajtóműves Rafale repülőgéppel.

A végeredményből azt is látjuk, hogy Horvátország több mint duplájára növelte az üzletre szánt összeget, mert a használt francia gépek ára, a kiképzéssel, pótalkatrészekkel és három éven át szóló támogatással egy milliárd euró lett.

Ha ezt összevetjük a szlovák légierő 2018-as, új amerikai F-16V-ről szóló beszerzésével, akkor kiderül, hogy nem a pénz volt most az elsődleges szempont. A 14 szlovák vadászgép ára 800 millió dollár volt „csak”, ami kiegészítve az euró-dollár árfolyamkülönbséggel, jelentős különbség (Szlovákia is kiképzéssel és működtetésre vonatkozó támogatással vásárolta meg az amerikai típust).

Külpolitikai döntés is volt

Tény, hogy a Rafale egy nagyobb gép, jó húsz százalékkal nagyobb a maximális felszálló súlya, kéthajtóműves, ám ezek ma már keveset árulnak el egy katonai repülő valódi képességeiről, mert ennél meghatározóbb a radarrendszer, a fegyverzet, a támogató eszközök megléte és minősége. Ezek az elkövetkező időkben is fejleszthetők, cserélhetők lesznek.

Bár a francia haditechnika is világszínvonalú, a Rafale több konfliktusban is bevették már, az USA helyzeti előnyi itt valószínű. Ugyanakkor a szakértői hozzászólásokból annyi derül ki, hogy Zágrábban specifikus kérései voltak a beszerzési dokumentációban, ami az amerikai fél nem, a francia fél viszont hajlandó volt teljesíteni.

Horvátország a francia gép választásával külpolitikai döntést is hozott. Az egyébként erős transzatlantista külpolitikáján állított egy kicsit azzal, hogy egy európai partnert választott most, és mindjárt az egyik legerősebbet.

Ez a “több lábra állítani a külpolitikát” új partnerek bevonásával, vagy a kapcsolatok szorosabbra fűzésével – helyes döntésnek tűnik egy olyan időszakban, amikor az USA Europával kapcsolat több kritikát fogalmaz meg, és amikor az amerikai és európai érdekek több kérdésben másfelé mutatnak.

Szakértői vélemények szerint a gépvásárlás egy több pontból álló stratégiai együttműködés része lesz a jövőben, amiben benne lesz az is, hogy Franciaország például támogatni fogja Horvátországot olyan európai vagy nemzetközi szintű ügyekben, amelyek Zágráb stratégiai céljai között vannak. Konkrétumként az euroövezethez és a schengeni zónához, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozást említették. Európai kérdésekben az USA nem tudott volna segíteni, ezek Párizs számára jelentettek/jelentenek előnyt.

A horvátok behozzák a lemaradást

A horvát beszerzés kapcsán természetszerűleg sokan egyből Szerbiára is tekintenek: miként befolyásolhatja Belgrád, de akár a régió biztonságát a horvát beszerzés?

A rendelkezésre álló adatok szerint, Szerbia jelenleg 14-16 darab MiG-29-es vadászrepülővel rendelkezik (mellette további kiképző, és könnyűtámadó eszközökkel is). A szovjet eredetű gépeket az elmúlt években modernizálták, valamint ajándékként is érkezett pár darab Oroszországból & Fehéroroszországból, miután a 2010-es évek közepén csak 4 hadra fogható gép maradt működőképes (ez egyébként jól jellemezné a horvátokkal fenntartott stratégiai paritást).

Ebből a szempontból tehát a horvát beszerzés, amely csak 2025-re realizálódik végső formájában azt is jelenti, hogy Zágráb valójában majd felzárkózik a szerb légierő túlsúlyához. Persze, az is igaz, hogy a Rafale és MiG-29-es számát és képességeit összehasonlítani sem vezetne messzire. Amellett, hogy a francia gép fejlettebb elektronikával és fegyverzettel rendelkezik, Horvátország mögött ott áll a NATO is.

És ez nem elsősorban azt jelenti, hogy majd jön az USA és a többi tagország légiereje, hanem azt, hogy békeidőben is, radar, felderítő és diplomáciai csatornák állnak rendelkezésére Zágráb számára, míg a semleges Szerbia csak Oroszországtól távoli támogatására számíthatna.

A horvát modernizációs lépések elsősorban a saját és a szövetséges érdekeket, vagy azok egyensúlyát veszik alapul, kiegészítve az ország anyagi teherbíró képességével. A 12 gépes, azaz egy századnyi erő „arányos”, Bulgária, a V4-es országok (persze, Lengyelország kivételével), hasonló erőt tartanak fel, ráadásul a Rafale-ok, amennyiben ezt a horvát kormány hajlandó lesz kifizetni, olyan potens felderítő és csapásmérő képességekkel is rendelkezik, amelyekre reálisan a Balkánon talán nincs is igény/szükség Zágráb számára.

“Sedma sila” (a hetedik erő): így nevezik Szerbiában az újságírók hadát. Hogy miért éppen hetedik, azt ugyanúgy nehéz kideríteni, mint azt is, hogy az angolok miért tekintik “fourth estate”-nek (negyedik birtoknak) a sajtót. A franciák, a spanyolok és olaszok szintén a négyes számot használják, az oroszok viszont a hatodik államnak tekintik a sajtót/médiát (шестая держава), ezt licitálták túl a szerbek a maguk hetes számával. Szerbiában egyébként gyakran úgy tekintenek az újságírókra, mint az államhatalom (a jelenlegi vagy a leendő) részére, legyen bárki is kormányon, tehát az állam és az újságírók között gyakoribb és szorosabb az összefonódás, mint Magyarországon, bár mi sem vagyunk mentesek a “médiakatonáktól”.

Páncélos járművet neveztek el róla

Miroslav Lazanski augusztusban hunyt el szívroham következtében belgrádi otthonában, éppen otthon volt, amikor ment érte a halál. Ez csak azért meglepő, mert Lazanski Szerbia moszkvai nagyköveteként tevékenykedett, a halál azonban mégsem az orosz fővárosban kereste.

Lazanski életét nem lehet két mondatban kibogozni, de az viszont elmondható vele kapcsolatban, hogy vezércsillaga – születésétől kezdve – a hadsereg holdudvarában ragyogott, szlovén származású katonatiszt nemzette szerb feleségének. Családját megtizedelték a háborúk, ami a Balkánon nem ritka jelenség, ám az ilyesmi ott sem tesz jót senkinek sem, ha túlél egy-két tizedelést, ha nem.

Előbb nagynevű zágrábi lapoknak dolgozott, az orosz-afgán és az iraki-iráni hadszintérről küldte cikkeit, de tudósított a libanoni polgárháborúból, az Öböl-háborúból, Szíriából, Kongóból, Jemenbnől, Csecsenföldről, Szlovéniából, Boszniából és Koszovóból.

Jugoszlávia széthullása Zágrábban érte, a fáma szerint akkortájt megpróbálta rábeszélni a szerb-horvát vegyesházasságból származó Veljko Kadijević jugoszláv vezérkari főnököt, akinek a irányításával a Jugoszláv Néphadsereg éppen lerohanta Szlovéniát, hogy hajtson végre államcsínyt, és a hadsereg élén vegye át a hatalmat Belgrádban & az országban.

Mindketten “megrögzött jugoszlávok” voltak, ezért ez alig számított felbujtásnak a szerb, horvát és egyéb nacionalistákkal szemben.

A történethez hozzátartozik, hogy Lazanski nagynénje volt Biljana Plavšić szerb vaslady és háborús bűnös, a boszniai Szerb Köztársaság egykori elnöke, ami némileg magyaráataot ad arra, hogy miért éppen a szerb jellem ütközött ki rajta.

Lazanski Belgrádba költözése után már csak mímelte a független katonai szakértőt, semlegesnek induló kommentárjai szinte mindig ugyanoda futottak ki, így a szerbiai állami struktúrák katonai üdvöskéje lett, a Szerb Haladó Párt tagjaként pedig parlamenti képviselővé avanzsált, majd így kiérdemesülve elnyerte a moszkvai nagyköveti posztot.

Élete utáni élete során, alig két hónappal a halálát követően, páncélos járművet neveztek el róla a szerbiai hadseregben, ami egy katonai szakértő illő búcsúztatása.

A nagy megtiszteltetés tehát posztumusz érte a volt újságírót, a járművet pedig a belgrádi hadiipari kiállításon mutatták be, és megtekintette Aleksandar Vučić szerb elnök is, aki a szerb katonai fejlesztéseket azzal indokolta, hogy erősnek kell lenni, mert a gyengéket eltapossák. A Lazanski névre keresztelt páncélozott járműről pedig csak annyit mondott, hogy “félelmetesen néz ki”.

A szerb tévés drón

A belgrádi hadiipari kiállításon feltűnt Željko Mitrović, a belgrádi Pink TV mindenható ura, aki folyamatosan feltűnési viszketegségben szenved, annyi találmánya van már, amennyivel Jézusnak, Nikola Teslának és Albert Einsteinnek összesen nem dicsekedhet. Jézus csak azért került ebbe a felsorolásba, mert Željko Mitrović nemrégiben feltalálta a vízen járó cipőt, aminek egyelőre semmiféle gyártási és vallási következménye nincs.

Most viszont könnyen előfordulhat, hogy Željko Mitrović és a Pink TV a hadsereg szolgálatába áll, igaz, nem a vízen járó cipőre kap megrendelést.

Balról a szerb elnök, középen a szerb védelmi miniszter és egészen jobbról a Pink TV tulajdonosa.

A Pink TV tulajdonosa, aki a kilencvenes években Slobodan Milošević volt jugoszláv és szerb elnök feleségének pártját erősítette, és már azokból az időkből ismerhette a Sándorokat (Aleksandar Vučićot és Aleksandar Vulint), gazdagabb életúttal rendelkezik, mint Miroslav Lazanski, ezért az ő életútjának részletezésétől Jézus, Tesla, Einstein és az olvasó engedelmével eltekintenénk.

Željko Mitrović a katonai kiállításon bemutatta az IK20-as és IK01-es innovatív drónt, amelyt eredetileg kereskedelmi, és nem katonai célokra fejlesztettek ki, és amelyek magunkra a szerb hadsereg, és különös a szerb főparancsnok, azaz Aleksandar Vučić figyelmét is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a felvételek készítésére használatos drónt fejleszteni kellene még, hogy legalább két órát a levegőben tudjon maradni, és jóval nagyobb súly szállítására is képes legyen.

Vučić azonban felvetette azt is, hogy ha ezt sikeresen megoldja a Pink TV stábja, akkor a Kínától vásárolt drónokat Željko Mitrović kütyüire cserélik le, amelyek darabára jelenleg 50 ezer euró.

– mondta a szerb elnök, de itt a beszélgetésbe beleszólt Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszter, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai drónok egy teljes napot képesek a levegőben maradni, vagyis az “más poligon”.

Željko Mitrović csapata a Pink TV híradójában elsütötte azt a poént, hogy játékszerüket a dubaji világkiállításra is kiviszik, egyelőre azonban a kínai (vagy a netalán a török) hadiipart nem rántja a mélybe a belgrádi Pink TV “konkurens” terméke.

Azon viszont nem kellene feltétlenül meglepődni, ha a Pink TV műsorvezetői a fúzió jegyében egyszer csak terepszínű ruhában jelennének meg a képernyőn, miközben kis drónok repülnek be a képbe.