Connect with us

Horvátország

Vak Index is talál szemet, a Zsidó Világkongresszus végrehajtó bizottsága Zágrábban ülésezett

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

index
Balról Senad-ef. Hevešević, az Eszéki Iszlám Közösség medzsliszének főimámja, jobbról Ognjen Kraus, a Zágrábi Zsidó Közösség elnöke
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Mint azt nem egyszer elmondtam, nem tartozom a horvát Index rajongói közé – főleg szakmai okok miatt -, viszont néha jó dolgot is tudnak csinálni. Így egyedüliként Horvátországban felkeresték a zsidó és a muzulmán közösséget, és az izraeli helyzetről vonatkozó véleményük iránt érdeklődtek. Mielőtt továbblépnénk, nyilvános dicséretben részesítem Vedran Salvia ifjú kollégát, aki bebizonyította, hogy az újságírás még mindig élő fogalom Horvátországban.

Amit a Hamász csinál, túl van a szélsőségeken

Ognjen Kraus, a Zágrábi Zsidó Közösség elnöke és a Horvátországi Zsidó Közösségek koordinátora elöljáróban meglepetésének adott hangot, hogy egy ilyen nagyszabású terrortámadás egyáltalán megtörténhetett, tekintettel mindarra, amit Izrael tesz polgárai biztonságának megőrzésére.


– Amikor valami ilyesmi elkezdődik, amikor valaki a tévében arról számol be, hogy embereket ölnek, akkor azt mondják, hogy gyilkos állatok. Ezzel szerintem sértegetik az állatokat, mert az állatok csak akkor ölnek, amikor éhesek. Izrael a Hamásszal áll szemben, amit nem tudok, minek nevezni. Ez még csak nem is szélsőség, hanem valami annál is rosszabb. Ha valakinek egy egész nemzet kiirtása a célja, akkor nem tudom, miről beszéljek még

– mondta Kraus. A gázai helyzetről úgy nyilatkozott, hogy személy szerint nem támogat semmilyen háborút, ám ugyanakkor nem lehet tétlenül nézni, ahogy valaki ilyen módon megtámad egy országot, és az ott élő embereket.

– Most nem mennék bele a részletekbe, tudjuk, hogy milyen képsorokat sugárzott a televízió, és mi rémítette meg a világot

– mondta a Zágrábi Zsidó Közösség elnöke, arra a kérdésre válaszolva pedig, hogy mit kellene tenni a béke érdekében, Kraus nem volt bizakodó. Szerinte, amíg egy terrorszervezet kezében tartja a lakosságot, és élő pajzsként állítja maga és a támadók közé, nehéz lesz bármilyen megoldást is találni.

– Végül is voltak tárgyalások a múltban, de hosszú távon semmit sem értünk el, pontosan a szélsőségesek miatt. Sajnos a tárgyalások soha nem vezettek eredményre

– fogalmazta meg a véleményét Ognjen Kraus. A történtek utáni nyilvános polarizációt és a sokszor a jó érzéssel ellenkező megnyilvánulásokat Kraus tipikus emberi reakcióknak tartja. Szerinte a szörnyűségek ünneplése, a káröröm olyan emberekről szól, akiket még egy állathoz sem lehet hasonlítani.

– És sajnos egy emberi lény rosszabb lehet, az állatnál. Ezt a történelem folyamán nemegyszer láthattuk. Ennek első és alapvető oka a tudatlanság, de a primitivizmus, a szegénység is hatással van rá. Az ilyen embereket a legkönnyebb manipulálni

– mondta Kraus, aki itt nyilvánvalóan a palesztinokról beszélt.

A vádaskodás olcsó

Az iszlám tudományok magisztere Senad-ef. Hevešević, az Eszéki Iszlám Közösség medzsliszének (területi szervezeti egység, hét dzsematot/kösséget foglal magába) főimámja elmondta a horvát Indexnek, hogy a Hamász támadása után az első gondolata az volt, hogy mi fog történni ezután.

