Nem mindenki hiszi el, hogy Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić a lelke mélyén is szakított nem is nacionalista, hanem inkább soviniszta múltjával, s a ma magát...
A horvát ügyészség megállapította, hogy a Szlavónbródnál (Slavonski Brod) szerencsétlenséget okozó sofőr fáradt volt, és nem volt „alkalmas állapotban” az autóbusz vezetésére. A sofőrt őrizetbe...
Mladen Nenadić, a szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség vezetője pénteken találkozott az újságírókkal, és közölte velük, hogy egy hét múlva – vagyis július 30-án a...
Elborzasztó képekkel és kijelentésekkel van tele a szerb médiatér, és ez csak rosszabb lesz, a szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészségnek ugyanis még körülbelül tíz napja...
A szerb Krik hírportál értesülései szerint Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) azt állítja, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök és környzete különféle szolgáltatásokat kért tőle....
Az eddigi információk alapján nincs szlovákiai érintettje a Pegazus-botránynak, de a jelenség ismert. A lehallgatások, politikai céllal zajló leszámolások rendszeresen borzolják a szlovákiai közbeszédet. A...
A koszovói közegészségügyi intézet bejelentette, hogy Deçan (Dečani) községben, azon belül pedig Drenoc (Drenovac) faluban E. colival és más baktériumokkal fertőzött a vezetékes víz, és...
A bosznia-hercegovinai ügyészség utasítására Szarajevó Kanton rendőrsége a „Diploma” nevű akcióban letartóztatta Osman Mehmedagić Osmicát, a Biztonsági Hírszerző Ügynökség (Obavještajna sigurnosna agencija, OSA) igazgatóját, akit okirathamisítással...
A szlovén miniszterelnök az Európai Parlamentben tartott „székfoglaló beszédében” követelte a migránsok minden tagállam számára elfogadható elosztását. Janez Janša a szlovén elnökség programját ismertetve hangsúlyozta...
A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészségnek még körülbelül egy hónapja van arra, hogy döntsön a Veljko Belivuk, ismertebb nevén Velja Nevolja és csoportja elleni vádemelésről....
Zágrábban a reggeli órákban előállították Kazimir Bačićot (fent), a Horvát Televízió igazgatóját. Ezzel párhuzamosan bevitték a fővárosi intézményrendszer néhány fontos tiszt(ség)viselőjét, valamint a néhai Milan...
A világ tizennyolc országában egyetlen nap alatt több mint nyolcszáz embert tartóztattak le, ez volt a szervezett bűnözés ellen végrehajtott eddigi legnagyobb rendőrségi akció. A...
Családon belüli erőszak miatt a niš ügyészség egy hónapos előzetes fogságba helyezte azt a 49 éves férfit, aki a doljevaci általános iskola udvarán a saját...
Míg a sikertelen kormányalakításai kísérletek miatt Bulgária az áprilisi választás után július 11-én újra voksolni készül, az amúgy is korrupcióval vádolt kormánypárt, a Polgárok Bulgária...
Még egy kellemetlen üggyel hozhatják összefüggésbe a szerb védelmi minisztert. A szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb ügyészség felkérte a rendőrséget, hogy vizsgálja ki azokat az állításokat,...
A macedón rendőrök 11 helyszínt kutattak át szerdán a fővárosban Szkopjéban, valamint Velesz, Stip, Strumica és Valandovo városában, és egy migránscsempész csoport hat feltételezett tagját...
Lemondott Lilijana Kozlovič szlovén igazságügyi miniszter, miután a szlovén kormány csütörtökön megsemmisítette a luxemburgi székhelyű Európai Ügyészségbe (EPPO) delegált szlovén ügyészek kinevezési eljárását, és új...
A napokban írtunk arról, hogy Albánián és Montenegrón keresztül érkezik a latin-amerikai kábítószer jó része a Balkánra, és onnan folytatja útját tovább Nyugat- Európa és/vagy...
A hétfői szerbiai napilapok címlapon számoltak be arról, hogy Bajkeverő Velja és bűnözőtársai merényletet terveztek Aleksandar Vučić ellen. A szerb elnök közben életre-halálra szóló harcot...