A bulgáriai tüntetések résztvevői mellé állt az egykori bolgár cár, aki hétfőn az internetes oldalán foglalt állást a tiltakozók által meghirdetett „3. nagy népi felkelés” előestéjén....
Továbbra is belügyminiszter marad Janez Janša szlovén miniszterelnök jobbközép koalíciós kormányában Aleš Hojs, aki még június végén nyújtotta be „visszavonhatatlan” lemondását a Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter...
A Janaf (Adria-kőolajvezeték) neve a horvátországi választásokat megelőzően került a figyelem középpontjába, amikor a zágrábi Nacional terjedelmes cikket közölt az INA és a Janaf között két...
Három orosz állampolgár ellen adott ki Interpol-körözést nemzetközi elfogató paranccsal a Bolgár Főügyészség, amely azonban maga sem reménykedik abban, hogy e lépésének eredménye lesz. A három...
Eddig ismeretlen tettesek szombatra virradóra megpróbálták ellopni Kosztolányi Dezső mellszobrát – jelentette a helyi Pannon RTV. A Vajdasági Magyar Szövetség szerint nem magyarellenes cselekedetről van szó,...
Lassan már a feledés homályába merül, hogy egy pártelnök tengerbe taszigálása indította el Bulgáriában a több mint két hónapja tartó tüntetések, útblokádok és egyéb tiltakozó akciók...
Megmerevedtek a frontvonalak Szófia központjában, ahol már 64 napja néznek farkasszemet egymással a kormány lemondását követelő tüntetők és a közrend biztosítására kivezényelt rendőrök és csendőrök. Nikolaj...
Csütörtök hajnalra eltűntek a sátrak Szófia útjairól: a rendőrség ellenállás nélkül számolta fel mindenütt a hetek óta tartó tiltakozó akciósorozat útakadályait. Három órára helyreállt a megszokott...
Egy héttel ezelőtt a zágrábi Nacional hosszú, még a BALK-on megszokott cikkekhez képest is kimondottan hosszú tényfeltáró riportot tett közzé arról, hogy a horvát kőolajat rögtön...
Egy húszéves szerbiai férfi autóval hajtott neki az obrenováci migránsközpont kerítésének, de végül mégis a főbejáraton jutott be a létesítménybe, miközben azt kiáltotta, hogy „nem akar...
Hétfőn este futótűzként terjedt az interneten, hogy a szarajevói golfpálya melletti vendéglőben koronapartit tartanak. A „titkos mulatság” hírét a vendégeket szórakoztató énekesnő röpítette világgá. Kiderült, hogy...
[responsivevoice voice=”Hungarian Female” {rate: 1.3} buttontext=Hallgasd!] A belgrádi rendőrség Zimonyban letartóztatta a 28 éves Danilo V.-t, aki 6000 védőmaszkot akart eladni. A társát később vették őrizetbe....
Nemcsak Magyarkanizsán okoznak gondot a migránsok, hanem a dél-szerbiai Bujanovac térségében is, ahol szintén félnek tőlük. Az ottani önkormányzat fokozottabb ellenőrzést szeretne a migránsok felett, és...
A szerb rendőrök négy személyt tartóztattak le, akik százdolláros bankjegyeket nyomtattak több mint két millió dollár értékben. Ez közel 620 millió forintnak felel meg. A pénzhamisítók...
Január közepén őrizetbe vették Miroljub Jevtićet, a szerbiai vasúti infrastruktúra állami tulajdonú társaság igazgatóját. A hírt Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter jelentette be. A szerb kormány azóta...
Lemondott a horvát Raiffeisen Bank vezérigazgatója, miután a horvát sajtó nyilvánosságra hozta, hogy törvénytelen módon akarta befolyásolni a bíróságokat. Michael Georg Müllernek nem tetszett, hogy az...
Értesülésünk szerint a Fidesz felsőbb döntéshozóinak irodáit többségében Nagy- Magyarország térképek díszítik. Sokakat meglephet Horvátország érzékenysége, de az országnak a magyar- és az olasz határ kivételével...
Korrupciós botrány alakult ki a macedón miniszterelnök körül. Az ügynek több főszereplője van: egy ellentmondásos reality sztár, egy üzletember, a különleges ügyész, másfél millió euró egy...
Zimonyban ellopták a Hunyadi-szobor kardját. Kilenc nappal korábban a szerb és a magyar elnök közösen avatta fel a szobrot. A tettesek már rendőrkézen vannak. Kilenc nappal...