A horvát-boszniai határ közelében lévő Velika Kladušában továbbra is sok a migráns, folyamatosan érkeznek Szerbia és Montenegró felől. Az év eleje óta – vagyis egy hónap...
A Koszovói Nyílt Társadalom Alapítvány (KFOS) és az Albánia Nyílt Társadalmi Alapítványa (OSFA) kutatást végzett, ahol olyan kérdéseket tettek fel, ami mindkét ország lakóit érinti és...
Szerbia azt fontolgatja, hogy Bulgária segítségére siet a Török Áramlat ottani szakaszának megépítésében. A szerbek számára azért fontos, hogy elkészüljön a bulgáriai szakasz, mert anélkül nem...
Az Egyesült Államok sürgeti a Koszovó által Szerbia ellen bevezetett száz százalékos büntetővám eltörlését. Cserébe Szerbiának fel kellene hagynia a Koszovó függetlensége elleni kampánnyal. Ezt üzente...
Az elmúlt három évtizedben kevés olyan szerb(iai) közszereplő volt, aki szinte az egész nemzet támogatásával és nagyrabecsülésével büszkélkedhetett. Még a sportolók körében is kevesen vannak, akik...
A múlt szerdán, azaz január 8-án Isztambulban Recep Tayyip Erdoğan török, Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandar Vučić szerb államfők, illetve Bojko Boriszov bolgár kormányfő szimbolikusan megnyitották...
Montenegróban január 8-án lépett hatályba a vallásszabadságról szóló törvény, amely a vallási közösségek jogi helyzetére vonatkozó, 1977-es keltezésű jogszabály helyébe lépett. A törvény miatt a Szerb...
Hatalmas kiterjedésű területre telepíthetnek szélerőműveket a Szabadka közelében lévő Csantavér határában. A szabadkai városi tanács karácsony előtt fogadta el az ezzel kapcsolatos terveket, és ezzel elhárult...
Szerbiában az átlagos fizetés 2025 végén 900 euró, az átlagnyugdíj pedig 430 és 440 euró között lesz – jelentette ki a szerb elnök a „Szerbia 2025”...
A montenegrói parlament elfogadta az évek óta vitatott egyházügyi törvényt, miután a rendőrök elvezették az ellenzéki képviselőket, mert verekedtek, és törtek-zúztak az ülésteremben. A javaslat azért...
Befejeződött a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának, az úgynevezett „Nemzeti Főgázvezetéknek” a lefektetése. Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek (Srbijagas) igazgatója a szerbiai közszolgálati (állami) televíziónak elmondta,...
Szerbiában az utóbbi időben egyre több migráns van. A befogadó központokban hivatalosan 4 542 migránst tartanak nyilván, becslések szerint azonban összesen 5 400 migráns tartózkodik az...
Szabadka legszélén működik egy kisebb migránsközpont, ahol azok a családok várakoznak, akik magyarországi belépésre várnak. Legálisan, nem a zöld határon keresztül. A központban mások nincsenek is,...
Aleksandar Vučić szerb elnök továbbra sem tett le arról, hogy vendégül lássa Donald Trump amerikai elnököt. A „várva várt” vendégek listája a napokban azonban bővült, a...
A Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés vezetői és körülbelül kétszáz aktivista nyolc órán át tartotta lezárva a szerbiai állami televízió, az RTS székházának bejáratát. Ez idő alatt...
A bosznia-hercegovinai hatóságok a Nemzetközi Migrációs Szervezettel közösen felszámolták a vučjaki tábort. Az ott tartózkodó migránsokat Szarajevó környékén helyezték el, ami számukra visszalépés, hiszen mintegy 200...
Már 2015-ben, a migránsválság kirobbanásakor többen is azt jósolták, hogy a Balkán lesz azoknak a migránsoknak a gyülekezőhelye, akik Európa felé indultak. Ezt nevezték el később...
Egy szerbiai napilap is közrejátszott abban, hogy bevezessék a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést Szerbiában. A belgrádi parlament májusban fogadta el a törvényjavaslatot, amely szerint megszűnik a 40...
November 29-e, a Köztársaság Napja, az egyik legfontosabb állami ünnepnek számított a titói Jugoszláviában. Ezen a napon zajos ünnepléssel riogatták a múlt szellemeit, és éltették a...