– Lehetetlen elkerülni, hogy ne érezzük át az emberi életek tragikus elvesztését és egy rendkívül bonyolult kérdésben bekövetkező új eseménysorozat súlyát. Ez a súlyos következményektől való félelem kerekedik felül, mert a természetes emberi impulzus a gyors és egyszerű megoldás keresésére való hajlandóság, de ez most sajnos nem lehetséges

– jelentette ki Hevešević. A főimám szerint ilyen nehéz helyzetben az lenne a természetes, hogy visszatérünk azokhoz az alapvető erkölcsi normákhoz, amelyek az emberi élet megőrzéséről: minden ember jogának és becsületének megőrzéséről szólnak. Hozzátette, hogy olcsó a felszínes, vádaskodás, különösen leegyszerűsítve, két-három rövid mondat formájában.

– A felelősség elsősorban azoké, akik közvetlenül érintettek, egymás mellett élnek. A negatív eseményekért való felelősség szintje attól függ, hogy miként töltik el az életüket, és mit tesznek egymással. Úgy vélem, hogy Antonio Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozatai szilárd alapot jelentenek a jelenlegi helyzet megértéséhez, és a feszültségek fokozatos megoldásának megkezdéséhez

– mondta Senad-ef. Hevešević, aki annak a véleményének is hangot adott, hogy ebben a helyzetben, nem ajánlatos bíráskodni, pálcát törni, különösen most, amikor óráról órára változik a helyzet, amelyek minden korábbi állásfoglalást feleslegessé tehetnek. Mindazonáltal szükségesnek tartotta kiemelni, hogy általában a legnehezebb pillanatok kínálják a leginkább megfelelő időpontot a legmagasabb eszmék megidézésére.

Ezek az eszmények az emberi élet megőrzése (minden ember olyan értékes, mint az egész világ), az emberi becsület megőrzése az elembertelenedés félelmetes retorikája nélkül, és végül a párbeszédre való készség.

Bármennyire közhelynek hangzik is, ennek a megközelítésnek nincs alternatívája, és az erkölcsi elvek a legnehezebb pillanatokban kerülnek előtérbe. A főimám annak a reményének adott hangot, hogy elegendő számú embert lehet majd találni ehhez a megközelítéshez, ami lehetővé teszi a tárgyalásokat.

– Bár ez szinte utópisztikus a jelenlegi légkörben

– adott hangot a félelmeinek Hevešević.

Szinte inkognitóban ülésezett a Zsidó Világkongresszus Zágrábban

Nyilván biztonsági megítélések is közrejátszottak abban, hogy a Zsidó Világkongresszus keddi (október 17.) ülését nem kísérte rivaldafény. A médiák nagyon röviden számoltak be az eseményről, még a Horvát Televízió központi híradója is.

A tudósítások arra szorítkoztak, hogy Zágrábban ülést tartott a Zsidó Világkongresszus (WJC) végrehajtó bizottsága amely a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) horvát soros elnökségét volt hivatott támogatni. Megtudhattuk azt is, hogy a WJC elnöke, Ronald Lauder, Horvátországot „az egyik legjobb barátnak” nevezte, és hogy a munkajellegű ebéden Andrej Plenković miniszterelnök mellett a horvát politika és közélet számos tagja vett részt.

A horvát miniszterelnök rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy a WJC zágrábi ülésének elsősorban az volt a célja, hogy erős támogatást nyújtson Horvátországnak, mint olyan országnak, amely jelenleg az IHROM elnökségét tölti be.

index

Andrej Plenković horvát miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus Végrehajtó Bizottságának zágrábi ülésén (Forrás: X-platform, Andrej Plenković)

Hozzátette, hogy amikor a látogatás időpontjáról megállapodtak, „nem is sejthették, hogy erre csak tíz nappal a Hamász Izrael elleni terrortámadása után kerül sor, ezért a találkozó témái is módosultak.

– Elítéltük a Hamász terrortámadását, megismételtük Izrael jogát a biztonsághoz és az önvédelemhez, de egyúttal kifejtettük a humanitárius és nemzetközi jogi normák betartásának fontosságát is

– mondta a kormányfő s meggyőződését fejezte ki, hogy a WJC látogatása rendkívül hasznos volt nemcsak Horvátország és Izrael kapcsolatai, de a világszerte található számos zsidó szervezettel fenntartott kapcsolatok szempontjából is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap