Carter Revard amerikai költő, indián nevén Non-pe-va-de, azaz Félelmet Gerjesztő mesélte még régebben a kismagnójával vacakoló B. A.-nak a budapesti Építész Klubban, hogy az ő osage...
Rövid, súlyos betegség után hatvanhét éves korában elhunyt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnöke. Halálhírét fia, Pásztor Bálint jelentette be a...
A boszniai szerb elnök akcióba lépett: nem hagyja annyiban, hogy beperelték, egyik embere, a bosznia-hercegovinai központi kormány biztonsági minisztere, Nenad Nešić jogosulatlan fegyvertartás miatt feljelentette a...
Mint azt nem egyszer elmondtam, nem tartozom a horvát Index rajongói közé – főleg szakmai okok miatt -, viszont néha jó dolgot is tudnak csinálni. Így...
A koszovói albánok és a palesztinok akár sorstársaknak is tekinthetnék egymást, az állami függetlenség kikiáltása után létrejövő koszovói kormányok azonban nem a palesztinokat, hanem inkább Izraelt...
A belgrádi Politika beszámolója szerint most már egészen biztos, hogy október 23-án indul az első személyvonat Szabadka és Szeged között. A megerősítés a legmagasabb szintről érkezett,...
A szerb elnök a hétvégén elítélte az Izrael elleni szörnyű támadásokat. Az X-platformon közzétett nyilatkozatában Aleksandar Vučić úgy vélte, hogy a zsidó nép nagy szenvedéseket élt...
Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban megdicsérte a „kőkemény” Szerbiát és a szerb népet, ám mindezt arra használta fel, hogy megmagyarázza, miért is szállt szembe Oroszország a...
Bár a választások még elég messze vannak, ez a kormányt, illetve az illusztris kormánytagokat egyáltalán nem zavarja abban, hogy saját, ti. a kormány nagyszerűségét dicsőítsék. Így...
Hét párt jutott a parlamentbe a szeptember 30-án tartott szlovákiai választásokon, és elvileg akár több kormánykoalíció is létrejöhetne, de a legvalószínűbb, hogy Fico újra együtt fog...
Mind a kelet- azaz oroszbarát, mind a nyugatbarát oldal kormányalakítása elképzelhető, de mindkét oldalon vannak akadályozó tényezők, amelyek feloldása nem lesz egyszerű. Persze sok függ attól,...
Salko Zildžić, a Demokratikus Akció Pártjának (Stranka Demokratske Akcije, SDA) tuzlai vezetőjét lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt vették őrizetbe a Szerbiába történő belépésekor a határőrök,...
A koszovói helyzet súlyosbodása vérontáshoz vezetett, és ezt a függetlenségét önkényesen kikiáltó Koszovó miniszterelnökének, Albin Kurtinak a politikája idézte elő, amelynek célja egy konfliktus kirobbantása és...
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke az általa vezetett Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez nezavisnih socialdemokrata, SNSD) fiataljaihoz szólva arra buzdított, hogy tojással fogadják Christian Schmidtet, a nemzetközi...
Szlovákia pár hónapja a legkedveltebb migrációs útvonalak részévé vált. A szeptember 30-i választások előtt a szélsőséges erők az emberek félelmeire alapoznak, holott éppen a leghangosabb riogatónak...
A boszniai szerbek útlezárásokat eredményező tömegdemonstrációkkal üzenték meg a nemzetközi közösségnek, hogy nem adják az entitási vagyont, és nem ismerik el legitimnek Christian Schmidt főképviselőt. A...
Nagy erőkkel vonultak tucatnyi szerb nemzetiszín zászlóval a fiatalok a városházánál, azokat mégsem lengette senki, amikor Aleksandar Vučić, szerb államelnök pénteken megérkezett a szabadkai városháza elé....
1994. március 17-én a nemzetközi békefenntartók katonai szállítórepülőgépén fölkerestem az akkor még szerb ostromzár alatt álló Szarajevót. Páncélozott harci járműben, golyóálló mellényben és sisakban vittek a...
Táblázatba szedte össze a szerbiai parlamenti képviselők, köztük a VMSZ-esek, tavalyi béreit és juttatásait a belgrádi Oknyomozó Újságírói Központ (CINS). Tekintettel arra, hogy 2022 áprilisában általános...