Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerint Görögország május végéig eléri az 5 milliós oltottságot. A kormány ülésén Micotákisz hangsúlyozta, hogy 3 millió embert már beoltottak, és további...
Újabb non-paper jelent meg egy koszovói hírportálon, amely szerint az észak-koszovói szerbek autonómiát kapnának, Szerbia pedig elfogadja Koszovó függetlenségét. Aleksandar Vučić szerb elnök úgy vélte, hogy...
A szlovén kormány bejelentette, hogy soha nem foglalkozott a Nyugat- Balkán nyitott kérdéseinek megoldásáról szóló úgynevezett non-paperrel, amelynek egyik fő témája Bosznia- Hercegovina területi újrarendezése és...
Délután fél három körül egy férfi lépett be a tiranai Dine Hoxha mecsetbe, ahol eddig még tisztázatlan körülmények között késsel, válogatás nélkül megsebesített 5 muszlim hívőt....
Bojko Boriszov bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról. Ez olyan találgatásokra adott okot, hogy a bolgár miniszterelnök visszavonul a politikától, miután pártjának, a GERB-nek az április 4-i...
A legnagyobb keresztény vallási ünnepet Horvátországban egy tragikus esemény árnyékolta be. Március 31-én súlyos fejsérülésekkel szállítottak a zágrábi Gyermekkórházba egy Nova Gradiška-i két és fél éves...
Koszovó ugyan erősen muszlim többségű ország, mégis több és több nő tűnik fel a politikában, azon belül pedig a koszovói parlamentben. A függetlenség 2008-as kikiáltása óta...
A múlt szombaton Szerbia számára „győzelemmel felérő döntetlennel” fejeződött be a Portugáliával történt összecsapás a Crvena Zvezda stadionjában, miután a bíró a hosszabbítás utolsó percében nem...
A BALK nemrég írt arról, hogy a törökök nagy erőkkel nyomulnak a Balkánon. Állításunkat megerősíti, hogy a múlt hét végén (március 4-én) egy kormányközi megállapodás alapján...
Néhány hónap múlva a bunyevác lesz a szerb, a magyar és a horvát után a negyedik hivatalos nyelv Szabadkán, miután a helyi képviselő-testület (önkormányzat) megszavazta a...
Miután több évszázadig tartó dominancia után az Ottomán birodalom kiszorult a Balkánról, az örökébe lépett szekuláris Törökország hosszú időre eltűnt a térségből. A visszatérés Recep Tayyip...
Az újvidéki városi temetőben örök nyugalomra helyezték Đorđe Balaševićet. A legendás „Pannon Tengerészt” pap jelenléte nélkül temették el. A vallási tiszteletadás helyett a feleségének szentelt Olivera...
Szalafista terjeszkedés a Balkánon. Észak- Macedóniában vezető hír, hogy a muszlim hívők egy csoportja Szkopjében létrehozta és nyilvántartásba vetette az úgynevezett Dār al-ḥadi szalafi iszlám közösséget....
Tíz Facebook-poszt, fotók sora földön és levegőben, két videó, egy élő bejelentkezés interjút adva a magyar közmédiának – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalának termése...
Balkáni állam Románia? Erre a kérdésre nehéz, sőt, lehetetlen néhány bekezdésben kimerítő választ adni. A román politikai elit viszonyulása a Balkánhoz, mint politikai-gazdasági egységhez ugyanolyan ellentmondásos...
Emir Kusturica szerb rendező megkapta a Szputnyik V vakcinát, vagyis a koronavírus elleni orosz oltást – olvasható a Rosszotrudnicsesztvo (Россотрудничество) orosz hírügynökség Facebook-oldalán. Túlélés a vakcina...
A szarajevói Dnevni avaz napilap híradása szerint – amit átvettek a komoly horvát hírportálok is – a bosznia-hercegovinai Intellektuális Tulajdonok Intézete (Institut za intelektualno vlasništvo), azaz...
A magyar határral szomszédos vajdasági településeken mostanában a migránsok „természetes lelőhelye” a padlás. Ha este felhúzzák maguk után a létrát, akkor könnyebben megúszhatják a rendőrségi razziákat,...
Felrázta a belgrádi színésztársadalmat Milena Radulović (26) színésznő vallomása, amely szerint Miroslav Aleksić (69) ismert rendező és színészoktató többször is megerőszakolta őt a színitanodájában. A szerb...