Connect with us

Bűnügy

GYEREKGYILKOSSÁG: Húsvéti rémtörténet 🔞

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A legnagyobb keresztény vallási ünnepet Horvátországban egy tragikus esemény árnyékolta be. Március 31-én súlyos fejsérülésekkel szállítottak a zágrábi Gyermekkórházba egy Nova Gradiška-i két és fél éves kislányt, aki az orvosok minden igyekezete ellenére április 4-én elhunyt. Mint időközben kiderült, a kislánynak saját anyja okozott halálos sérüléseket.

Szociális problémák

A rendelkezésünkre álló szűkös információk szerint megpróbáljuk a történeteket rekonstruálni.

A kislány anyja, 2018-ban, közvetlenül a szülés után menedékhelyre való felvételét kérte a Nova Gradiška-i szociális gondozó központtól partnere erőszakos viselkedése miatt. Pár nap múlva meggondolta magát, elhagyta a menedékhelyet és visszament a partneréhez.

Nem sokkal később, 2018 novemberében kilépett a vadházasságból, hazaköltözött az anyjához, az újszülöttet az apa gondozására bízta. Az apa azonban képtelen volt gondját viselni a gyermeknek, és szintén a szociális gondozó központhoz fordult. Miután megszerezte az anya hozzájárulását, aki nem mutatott hajlandóságot a gyermek gondozására, a szociális központ egy befogadó családnál helyezte el a kislányt.

A rákövetkező két évben a kislány a befogadó családnál volt, biológiai szülei időnként meglátogatták, 2020-ban azonban kérelemmel fordultak a szociális központhoz, és kérték a gyermek családba történő visszahelyezését, mivel időközben partneri viszonyuk feljavult, összeházasodtak, további két gyermekük született, és javultak lakhatási körülményeik is.

A szociális szolgálat szakértői felmérték a helyzetet, és úgy találták, hogy a gyermek visszatérése biológiai szüleihez mérsékelt kockázatot jelent, miért is a gyermeket vissza kellene szolgáltatni, de intenzív ellenőrzés és a szülőknek nyújtott szakmai segítség mellett.

A gyilkos anya

Az ellenőrzést végző szociális gondozó egy ideig mindent rendben talált.

Az év elejétől a szülők panaszkodni kezdtek a szociális gondozónak, hogy a kislány furcsán kezdett viselkedni, és hogy egyre kevesebbet beszél.

Március 30-án, kedden az anya a szociális központba látogatott a gyerekkel és segítséget kért.

A gyermek a központban visszahúzódó, hallgatag volt, az egyik pillanatban elhányta magát. Az anya arról tájékoztatta a szolgálatot, hogy ez otthon is nem egyszer előfordult.

A kislányt azonnal beutalták a gyermekorvoshoz. Másnap, amikor a központ dolgozója ellenőrizni akarta, milyen állapotban van, már eszméletlenül feküdt a zágrábi gyermekkórházban.

A szülők számára a szlavónbródi bíróság egy hónapos vizsgálati fogságot rendelt el, a vizsgálat folyamán a nyomozók kiderítették, hogy a kislány súlyos testi sérüléseiért az anya okolható.

A közvélemény fejeket követel

A téma napokig uralta a horvát médiát: és miután a hírportálok szokásukhoz híven az eset fejleményeivel bombázták az olvasókat, a közvélemény haragja a szociális szolgálat és a felelős minisztérium felé fordult.

A Nova Gradiška-i központ vezetője lemondott, a pótszülők, akiknél a kislány két évet töltött, személyesen is felelősnek érzik magukat a tragédiáért, mindeközben a gyermeke halálért valóban felelős fiatalasszonyt háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

Josip Alardović miniszter a gyermekvédelmi törvény sürgős módosítását helyezte kilátásba, de ahhoz idő kell, addigra viszont az eset kikopik a köztudatból.

A szomorú mind ebben az, hogy legkésőbb péntekig már mindenki kezdi elfelejteni a horrorisztikus történetet.

Csak abban reménykedhetünk, hogy a szerencsétlen kislány tragikus sorsa megmarad egyedi esetnek, amit a rendszer nem tudott megakadályozni.
_______________
Fotó: internet

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava