Connect with us

Terrorizmus

ELSŐ TERROR? Késeléses támadás egy tiranai mecsetben Ramadán idején, ima közben!

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


Délután fél három körül egy férfi lépett be a tiranai Dine Hoxha mecsetbe, ahol eddig még tisztázatlan körülmények között késsel, válogatás nélkül megsebesített 5 muszlim hívőt. A többi hívő és a gyorsan kiérkező rendőrök ártalmatlanná tették az elkövetőt, akit Rudolf Nikolli néven azonosítottak.


Nem először késelt

Tiranában már kerestek egy késelőt, aki egy hónappal ezelőtt egy buszpályaudvaron megkéselt két embert, most azonban kiderült, hogy az elkövető ugyanaz a személy volt mindkét esetben.

Rendőrségi források szerint a legfiatalabb áldozat 22 éves, a legidősebb pedig 35 éves, kórházi tájékoztatás szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A mecset imámja, Ahmet Kalaja (a képen), könnyek között nyilatkozatot, és remélte, hogy a muszlim hívők elleni támadás nem terrorcselekmény volt, hanem egy elmebeteg műve.

Rudolf Nikollit március 11-e óta keresték, miután késelt támadt két személyre a tiranai déli buszpályaudvarnál, akiknek sérülést okozott.

A hatóságok még nem tudják, hogy mi lehetett a késeléses támadások indítéka.

Egyelőre nem világos, hogy az első ilyen jellegű támadásnak van-e terrorcselekmény ismérve. A mostani incidens ráadásul hat nappal az albániai parlamenti választások előtt történt.

Rendőrségi közlemény

Az albán rendőrség a következő hivatalos közleményt adta ki a mecset ellen történt támadással kapcsolatban:

-14:30 körül a tiranai Kavaja utcában egy állampolgár belépett egy vallási intézménybe, és tisztázatlan körülmények között éles eszközzel megsebesített 5 állampolgárt. A gyors és szakszerű rendőri akciónak köszönhetően sikerült semlegesíteni és megbilincselni a feltételezett elkövetőt, a burreli 34 éves Rudolf Nikollit, akit a tiranai rendőrigazgatóság épületébe kísértek, további intézkedés céljából.

Rendőrségi közlés szerint a kiérkező mentők elsősegély-ellátásban részesítették a sérülteket, akiket további orvosi ápolás érdekében kórházba szállítottak. A nyomozócsoport az ügyészség irányításával megkezdte a helyszínelést és a szemtanúk kihallgatását.

Később kiderült, hogy az elkövető, Rudolf Nikolli először a közeli pizzéria egyik alkalmazottját sebesítette meg, majd az utca túloldalán lévő mecsetbe ment, ahol 4 hívőt késelt meg.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország24 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap