Egyre több jel utal arra, hogy Szerbia – ha csatlakozni akar az európai integrációhoz – belátható időn belül kénytelen lesz elismerni az országból 2008-ban kivált Koszovó tartomány függetlenségét. A kérdés már csak az, mi ér többet Belgrádnak, az EU vagy a valóságban számára már régen elvesztett, albán többségű terület.

Egy a jelszó

A legjobb megoldás a kölcsönös elismerés – ez a mondat számtalanszor elhangzott Matthew Palmer amerikai és Miroslav Lajčák EU-s különmegbízott kétnapos koszovói tárgyalásain, amelyek során a két diplomata a szerb és koszovói vezetők június közepére tervezett brüsszeli csúcstalálkozóját készítette elő.

A “kölcsönös elismerés” kifejezés igencsak népszerű a koszovói politikusok körében, hiszen ez azt jelentené, hogy Szerbia több mint két évtizeddel az 1999-es véres koszovói harcok és közel másfél évtizeddel Koszovó 2008-as függetlenné válása után végre hajlandó beletörődni az albán többségű terület függetlenségébe.

Közös fellépés

Palmer és Lajčák tárgyalásai több szempontból is nagy jelentőségűnek számítanak. A közös fellépés például arra utal, hogy az USA a Balkán tekintetében is szakít a Donald Trump elnökségét jellemző “önállóskodással”, és Washington ismét hajlandó együttműködni európai szövetségeseivel.

Figyelemre méltó, hogy a találkozókon szinte szóba sem került a Trump által “történelminek” minősített, tavaly szeptemberben Washingtonban aláírt szerb-koszovói-amerikai megállapodás, amely leginkább arról vált híressé, vagy talán hírhedtté, hogy Trump más szöveget íratott alá a koszovóiakkal, és mást a szerb vezetőkkel.

A tárgyalásokon az is kiderült, hogy Albin Kurti új koszovói miniszterelnök nem akar sietni: bár fontosnak nevezte a nemzetközi közvetítést, leginkább azt hangsúlyozta, most éppen sokkal jobban érdekli őt a koronavírus-járvány elleni harc.

Az is világossá vált, hogy  Kurti jobban bízik az amerikaiakban, mint a Koszovó ügyében még mindig megosztott EU-ban , hiszen öt tagállam – Szlovákia, Románia, Ciprus, Spanyolország és Görögország – még mindig nem ismerte el Koszovó államiságát.

Sokatmondó jelek

Lajčák és Palmer útjára azonban nem légüres térben került sor, s a fejlemények joggal aggaszthatják Szerbiát.

Görögország ugyanis a Pristinában működő összekötő kereskedelmi irodáját érdekképviseleti irodává minősítette fel, és ugyan Athénban hangsúlyozták, nem készülnek Koszovó elismerésére, a magyarázkodás nem hangzik túl meggyőzően.

– Természetesen nincs szó Koszovó elismeréséről mindaddig, amíg Spanyolország, Románia, Szlovákia és természetesen Ciprus nem teszi ezt meg. Ha mi lennénk az egyetlen, Koszovót el nem ismerő EU-tagország, akkor a nagy amerikai nyomásra valószínűleg megtennénk ezt a lépést

– idézett a greekcitytimes.com híroldal egy neve mellőzését kérő görög diplomatát.

A részleges cáfolat ellenére terjednek azok a hírek, amelyek szerint az USA mellett több EU-tagállam, köztük Franciaország is igyekszik “megvásárolni” a görögöket. Emmanuel Macron francia államfő állítólag olyan javaslat előterjesztését tervezi, amely szerint Koszovó autonómiát adna a többségében szerbek lakta észak-koszovói térségnek és különleges státust ajánlana a szerb ortodox egyháznak, cserébe pedig Athén elismerné Koszovó államiságát.

Közben Spanyolországgal kapcsolatban is felmerültek olyan híresztelések, hogy Madrid összekötő irodát nyitna Pristinában, ám néhány nappal később a spanyol külügyminisztérium cáfolta ezeket az értesüléseket.

Szerbia, a kompország

Miközben a még vonakodó EU-tagországok is tesznek gesztusokat Koszovónak, az is fontos fejlemény, hogy senki sem cáfolta meg hivatalosan annak a non papernek – nem hivatalos, EU-n belüli javaslatnak – a létét, amely szerint felélesztenék azt a korábbi tervet, amelynek értelmében Szerbia és Koszovó területet cserélne, és Belgrád az alku részeként elismerné egykori tartománya államiságát: Dél- Szerbia albán többségű körzete Koszovóhoz, Észak- Koszovó pedig Szerbiához kerülne.

A színfalak mögött egyre élénkebbé váló alkudozás végkimenetelét komolyan befolyásolja, hogyan alakul Belgrád és Moszkva kapcsolata: Szerbia – legalábbis Aleksandar Vučić államfő és a hozzá hű kormány – baráti viszont ápol Vlagyimir Putyin Oroszországával, és Belgrád igyekszik úgy politizálni, hogy miközben hangsúlyozza, csatlakozni kíván az EU-hoz, azért mutatni kívánja Brüsszelnek, ha nem túl vontatott a csatlakozási folyamat, akkor Szerbia más szövetségest is találhat magának, Moszkva vagy akár Kína személyében.

Ha pedig irányt vált a szerb külpolitika, akkor egy időre lekerülhet a napirendről Koszovó elismerése,  Moszkva “dacosan” is támogatja Vučićot, ha a volt jugoszláv tagköztársaság nem lép be az EU-ba és különösen a NATO-ba .

Válságövezet

Viszont az is igaz, hogy ameddig nem rendeződik Koszovó és Szerbia kapcsolata, addig a térséget folyamatosan válságövezetként tartja számon a világ, ami viszont elriasztja a komoly befektetők nagy részét.

A külföldi pénzre és korszerű technológiára pedig Szerbiának és Koszovónak is szüksége lenne, így Belgrádnak hosszabb távon mindenképpen bele kell törődnie a megváltoztathatatlanba, Koszovó elvesztésébe.

Ez még akkor is így van, ha az egykori déli tartomány valóban a szerb kultúra és egyház bölcsője volt: Koszovóban kilencven százaléknál magasabb az albánok aránya, s ha a terület visszakerülne Szerbiához, minden bizonnyal újra kezdődne a függetlenségi mozgalom. Az a mozgalom, amely egyszer, 1999-ben – igaz, döntő NATO segítséggel – térdre kényszerítette Szerbiát.